Döbbenetes összeget adtak ezért a Peugeot modellért

Nem csak az ára különleges ennek a Peugeot-nak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Augusztus végén szemkápráztató összeget adtak egy különleges, komoly sportsikereket is elért Peugeot-ért.

Idén augusztus 19-én egyedülálló alkalom kínálkozott egy autótörténeti mérföldkő megszerzésére: ezen a napon került kalapács alá a kaliforniai Monterey-ben a francia autóépítés egyik gyöngyszeme, egy 1938-as gyártású Peugeot 402 Darl’mat Special Coupe. [BANNER type="1"] Az autó több okból is érdemes a világ figyelmére, ezek azonban mind ugyanoda vezethetők vissza: egy maroknyi elhivatott francia autórajongóra, akik saját ambícióiktól és a kor szellemétől vezérelve, no meg a sors szeszélyétől segítve egymásra találtak, hogy rövid időre olyan magasságokba emeljék a Peugeot-t, ahol rajta kívül soha egyetlen tömegpiaci autógyártó sem járt…
[BANNER type="2"] Pourtout, Paulin és Darl’mat – a három név említésére minden vérbeli autórajongónak elcsuklik a hangja és fátyolossá válik a tekintete. A francia autóipar art déco apostolai voltak ők, akik a harmincas években a kor legkiválóbb autói: a Peugeot 301, 302 és 402 alapjaira álmodtak és valósítottak meg álomszerűen elegáns, ugyanakkor félelmetesen hatékony és gyors sportautókat. Ha a végletekig le akarjuk egyszerűsíteni a szerepüket, Marcel Pourtout volt a kéz: egy rendkívül precíz, megbízható karosszériaépítő mester, aki a húszas évek derekán indította el vállalkozását, és tíz évvel később a legnagyobb manufaktúrák között jegyezték a szakmában. [BANNER type="3"]
A Carrosserie Pourtout a harmincas évek elején szerződtette le Georges Paulin formatervezőt. Ő volt a szív, aki az akkoriban kötelező jelleggel alkalmazott, áramvonalas formákat soha nem látott szenvedéllyel töltötte meg. Fő munkája egyértelműen a világ első lenyitható keményteteje, az Eclipse névre keresztelt szerkezet volt, ám ahogy cikkünk témája is mutatja, a klasszikus, zárt karosszériáknak is mestere volt.
Végezetül az agy: Émile Darl'mat mérnök, aki Peugeot és Panhard automobilok értékesítésével és javításával kereste meg azt a pénzt, ami lehetővé tette, hogy a szenvedélyének: a minél nagyobb teljesítményű motorok építésének élhessen.
[BANNER type="4"] Darl'mat és Pourtout már a húszas évek végén dolgoztak együtt, az 1933-as Chicago-i Világkiállításon bemutatott autójuk (egy különleges kivitelű Peugeot 301-es) dizájnját pedig már a frissen leszerződtetett Paulin jegyezte. A Peugeot mégsem emiatt figyelt fel a trióra: Darl’mat versenycélokra fejlesztett, ütőképes konstrukciói keltették fel a cég érdeklődését, amelyekben meglátták a lehetőségét, hogy költséghatékonyan és eredményesen térjenek vissza a motorsport világába. Első közös munkájuk egy Peugeot 302 szedán alapjaira épült. Ez gyakorlatilag a 402-es rövidebb tengelytávú, kisebb motorral szerelt változata volt, de egyéb műszaki tartalmában megegyezett a márka zászlóshajójával. Darl’mat tehát 1936 elején fogta a Peugeot 402-es nagyobb, kétliteres motorját, és teljesítményét az eleve tekintélyes 55 lóerőről „félelmetes” 70-re növelte. Végül megkérte Georges Paulint, hogy az aerodinamikai varázslónak tartott Jean Andreau-val (az ugyanebben az évben bemutatott, legendás Peugeot 402 Andreau névadó tervezőjével) konzultálva tervezze meg a létező legszebb, legáramvonalasabb karosszériát. Paulin nem okozott csalódást, a burkolt hátsó kerekű, hatalmas alumínium hűtőmaszkkal szerelt sportautó stilizált, túlméretes alumínium szegecsmotívumokkal teremtett kapcsolatot a kor technológiai csúcsteljesítményeként számon tartott repülőgépekkel.
[BANNER type="5"] Az autó rendkívül népszerűnek bizonyult, ám a tervezett komfortos kivitelek helyett jóformán minden ügyfél a minimalista versenyváltozatot rendelte meg. Ez elég is volt ahhoz, hogy a Peugeot felkarolja Émile Darl'mat Le Mans-i terveit, és egy évvel később, 1937-ben mindhárom rajthoz álló Peugeot Darl’mat Special az első tízben végzett a 24 órás futamon. A következő évre minden támogatást megadtak Darl’mat-nak: a mérnök a Peugeot 402 legújabb változatával, a könnyített 402 Légère-rel dolgozhatott. Ez rövidebb és szélesebb volt elődjénél, ami optimálissá tette versenycélokra.
Az így megvalósult Peugeot 402 Darl’mat Special fölényesen megnyerte a 2,0 literes géposztályt az 1938-as Le Mans-i 24 órás futamon, összesítésben pedig az ötödik helyen végzett. Ekkor még nem lehetett sejteni, hogy ezzel a teljesítménnyel véget is ért a Peugeot és Darl’mat motorsportprogramja: a csapat 1939-ben távol maradt az ikonikus sarthe-i versenytől, amely aztán a II. világháború kitörése miatt kényszerpihenőre vonult.
Noha az együttműködés nem volt hosszú életű, a Peugeot Darl’mat Special modellek viszonylag nagy darabszámban készültek. 53 roadster, 32 vászontetős kabrió, és mindössze 20 kupé épült. Ez utóbbiakból hatot építettek a 402 Légère platformjára. Ebből a hatból három elveszett vagy megsemmisült, így

