Porschét eszik az újjáéledt Alpine A110

4,5 másodperc alatt gyorsul az ultrakönnyű karosszériás Alpine

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elkészült az új Alpine sportkocsi, sokáig húzták vele az agyunkat, de a kész A110 sokat ígér. Nagyon könnyű karosszériát és turbós motort kapott, az eredmény egy Porsche Caymant alázó gép.


Volt idő, amikor nem is hihettük, hogy az Alpine valóban feléledhet, a Caterhammel való szakítás után mégis feltámadni látszott a márka. A Renault végül sikeresen újjáélesztette a sportkocsit, az A110 immár végleges formájában pózol. A legutóbbi tanulmányautótól végül nem tér el túl sokban, épp csak a szükséges változásokon esett át, mint például a tükrök utcán is használhatóra történt cseréjén. A forma hűen tükrözi az ős Alpine sportkocsit, az első dupla fényszórók formája pompásan sikerült, ahogy az autó sziluettje is, mindezt az eredetihez hasonló kék fényezéssel koronázták.
Hirdetés
Az információk halmaza még messze nem teljes, de a Genfi Autószalon előtt annyit azért elárultak, hogy a középre épített 1,8 literes turbós négyhengeres motor 250 lóerőt teljesít. Emellett a 0-100-as sprint ideje csupán 4,5 másodperc, amit a szuperkönnyű alumínium karosszériának köszönhet. Azt már csupán pletykákból hallani, hogy az ülései egyenként alig nyomnak többet 13 kilónál, a kocsi önsúlya pedig valahol 1 tonna környékén mozog. Ennek tekintetében a Porsche Caymannak esélye sincs, főleg, ha megérkezik a Renault Sport által tuningolt Alpine A110 RS 300 lóerős teljesítménnyel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Megjelentek az első olyan hivatalos képek róla, ahol a részletek is látszanak. Nagyon komoly. Az alja hihetetlenül néz ki, nem csak ilyen kamu diffúzorok vannak ráaggatva. És nekem a belseje is nagyon tetszik, hihetetlenül stílusos és múltidéző lett. 18 millió lesz az ára, de ezt már valahol írta valaki. Illetve láttam egy táblát benne amin kevesebb mint 2000-es darabszám állt, szóval elég ritka madár lesz.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Nem igazán értem ezt a bizonygatást.
    Ha valakit beérek azt leelőzöm. Ha valaki beér (ilyen nem igazán szokott lenni országúton), akkor menjen, ha akar. Simán elengedem.
    Bizonygatni szerintem felesleges, bár vannak akik belemennek, feltételezve, hogy gyorsabbak tudnak lenni az őket beérőkkel. Mellesleg ezeket a szituációkat mindig nagyon élvezem. 🙂

    “Viszont még az 1.6d is olyan teljesítményt ad le 2-3000-es fordulaton amihez neked 5-6000 fölé kell pörgetni a tiedet…”

    Azért ez így nem igaz. Alacsony fordulatról jobban húz egy nagyon kicsi ideig. Ez az úton szinte érzékelhetetlen olyan rövid ideig tart. Hidd el van benne tapasztalatom. Mindig vergődnek a dízelek emelkedőnek felfelé. Azt hiszik ott van esélyük.
    Az viszont igaz, hogy a dízel még végsebesség közelében sem pörög 4000-4500-nál többet. Így mit is hasonlítunk mihez?
    Ezzel a fordulattal a TS is kimenne a világból olajfogyasztás nélkül, elhiheted.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Nézd, ha egy kocsinak papíron 190 a vége és GPS szerint 180-200 közötti tempóban teszek meg sokezer km-t az azért elég spéci és megterhelő használat. Pl a következő nagyszervizen az intenzív használatra előírt alternatív olajat tették bele a márkaszervízben.

