Nagyobb hatótávot kap Kínában a következő modellérve a BYD Seal 05 DM-i szedán, ráadásul az ára változatlan marad. A típus bár számos megoldásában hajaz az immár Magyarországon is elérhető PHEV Sealre, ugyanakkor nem összekeverendő vele, mivel
az a Seal 6 DM-i.
A Kínában kapható Seal 05 DM-i kisebb is, mivel 4,78 méter hosszú, 1,84 méter széles, 1,52 méter magas, míg a tengelytávja 2,72 méter. Emellett a műszerfal alapján is könnyű megkülönbözteti a kettőt, mivel a 05 DM-i csupán 10,1 colos érintőképernyővel készül, míg a 6 DM-i felszereltségi szinttől függően 12,8-15,6 colos egységet kínál.
A Seal 05 DM-i viszont a kínai CLTC ciklus szerint jóval nagyobb kombinált hatótávot kínál, bár ezt nem érdemes összehasonlítani, mivel a nálunk kapható 6 DM-i értékét a WLTP szabvány szerint számították. A 05-ösben a hajtáslánc szívét 1,5 literes, 99 lóerős benzinmotor adja, amely önmagában 126 newtonméteres nyomatékra képes. Ezt egészíti ki a villanyos erőforrás 161 lóerővel és 210 newtonméterrel, így a 0-100 km/óra egészen vállalható, 7,9 másodperc.
Ám ennél lényegesebb, hogy a 15,87 kilowattórás akkumulátor a CLTC ciklus szerint 128 kilométerre elegendő energiát képes tárolni (korábban csupán 55 kilométert kínált a 05 DM-i). Vagyis egy töltés-tankolás után kombinált felhasználással 2000 kilométer is kipréselhető a modellből. Ezért Kínában 3,8 millió forintnak megfelelő valutát kérnek. Egyelőre nem tudni, Magyarországon érkezhet-e a kereskedésekbe a típus, jelenleg nincs erre utaló jel.