a most elárverezett példányon kívül mindössze két ilyen kupé létezik a világon.

A kutatások szerint ez a 705536-os alvázszámú, zárt karosszériás modell eredetileg fekete-bézs fényezéssel gördült ki a műhely kapuján valamikor 1938 vége felé, hogy aztán Émile Darl'mat személyesen vigye el karácsonyi ajándék gyanánt Alfred Giauque-nak, a Peugeot gyári motorsportprogramja igazgatójának, köszönetképpen a hathatós támogatásért. A gesztus nem csak nagyvonalú volt, de szimbolikus is, hiszen míg Darl’mat szerint a könnyebb roadster jobb választás versenycélokra, Giauque a kupék áramvonalasabb profiljában és merevebb szerkezetében látta a motorsport jövőjét.
[BANNER type="6"] Alfred Giauque újdonsült autója a csodával határos módon túlélte a világégést. A békekötést követő másfél évtizedben kétszer is gazdát cserélt, ám mindvégig a francia fővárosban maradt. A hatvanas évek végén aztán egy neves észak-amerikai gyűjtő vásárolta meg, de ennek nevadai birtokán a Peugeot 402 Darl’mat Special Coupe lassú enyészetnek indult. A félig darabokban heverő csodát 2002-ben egy veterán járművekre szakosodott karosszériaműhely vásárolta meg, majd ismeretlen összegért továbbadták azt jelenlegi tulajdonosának, aki azonnal megrendelte az autó aprólékos helyreállítását. A munka két éven át tartott, majd miután 2004-ben részt vett a Pebble Beach Concours d’Elegance kiállításon, hogy az egész világ megcsodálhassa ragyogó pompáját, a gondos tulajdonos folytatta a projekt tökéletesítését.
Az elmúlt két évtized a kupé szüntelen, hozzáértő gondozásával, finomításával, a korhű elemek helyreállításával telt – hogy milyen színvonalon, arról pontosan tanúskodnak az aukciós katalógusban közzétett, és cikkünkben is látható fényképek.
[BANNER type="7"] Miután tulajdonosa úgy érezte, ennél többet már nem tehet az egykori versenyautóért, most átengedte másnak a megtiszteltetést, hogy az autónak megadja az azt megillető tiszteletet és figyelmet. Ennek persze megvolt az ára: a Peugeot-történelem ezen gyöngyszeme 885 ezer dollárért, azaz 365 millió forintért cserélt gazdát, ami a kupé történetét és jelentőségét tekintve végül is kifejezetten jutányosnak tekinthető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Döbbenetes összeget adtak ezért a Peugeot modellért

  • 2022.09.04. at 16:33
    Permalink

    Nagyon jó kis cikk volt, köszi! Élevezet volt elolvasni.

    A 30-as évek az autógyártás egyik legizgalmasabb korszaka volt, ezek a karosszériaépítők egyéni igényekre dolgoztak, egy Bentley, Bugatti vagy Mercedes alvázra bármilyen testre szabott karosszériát terveztek, volt olyan hogy egy Alfa 8C-t megcsináltak a Le Mans-ra majd utána ment is vissza a karosszériásokhoz és kapott egy látványos Art Deco ruhát a kor divatja szerint.

    Rengeteg gyártó volt Franciaországban ekkoriban, Delage, Delahaye, Bugatti, Panhard, Talbot, és ezekre számos neves karosszériaépítő tervezett karosszériát. Az igazi sorscsapás talán nem is a II VH volt, hanem De Gaulle aki egy új adórendszerrel elegánsan rátenyerelt az egész francia autóiparra amit egy fura tervutasításos rendszerben próbált újjáépíteni.

    Halkan jegyzem meg, millió euró/dollár alatt nem is számítanak annyira nagynak ezek a vételárak a klasszikus verdák között, szinte nincs olyan Bugatti amit millió euró alatt kelne el manapság 🙂 .
    Sőt a 4-5 milliós eladások sem vernek komoly hullámokat.

Vélemény, hozzászólás?