Itt az első elektromos Mini JCW!

Túl jól csengő és bejáratott név a John Cooper Works ahhoz, hogy az elektromos korszak elsöpörje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem engedi el a Mini a JCW jelölést, az elektromos Cooper és az Aceman esetében negyven paripát hoz a gyári tuning.

Két új csúcsmodellel bővít a Mini, a háromajtó hatchback mellett a szintén Kínában készülő Aceman is megkapta a “Cooper csomagot”. Az elnevezés így elég kacifántos lett, Mini John Cooper Works Electric, illetve Mini John Cooper Works Aceman néven kell keresni az autókat. [BANNER type="1"] Az elektromos autók tuningolása sokkal kevésbé lehet izgalmas, nem kell hangolni a leömlőket és a kipufogót, nem reszelgetnek a vezérműtengelyen és a turbónyomás új értékét sem kell számolgatni. Az eddigi 218 lóerős csúcsot 258-ra emelték, a nyomaték immár 350 Nm, persze azonnal és állandóan fenntartva. Akinek ez sem lenne elég, az a kormányon lévő Go-Kart gombbal még további 27 lóerőt csalogathat elő, de csak átmeneti jelleggel. A háromajtós így 5,9, az Aceman 6,4 alatt éri el a százat, a végsebességet 200-ra korlátozták. Ugyanakkor John Cooper nevének elcséplése felé is tett egy határozott lépést a Mini. A JCW nem csak a csúcsmodellt, hanem egy felszereltségi szintet is jelent, így a sportos külsőt a gyengébb modellek is megkaphatják, a különbség elenyésző. Csak legerősebb változat kap 19 colos felnit és kicsit szögletesebb, a szélen piros lökhárítót. [BANNER type="2"]
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?