    Lehet hogy lomhább volt az 1.6d mint az Alfa JTD-m, de nem is kellett többé bizonyítani, és elmaradtak a pofátlanul beugráló autósok, az egyen-volvóorral komolyabban vesznek, és eleve semmi szükség bizonygatni.

    Viszont még az 1.6d is olyan teljesítményt ad le 2-3000-es fordulaton amihez neked 5-6000 fölé kell pörgetni a tiedet…

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Elég vicces, hogy egy “agyonhajszolt” sportmotort hasonlítgatsz egy átlagos gyenge dízelhez, amit nem hajszolsz, hanem egyenletes tempóban használsz 30.000km-t.
    Ha végigcsinálnám vele azt amit a Toyotával (Egyébként nem is lehetne, hiszen lomha mint a lajhár, de elvben tételezzük fel. ) kb. 100.000-150.000-nél széthullana. Sem a váltó, sem a kuplung, sem a motor, főleg a turbó nem bírná.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Nekem volt olyan félévem hogy 30.000 km-t tettem bele az 1.6d-be német autópályán, a német szakaszon nagyjából a hivatalos végsebesség környékén.
    Nem volt érdemi olajfogyasztás…

    Az hogy a Toyota szerelők szerint rendben van őket minősíti. A VW szerelők is ugyanezt mondták a PD TDI-kre.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Nem azt mondtam, hogy nincs rendben, csak azt, “ha 10.000 km-re fogyna annyi olaj, már az sem az igazi”. (számomra)
    Rendben van az olyan vezetési stílus mellett. De minek olyan stílusban közlekedni a jelenlegi keskeny, kétsávos, túlzsúfolt utakon?

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Biztos már olvastad, hogy milyen stílusban vezetek.
    Mivel naponta aránylag sokat járok országutakon (átlagban 60-80km) folyamatosan előzgetve ez nagyon megterhelő a váló, a kuplung és a motor számára. Ezért is vagyok elfogult az autómmal, mert elképesztően jól bírja.
    Egy 60-ál visszaváltás 2.-ba nem mindennapos egy átlag autónál. Nálam elég gyakori.
    A motor fordulatszáma pedig nagyon gyakran éri el a 7000-es értéket, de a 8000 feletti pörgetés is elég gyakori egy komolyabb előzés során. Szóval ezeket és a 278.000km futásteljesítményt figyelembe véve 5W-40-es olajat használva szerintem ez az olajfogyasztás rendben van. Mellesleg a Toyota szerelők szerint is.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Igényes vagyok erre. Megszoktam, hogy a 14 éves Hondám 10.000 km alatt 1 dl-t (sem).
    De mondhatom a sokak által “fostalicskának” becézett Audi A2 1,4 PDTDI motort is, ami 300.000 km futásteljesítmény után sem lépi túl a 10.000 km alatti 3-4 dl. olajfogyasztást. Turbómotorról van szó, ahol inkább a turbótengelynél szökik el az olaj, mintsem a forgattyús hajtóműnél, szelepszáraknál.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Kiemelkedő olajfogyasztásról én is hallottam, de nem tudtam, hogy hengerbevonat miatt lehetett ott gond.
    Azzal kapcsolatban volt garanciális csere, arról hallottam.
    Egyébként nálam minden autó fogyasztja az olajat 80.000-100.000km után, mert komolyan pörgetem őket, így ez nem szokott zavarni egy határig 3-4dl/1000km).

