Lassan két éve jelentették be, hogy az immár 1975 óta érvényben lévő KRESZ helyére egy teljesen új jogszabályt alkot az Építési és Közlekedési Minisztérium. A bejelentés óta eltelt időszakban a tárca megbízott munkacsoportja 100 szervezettel és 70 szakértővel egyeztetett a különböző kérdésekről.
Lázár János építési és közlekedési miniszter a hétfő délelőtt tartott sajtótájékoztatóján - a Közlekedésinfón - többek között az új KRESZ-ről is beszélt. Elmondta, az anyagot jelenleg az ELTE szakemberei lektorálják, mert egy egyszerű, bárki számára érthető jogszabályt kívánnak létrehozni. Emellett kifejtette, az új KRESZ-t mindenki véleményezheti majd, amelynek teljes szövegét január 20-án hozzák nyilvánosságra. A tervek szerint -
ahogyan azt Lázár János már korábban is kifejtette - az új szabályozás szeptemberben léphet életbe.