Inkább a cégek veszik a villanyautókat Magyarországon

10-ből 6 elektromos autó céges az Allianz hazai statisztikái szerint

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Allianz biztosító elmúlt egy éves tapasztalatai alapján nem a magánszemélyek miatt emelkedik leginkább a villanyautók száma Magyarországon. Mutatjuk a részleteket!

Az elektromos hajtású járművek iránti kereslet folyamatosan nő hazánkban – a Belügyminisztérium legfrissebb statisztikái alapján 82 277 autó közlekedik zöld rendszámmal a magyar utakon. A Datahouse adatai alapján idén októberben közel 25 százalékkal több elektromos és plug-in hibrid járművet helyeztek forgalomba az előző év azonos időszakához képest. A gyártók közül tavaly még a BMW vezette kimagaslóan a listát, idén viszont már osztozik az élmezőnyön a Teslával és a Mercedesszel. Az e-autók számával párhuzamosan a rájuk szabott biztosításokra is nő a kereslet. Az Allianz éppen ezért egy évvel ezelőtt bevezette az elektromos autókra szabott biztosításait, így lehetőségük nyílt összegyűjteni az elmúlt év statisztikáit és tapasztalatait a friss kötések alapján.
Hirdetés
Az elektromos és plug-in hibrid járművekre kötött biztosítási szerződések száma folyamatosan növekedett az elmúlt években az Allianznál, az e-autókra szabott fedezetek bevezetése óta több mint 20 százalékkal. A szerződések alapján az új autók dominálnak a biztosításoknál: 60 százalékban 1 évnél fiatalabb autókra kötik a tulajdonosok a biztosítást, 30 százalékban 1-5 éves, és mindösszesen 10 százalékban 5-10 éves autókra. A biztosító adataiból azonban jól látszik az is, hogy egyre több cég számára fontos a flottájuk zöldítése, a villanyautókra szóló biztosítások 59 százalékát flottaautók teszik ki az Allianznál. További 40 százalékot a 30 év feletti magánszemélyek tesznek ki, a 17-29 éves korosztály aránya pedig mindösszesen a fennmaradó 1 százalék. Bár a fiatal villanyautó-tulajok aránya elenyésző a megkötött biztosítások alapján, a vidéki villanyautósok száma rohamosan nő: a biztosítások Mindösszesen 47 százalékát kötötték Pest vármegyében vagy Budapesten, a maradék 53 százalékot a főváros vonzáskörzetén kívül üzemeltetik.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?