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Nem találom a neten, de van már vagy 10 éve is hogy az 1,6 vagy 1,8-as toyota motorjánál a hengerbevonattal volt probléma, pontosabban ha jó emlékszem valami keleteurópai üzemanyag miatt a speciális összetételű hengerbevonat (gondolom nem Nicasil) sérült.
    Mivel új autókról volt szó, nem tudom mi lett a vége a dolognak, lett-e visszahívás vagy nem, de azt tudom hogy módosítottak a hengerbevonaton.
    Azoknak lehet hogy nem sok köze van a Nissanhoz bár nem tudom biztosan, mivel korábbiak, de közben fejlesztették őket.
    1999 óta közösködnek, szerintem nem hiába lett a K4M ből H4M alias hr16de 1,6 szívó, közös 1,2tce dig-t, 0,9tce dig-s
    1618tce-dig-t

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Nem hiszem, hogy bármi köze lenne a Nissannak az Megane RS turbó motorjához, vagy a régebbi Clio Rs 2 literes szívójához.
    Toyotánál milyen henger bevonat probléma volt? Én nem hallottam róla.
    Az én 8300-at pörgő motoromnak közel a 300.000km-hez semmi baja, pedig most is simán leforgatom naponta 8300-ig. Fogy egy kis olaj (3-4dl/1000km) max. ennyi, de nyomom is neki keményen.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Megint Renaultról beszéltek.
    A Renaultokban már Nissan Technikájú benzinmotorok vannak. Az újak is így készülnek. Szerintem az 1,8-as is.
    Te még nem hallottál a Nissan Skyline motorjáról? Az most továbbfejlesztve a GTR motor. Ez a motor a világ legjobbjainak kikiáltott motor a 3 és 4 ezer cm3 kategóriában nagyon régóta a közelmúltig.
    Megbízhatóságban is a Legjobb volt. Ma is tekerik 2+ezer cm3-ig a tuningosok nem hiába.
    Mikor a Nissan része lett a Renaultnak, aranyat kapott a Renault megbízhatóság terén is.
    renault dci-ről viszont ne beszéljünk mert az más téma mint a benzines.
    A Nissannál nem lehetett hallani hengerbevonat problémákról mint a Toyotánál, igaz vezérműtengelyülék probléma az volt de az is csak igen magas futásnál és rossz szervizelésnél. Volt régebben!
    Amire számíthatsz hogy széthullik az a német technika 200ezer után, sőt van amelyik 100 előtt.
    A Renaultot felemelte a Nissan Ghosn közreműködésével minden szempontból.
    Ha még a Mitsubishitől is kapnak technikát még jobb lehet mindegyik.
    Nincs már csak Renault.
    Csak Peugeot, Citroen az van.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Valóban jól teljesítenek a versenypályán, de köztudott, hogy ott járnak a legkevesebbet.
    Tudsz valamit arról, hogy a való életben, hogy muzsikálnak hosszútávon? Tartósság, megbízhatóság terén?
    Nekem tetszenek egyes modelljeik, de félnék hogy hosszú távon széthullanának nálam. Mégis csak egy Renault.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    És a Renault sport modelljei sosem ígérnek fűt fát, általában a kategória élvonalát képviselik és ezt nem én mondom. Kifejezetten versenypályán teljesítenek jól. A Nürburgringen a mai napig a Megane az egyik leggyorsabb elsőkerekes autó.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Elég merész leírni a Porschet mert mondjuk egy előző szériás alap 250 lóerős diesel Panamera is jobban teljesít versenypályán mint sok más gyártó sportmodelljei akár benzines motorokkal is … és a Panamera nem sportkategória főleg nem traktor motorokkal … Szóval szerintem várjuk meg a végét hogy mit tud ez a kék szappantartó igazából és mennyire lesznek vevők a 18 milliós Renault motoros autóra … Renault Clioban is kapható motorral árulni ennyi pénzért elég bátor dolog … Láttunk már olyan gyártót aki ígért fűt fát a sport modelljére versenypályán meg elvérzett a terméke .

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Én sem sértésnek vagy kötekedésnek szántam, csak reflektáltam kommentekre. Szóval písz:) .

