Magyar villanyautó 3,5 s alatti százra gyorsulással

E hétvégén mérkőznek az egyetemisták által épített jövőautók Győrött

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha nem is a jövő autóversenyzői, de a jövői fejlesztőmérnökei versengenek e hétvégén Győrött. Aki ott van, annak már biztos a jövője.


Gyakorta éri az a kritika az egyetemi képzéseket, hogy a hallgatók kevés gyakorlati tapasztalatot szereznek. Ez ellen téve alakult meg a nyolcvanas évek Amerikájában a Formula Student versenysorozat, ami alapvetően mérnökversenyként indult, de ma már teljes autóipari versenyistállóként szolgál. Közgazdászok, marketingesek, de még jogászok is kiváló tapasztalatokat szerezhetnek. Mivel a Formula Student 2010 óta hazánkban is szervez versenyeket, s azon a hazai egyetemek, illetve főiskolák csapatai is elindulhatnak, immár a hazai hallgatók is ugródeszkaként használhatják ezt a versenysorozatot.
Hirdetés

Az önszerveződő, szigorúan aktív egyetemi hallgatókból álló csapatok feladata egy formula-autó tervezése, kivitelezése és képzeletbeli piacra dobása. A csapatok nemzetközi versenyek keretében mérkőznek meg egymással – az egyes helyszínekre jutást azonban saját költségvetésükből kell kigazdálkodniuk. A versenyeken szakmai zsűri pontozza a terveket, a kivitelezést és versenyszámok által a megépített autót is. A verseny nem szerény méretű, ugyanis ma már mintegy háromszáz állandó csapat működik a világon. Észak-Amerika mellett Dél-Amerikában, Ázsiában, Ausztráliában és Európában is szerveznek FS versenyeket. Hazánkban 2010 óta Győr ad otthont a Formula Student Hungary-nek, idén e hétvégén, pontosabban augusztus 22-24. között mérkőznek a csapatok a Győr-gönyűi kikötő területén. Az esemény főtámogatója 2011-től a Continental Hungary, a hazánkban sem csak abroncsokat, hanem temérdek egyéb autóelektronikai rendszert gyártó és fejlesztő cég globálisan is a versenysorozat mellett áll, már csak azért is, mert maga is évről évre temérdek remek mérnököt verbuvál a versenyzők közül, de a friss koponyák sokszor még hallgatóként, gyakornoki programok által is tudnak érdekes fejlesztéseket adni a mogul számára.
Az idén már negyedik évben rendezett Formula Student Hungary 16 országból, csaknem 40 csapatot mérkőztet. A világ számos egyeteméről érkező, leendő mérnököknek egy évük volt arra, hogy önállóan megtervezzék és megépítsék együléses prototípusaikat, amelyeket autóipari szakértők bírálnak el három tervezői kategóriában (konstrukció, gyártási- és költségterv) és öt menetdinamikai szempont (gyorsulás, oldalirányú terhelés, üzemanyag fogyasztás, autocross/egykörös teszt és hosszú távú terhelés) szerint. Az idei zsűribe 12 tagot delegált a Continental (10 magyar és 2 román szakembert).
Néhány csapat nem készült el autójával, így a hazaiak közül is csak Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Formula Racing Team (BME FRT) és a Kecskeméti Főiskola KEFO Motorsport csapata indul végül a versenypályán. A mérkőzések a versenyek fix forgatókönyve szerint a hétvégén lesznek, de a „vizsgáztatás”, a pályára kerülés feltételeinek teljesítése már csütörtökön, illetve pénteken megkezdődött.
A verseny menete
A Formula Student verseny négynapos, ebből kettőn a technikai és biztonsági szabályoknak kell megfelelni. A versenyző csapatok ezek teljesítésével vehetnek részt a további két napon, a gyakorlati értelemben vett versenyen. A pontokat a motorsport és az autóipar szakembereiből álló zsűri adja, a statikus és a dinamikus versenyszámokban mutatott teljesítmények alapján.
Az első megmérettetés a gépátvétel. Ekkor ellenőrzik a bírák, hogy az autók megfelelnek-e a Formula Student által előírt műszaki és biztonsági szabályoknak. A gépátvétel után következnek a „statikus” és „dinamikus” versenyszámok. A végeredmény 40%-át a statikus részben elért pontszámok adják, míg a versenypályán mutatott teljesítmények 60%-ban számítanak.
A statikus versenyben az értékesítési tervet, a műszaki megoldásokat, a költségtervet és az értékesítési prezentációt nézi a zsűri, de különböző környezeti viszontagságok között is ellenőrzik a villanyautókat. (Korábban például vízpermetben áztatva vizsgálták az autók szigetelését, míg a benzinesek tömítettségének megbízhatóságára is kíváncsiak voltak negyven fokos szögben megdöntve a járműveket.)
A szintén látványos, és a Forma-1-es hangulathoz leginkább hasonlító, dinamikus versenyben gyorsulási és sprintversenyek követik egymást. Ezt követően kerül sor váltott pilótákkal az úgynevezett tartóssági próbára: egy 22 kilométeres endurance szakaszon a sebesség mellett az autók károsanyag kibocsátását és üzemanyag-fogyasztását is mérik. Minden csapat négy sofőrt nevezhet. Bár a versenyben nem a pilóták szerepe az elsődleges, mindegyik versenyszámhoz csak egy-egy pilóta készül fel, hogy abban valóban ő lehessen a csapat legjobbja.

