Ezt biztosan nem láttad jönni: kínai autókat gyárthat a Ford Európában!

A Ford segítségével kerülheti ki a kínai gyártó a büntetővámokat

Meglepő megállapodás készülőben, hiszen egy amerikai székhelyű vállalat egy kínai márkának nyújthat segítséget az európai gyártással, így az egyik kikerülheti a büntetővámokat, míg a másik "okosabb" autókat gyárthat.

Finoman szólva is meglepő döntéseket hozott az elmúlt években a Ford az európai személyautós kínálatát illetően. Megszűntek kelendő modelleket, a helyükre pedig villanyos típusokat szántak, ezekből viszont egyelőre messze nem tudnak akkora volument értékesíteni. Ennek megfelelően az európai gyártási kapacitás lefoglaltsága is csökkent, sőt, a kölni üzemet egy az egyben beszántották. Úgy tűnik, az "üres helyek" egy részét Kínának adja a Ford. Egyes források szerint ugyanis a Geely autóit hamarosan valamelyik európai Ford üzemben is gyártják majd - legalábbis erről számolt be a Reuters. A pontos helyszínt nem nevezték meg a források, de feltételezések szerint a Spanyolországban, Valenciában található üzem lehet a befutó, hiszen itt jelenleg csak és kizárólag a Kuga készül. Legkorábban pedig a tervek szerint 2027-ben bővülhet a gyár portfóliója, ugyanis a Ford a tervek szerint egy "európai Broncón" dolgozik, amelyet később itt szerelhetnek össze. Az európai gyártás a Geely számára értelemszerűen kedvező lenne, hiszen így megkerülnék a jelenlegi büntetővámot, később pedig jó eséllyel a minimum értékesítési összeg sem vonatkozna a Spanyolországban készülő autókra. Bár, ezzel kapcsolatban egyelőre még nincs hivatalos álláspont. Az üzletből természetesen a Ford is profitálhatna, hiszen a kínai partner átadná a vezetéstámogatók egy részét, legalábbis a szivárogtatók erről számoltak be. A két fél egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást az ügyben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “Ezt biztosan nem láttad jönni: kínai autókat gyárthat a Ford Európában!

    • 2026.02.04. at 18:17
      Permalink

      Eddig is multi volt a legtöbb. De pl én nemrég Honda kereskedésből hoztam el kínai tesztautót. Legalább annyira gyenge alapokon állnak.

      Mondjuk amikor először bejelentették, hogy a Ford eladja a Volvót, relatíve nevetséges összegért egy noname kímai hűtőszekrénygyártónak, már akkor az volt az első reakcióm, hogy a Ford of europe-ot halálra ítélik, mert a fejlesztés oroszlánrészét sosem a Ford végetzte hanem a Volvo, illetve dízelmotorok terén a PSA (miközben a Volvónak mindeig volt saját dízel (és benzines) motorja).

Vélemény, hozzászólás?