    Szerintem a GT86 alapjában véve egy jól sikerült (mindenképpen formai hibáktól mentes) formaterv. mindössze annyi a furcsa számomra, hogy nem emlékeztet Toyotákra (formnyelvében), ellenben beugranak régebbi más márkák autói abból a kroból, amit nem divat retrózni (leginkább a Hyundai elspőkerekes kupéi (Tiburon néven is árulták))

    Ebben mondjuk közrejátszik, hogy a Toyota ilyen kategóriás autója minden generációnál radikálisan váltott formatervet, csak sikerült mindegyik Celicát eléggé összetéveszthetetlenné is tenni.

    Persze lehet hogy most kötekedek, hogy összetéveszthetetlen ÉS jó formatervet várok a Toyota (hossz idő után első) hátsókekerekes kiskupéjától. Ahogy írtam, a GT86 nem rossz formaterv, de ha az Alpinere azt modanánk hogy Porschés, akkor pl a GT96-os sokkal inkább vádolhatnánk formai eredetiség hiányával.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Ne vigyük mar el ezt a diskurzust teljesen mas iranyba…
    Korabban sem hasonlitottam a 911-eshez, es most sem hasonlitom. A Porsche modellekhez hasonlitottam, ebbe a kijelentesembe mindenki azt lat bele, amit szeretne.
    Azt, hogy “Porsche szintü”, azt en sem tudom mit jelent, mert nem mondtam ilyet….
    Arra utaltam, hogy a GT86 es BRZ-vel lehet, hogy nem egy szintü/kategoria, azokrol megsem ugrik be a Porsche.
    Neked a GT86 es BRZ nem eleg egyedi, nekem meg az Alpine nem az…
    A “GT86-t lehetne barminek gondolni”… peldaul Auris vagy Yaris? Akkor az Alpine Clio vagy Megane?…
    A lenyeg, hogy elhiszem, hogy jartal muzeumokban, meg kiallitasokon, meg sok Alpine-t lattal, de ez mit sem valtoztat a velemenyemen, miszerint tulzottan Porsches, de talan az sem baj a mai vilagban. Nem vagyok sem autos ujsagiro, sem blogger, sem Lexikon; Zold kollega csak leirtam a szubjektiv velemenyemet, miert kell azt megprobalni masnak megvaltoztatni? Ertelmetlen vita lenne.
    De mint irtam, ujdonsag, kicsit Retro, szurkolok nekik! 🙂

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Mit jelent hogy “Porsche szintű”? Bár a legikonikusabb modell a 911, azért sokféle autót gyártottak, transaxle, középmotor és persze a farmotoros 911.
    Az már biztos, hogy az új A110 nem a 911-es vadászterületén portyázik, a 911 egy sokoldalú Granturismo, 80-150e eur körül, ez kb a felétől fog indulni.

    A GT86 szerintem nem egy karakteres autó, lehetne bárminek gondolni.
    Ahhoz képest az új A110 lányegesen karakteresebb és egyedibb, ráadásul tényleg emlékeztet az eredeti A110-esre, amiből én pl elég sokat látok rendezvényeken, kiállításokon, múzeumokban.

