Über dízel a G-Powertől
380 lóerős lett a BMW 435xd, pedig csak két turbója van
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A német tuningcég mintegy 20 százalékkal nagyobb teljesítményt és nyomatékot hozott ki a BMW háromliteres dízeléből.
Külsőre csupán a felni különbözik a gyári 435xd-hez képest, a motorháztető alatt azonban egy teljesen más szoftver vezérli a sorhatos dízelt
A G-Power megalkotta vadonatúj tuningcsomagját, melynek a BMW 435xd Coupé tulajdonosok örülhetnek. A gyárilag 313 lóerős, 630 Nm-t teljesítő ikerturbós dízelt a motorvezérlő elektronika módosításával tovább izmosították. A végeredmény 380 lóerő és 757 Nm, amellyel igazi aszfaltszaggatóvá vált a bajor csúcsdízel. A 4-es sorozatban a 35d egység a legerősebb, míg az 5-ösben elérhető a triplaturbós M550d (381 LE, 740 Nm). [BANNER type="1"]
Tulajdonképpen ezt a szintet sikerült most elérnie a G-Powernek egy kis utólagos módosítással. A gyorsulási értékekről nincs információ, a gyári adat 4,7 másodperc 0-ról 100 km/órára, bizonyára ennél pár tized másodperccel jobban fog teljesíteni a tuningolt vas. A motorelektronikai módosítás mellett az ügyfelek kérhetik a végsebességlimit feloldását, továbbá 20 colos Hurricane RR könnyűfémfelnit is rendelhetnek.
Aszfaltszaggató értékek: a 757 Nm nyomatékcsúcs már 1600 1/perces fordulatnál rendelkezésre áll és 3500 1/percnél is közel 700 Nm-rel gazdálkodhatunk. A G-Power tuningjával a biturbó 435xd a triturbó M550d értékeit hozza