A magyar verseny tehát már tart, de aki kívánja látni, hogy miként is néz ki a komoly rivalizálás nélküli versengés, hogy milyen profi autókat voltak képesek összerakni a hallgatók, annak mindenképp ajánljuk még a helyszín felkeresését. Minden van, ami ma az autóiparban elképzelhető. A pillekönnyű autókat jellemzően motorkerékpárok motorjaival hajtják, de komoly átalakításokkal. Közvetlen befecskendezéssel, akár turbóval kiegészítve, s van csapat, aki karbon felnin gördíti autóját.
Mi közelebbről az elmúlt években a hazaiak legjobbjának számító BME FRT autóját néztük meg. Katona Gellért, a csapat menedzsere büszkén mutatta be legfrissebb gépüket, melynek teljes tömege 255 kilogramm. Ez a versenygép ugyanis a főként a repüléstechnikában és hajózásban alkalmazott, az autóiparban még csak gyerekcipőben járó karbon kompozit szénszálas, monocoque vázra épül. A hátsó kerekeinél oldalanként egy-egy 35 kW-os állandó teljesítményű, de időszakosan túlvezérelhető villanymotorral hajtott gép különlegessége még, hogy differenciálműve nincs, hanem annak funkcióját a saját paraméterezésű vezérlő számítógép oldja meg. Ez a versenyautó a versenyszabályzat által előírt 75 méteres gyorsulási távot 3,6 másodperc alatt teljesítette a legutóbbi (csehországi) versenyen, s annak végére már több mint 110 km/órával futott, a 100 km/órás gyorsulást tehát könnyedén teljesíti 3,5 másodperc alatt. Végsebessége áttételezéstől függően akár 200 km/óra is lehetne, mivel azonban jelenleg nincs ilyen tempóra szüksége, természetesen nem tudja azt.
Versenyszámok
Statikus versenyszámok, ahol a csapatok műszaki, gazdasági, üzleti felkészültségét pontozzák
Üzleti terv prezentáció - A csapatok szervezettségét, szakmai felkészültségét, gyakorlatiasságát nézik a bírák. A prezentáció során egy „virtuális vállalkozást” kell bemutatni, amelynek terméke a versenyautó. Az üzleti tervvel meg kell győzni a zsűrit, mint befektetőt, hogy a csapat által kínált terméket válassza.
Költségelemzés - A költségelemzést a verseny előtt el kell küldeni a versenybíróságnak véleményezésre, amelyben számlákkal kell igazolni az alkatrészek beszerzési forrását, árát, valamint le kell írni a teljes gyártás költségét tételesen, alkatrészekre lebontva.
Műszaki tervezés - A műszaki dokumentációt is előre meg kell küldeni a bíráknak, ám a helyszíni több órás beszélgetés és értékelés során osztják ki a legtöbb pontot. Itt a tervezés alaposságát és a tervezői döntések meghozatalának megfontoltságát nézi a zsűri.
Dinamikus versenyszámok - a versenyautók és a pilóták immár a pályán mérik össze tudásukat
Gyorsulás - Egy 75 méter hosszú táv megtétele álló helyzetből indulva a lehető legrövidebb idő alatt. Minden versenyszámhoz tartozik egy szintidő, amelynél lassabb teljesítés esetén csak a minimális pont jár. A motorteljesítmény mellett nagy szerep jut az autó tömegének is.