    Szerintem hazai pályán a Peugeot RCZtől is fog átvenni vevőket, de valszeg az Alfa és a Lotus életét és megnehezíti. Viszont a legnagayobb példányszámot a 718/Cayman produkálja így onnan remélhetnek komoly vevőkört.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Rajongói piaca már most van mielőtt még megjelent volna.
    Akinek mindig is Renault kötődése volt de maximum RS szinten tudott gondolkodni, de annak nincs meg a sportkocsi alakja. Most kap egy Porsche szintű autót ami súlyban mégis jelentősen kevesebb, de nincs túl nagy motorja mert olyat nem akar.
    Ikonikus márkanéven kapja ami a Renault konszern prémium szintű sportautója lehet. Nem úgy mint pl Nissan Z vagy GTR aminek Nissan márkanevet kell viselnie, Igaz Infiniti néven jöhet majd Skyline.
    Senki nem fogja Nissan technikájú sportautóként azonosítani mert nem is az, úgy néz ki nem is lesz köze hozzá.
    Elég nagy tábora van a Renaultnak európában hogy a rétegrajongóiból legyen vásárlójuk. Valószínű máshol is megjelenne.
    Aki nem szereti semmilyen formában sem a német autókat, de se japánt se amerikait sem szeretne, árban mégsem akar elszállni a manufaktúrális sportautók irányába. Megbízható technikai hátteret vár a Renaulttól.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Természetesen azzal közel sem egy kategória, de nem is ott kell megmérettetnie. Ahova ezt szánták, ott szerintem kiválóan meg fogja állni a helyét. Remélem nem csak mutatóban lesz belőle pár mint pl korábban a ClioV6-ból. Itthon abból is talán 2db-ot láttam magyar rendszámmal. Az is biztos, hogy az elsődleges piaca Franciaország lesz és talán Anglia, ahol eleve elég keresettek a Renault sportos modelljei.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    …nem tudtok olvasni…??
    Tizenkettö kollega emlitette elöbb a 911-est nem en. Azt sem irtam, hogy nem illik hozza a dupla fenyszoro, eppen ellenkezöleg, azt irtam, hogy attol egyedi, az tetszik rajta!
    Ettöl függetlenül, kerdezz meg nehany embert,hogy mi ugrik be rola nekik, ha meglatjak, Porschet fognak mondani…
    Erröl beszelek, hogy nem lett eleg egyedi es tulsagosan hasonlit a Porsche modelljeihez. Erdekes modon a Subaru BRZ vagy Toyota GT86-rol nem ugrik be a Porsche….mig erröl igen.
    Ha nem is lehet egy lapon emliteni ezzel az Alpine modellel, ettöl meg ugyanaz lenne a celja, elmenyt nyujatni vele.
    De mint mondtam szurkolok nekik, mert valami uj, valami reginek a feltamasztasa, es Renault!

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Szerintem is jó lett a forma és egyértelműen az ős Alpine sziluettje vehető ki belőle. Csak azért lehet itthon furcsa, mert nem nagyon ismerik az emberek az A110-est.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    A 911-eshez semmi köze.

    Ha van valami amihez mérhető az a Cayman/718.

    És bár ha elhagynánk egy lámpát a kettőből az új Alpine-on (azért könyörgöm, ezzel kb a fél formatervet is ignoráljuk) lenne valami hasonlóság, a 987-es Cayman nem egy tipikus Porsche orrot kapott (ami kerek-lámpás kell hogy legyen ugyebár).

    A kocsi sziluettje pedig annyira jellegzetesen Alpine A110, mint amennyire jellegzetesen követi a 991-es az ős 911-est.

    Aki látott már Rallye alpine-t annak azonnal be fog ugrani.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    A dupla fenyszorokkal kapcsolatban pont azt irtam, hogy anelkül meg inkabb ugy fest, mint egy Porsche, legalabb ezek adnak neki egyediseget, de azontul nekem nem egyedi. Persze jol nez ki, szo se rola, csak szerintem manapsag mindenki egy Porschehoz hasonlitja majd, nem pedig egy 911-est fog ehhez hasonlitani…de szurkolok nekik!
    Amikor hallottam elöször felröppenni a hirt, biztam benne, hogy megvalosul a gyartas. Szinfolt lesz az biztos, az utakon.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Az A110-esre hasonlít, az azon található fényszórókat szerették volna megidézni. Egyébként ha megnézed az ős Alpine-t az is hasonlít a Porsche-ra. Vagy lehet inkább fordítva, mert Alpine A110 ugye öregebb mint a 911-es.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Porschet eszik, olyan is lett….ha nem lennenek a dupla fenyszorok elöl, olyan , mintha most jött volna a Suttgartbol…
    Nincs bajom a Renault markaval, jol is fest, de szerintem tulzottan hasonlit a Porsche modelljeire.
    De sok sikert nekik!
    18 millio….nem is tudom.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Mellesleg ha most egy olyan modellel akarnak betörni egy kategóriába ami már eleve vesztesként kezd akkor ki a fene fog legközelebb Alpine-t venni? Eleve felélesztettek egy legendás márkanevet ami szintén nem kis dolog és ezt kizárt, hogy szeretnék már az elején eljátszani. Ha nem kiemelkedő termékkel állnak elő veszett minden.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Érdemes csak visszagondolni arra, hogy a Caterham nem volt képes megfelelni az igényeiknek, inkább maguk tervezték meg végül. Ez nem csak dísznek készült, mint a Gordini márkát megbecstelenítő felszereltségi csomag pár éve.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Ha abból indulunk ki, hogy a Renault sport, aki ezt gyártja nem ma kezdte és az eddigi autóik is mindig a kategóriájuk élvonalába tartoztak akkor ez egy baromi jó autó lesz. Egyáltalán nem biztos, hogy a Cayman jobban fog teljesíteni.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Cayman 1335 kg a kézi váltós és 1365 kg a PDK viszont 300 lóerő és ami fontos 380 nm nyomaték az S verzió 1355kg a kézi és 1385kg a PDK viszont az cserébe 400 lóerő és 420 nm

