Olyat mondott a rendőröknek a piroson áthajtó sofőr, amire még ők sem számítottak!

Veszélyeztetett másokat, hazudott, aztán jött a hidegzuhany: íme a videó!

Szándékosan szabálytalankodott a rendőrök előtt, majd szemrebbenés nélkül letagadta. Ezt követően derült csak ki az igazi probléma.

Szolnok egyik forgalmas útkereszteződésében várakoztak a pirosnál az egyenruhások egy felmatricázott járőrautóban, amikor egy jobbról mellettük elhaladó Mazdára lettek figyelmesek. A sofőr a felfestett "Állj! Elsőbbségadás kötelező" útburkolati jelzésen továbbgurult, majd ugyan megállt, de pár másodperc múlva a jelzőlámpa tilos jelzése ellenére áthaladt a kereszteződésen. A szolgálati gépjármű fedélzeti kamerája mindezt rögzítette, a rendőrök pedig azonnal a Mazda után eredtek. A törökszentmiklósi sofőr azonnal félreállt, ám a szembesítéskor gőzerővel tagadta a szabályszegést. Amikor nem sikerült meggyőznie a rendőröket, akkor azonban egy még meredekebb magyarázattal állt elő: „nem volt forgalom, így senkit sem veszélyeztetett”. A legszebb az egészben, hogy a sofőr jogosítványának tavaly lejárt az orvosi érvényessége, amiről viszont állítása szerint tudott is. Ezügyben sem voltak elnézőek az egyenruhások, ami különösen komikussá teszi a helyzetet, hiszen amennyiben a Mazda vezetője nem szabálytalankodik szándékosan a felmatricázott rendőrautó előtt, akkor a jogosítvány-probléma sem derült volna ki. Így viszont a sofőrrel szemben szabálysértési és közigazgatási eljárás indult. Alább láthatjátok a rendőrautó menetrögzítő kamerájának a felvételét, amitől csak még fájdalmasabb a helyzet egyértelműsége. Megérte kockáztatni?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?