Skid Pad - Az autó kanyarodási képességeit mérik, mely során egy 8-as alakú pályán kell mindkét irányban két kört megtenni. Ebben a versenyszámban jó futóművel, megfelelő geometriát biztosító kormányművel, alacsony súlyponttal és jó gumival lehet kimagasló eredményt elérni.
Autocross - Egy rövid, 800 m-es pályán kell szlalomozni, ahol a lassú és gyors szakaszok úgy követik egymást, hogy az átlagsebesség 40–48 km/h közé essen. Ebben a számban már a jármű gyorsító és lassító képessége, illetve kanyarban való viselkedése is számít.
Endurance - Az autó állóképességét és tüzelőanyag-fogyasztását nézik az utolsó versenyszámban. A csapat két pilótájának összesen 22 km-t kell teljesítenie. A pálya felépítése az autocross versenyekéhez hasonló, viszont itt a kanyarok sugara és a bóják távolsága 2–5 méterrel hosszabb. E versenyszámban csak az a csapat kaphat pontot, mely autójának 100 km-re vetített fogyasztása a futam során nem haladja meg a 26 litert. A versenyszám kritikus része a pilótacsere idejére leállított motor újraindítása.
A BME FRT elektromos, emissziómentes versenyautója versenykörülmények között is meg tud tenni 22 kilométert (azaz a verseny által elvárt távot), higgadtabb tempóban pedig akár annak dupláját is tudná teljesíteni a Kínából rendelt cellákból itthon megépített 6 kWh-s lítium-vasfoszfát akkumulátoraival. Igaz technikai csemege, magyar elmékből, magyar munkával. Sorozattermék persze sosem lesz belőle, hiszen az együléses autó igen drága. Ára nem publikus és nem is igen számolható, hiszen árazatlan, de értékes mérnöki munkaórák ezreiből, s temérdek támogatásként kapott alkatrészből épül fel. Ha nagyon forintosítani akarnák, egy utcai sportkocsi újkori árát biztosan elérné az értéke. Ennél is többet nyernek azonban építői, akik nem csak értelmesen töltik el egyetemi éveiket, hanem bizony olyan tapasztalatokhoz jutnak, sok egyéb mellett a csapatban dolgozás képességét sajátítják el, ami nyilván felbecsülhetetlen, megfizethetetlen érték, de azért valamelyest majd meg fogják nekik fizetni a főként a szponzorokból kikerülő munkaadóik. Zömük ugyanis diplomázás után gond nélkül el tud helyezkedni a Formula Student sorozat pártfogóinál. Csak egy példa, hogy Michelisz Norbert versenymérnöke, Bári Gergely is a Formula Student (egészen pontosan a BME FRT) valahai versenyzője, s számos csapattársa dolgozik egyéb vezető mérnöki pozíciókban autóipari vállaltoknál, nem csak itthon, hanem szerte a világban. Aki tehát szorgalmas munkával bekerül, s eredményt ér el a Formula Studentben, az gyakorlatilag "útlevelet" is fog kapni diplomája mellé.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?