    Szóval ha azt veszem alapul hogy 1000 -1200 kg közöttire tippelik az Alpine-t számoljunk 1100-al 250 lóerővel … ami azt jelenti hogy 4.4 kg jut 1 lóerőre .
    Porsche 1355 kg 300 lóerő itt pedig 4.45 kg jut 1 lóerőre szóval 5 dekagramm lóerőnként a különbség kézi váltósnál.
    Pdk 1365 kg 300 lóerő itt pedig 4.55 kg jut 1 lóerőre .. viszont cserébe a PDK gyorsabban vált mint a kézi váltós .
    S verziónál kézi 3,38 kg/ lóerő , pdk 3,46 kg/ lóerő

    Na már most én nem látom ezt akkora különbségnek hogy egy alap Caymant is akár csak elverne tekintve hogy a boxer caymanak alacsonyabban van a súlypontja mint a nedves karteres sor4 1,8-asnak amit az Alpine-ba szerelnek bele… és hát tudjuk hogy a gyors kocsi nem csak egyenesben gyors hanem kanyarban is itt viszont a Porsche van előnyben az alacsonyabb tömegközéppontnak köszönhetően .

    Erősen meg lennék lepve ha egyáltalában csak utolérné a legkisebb Porschet is versenypályán egyébként meg a címben nem térnek ki melyik Porschera gondoltak lehet hogy az első szériás hengerfejes diesel Cayenne -re vagy a 911 Turbóra esetleg ???? Mert ugye ezek mind Porschek … 😀

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    A Cayman a Wiki szerint 1300 kilótól indul, tehát még az S-nek is rosszabb a LE/súly aránya.

    Az Alpine egy elég rangos név a tőlünk nyugatabbra (és éleben is tartják a legendát, lásd [url]http://autossagok.blog.hu/2016/08/10/alpine_kiallitas_a_brusszeli_autoworldben[/url]), én bízom a sikerükben.

    A BMW pedig azóta sikeres amióta Mercedeseket gyárt, néha jobbakat mint az eredeti ([url]http://autossagok.blog.hu/2015/02/12/a_kinalat_legjobb_mercedese[/url]).

    Amúgy tényleg kevés még a konkrétum a kocsiról, de amit tudunk igéretes és a kocsi maga remekül néz ki.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Egyébként nem tudom mit kell beszarni rajta a wikipedia 1000-1200 kg körülire saccolja ” poids réduit, compris entre 1 000 et 1 200 kg ” egy német portálon pedig 1100 kg-t írnak . Súly lóerő arányban pont ott van a Porsche Caymannál tekintve hogy az 300 lóerőről indul hiába nehezebb … És azért a Porsche az Porsche marad 20 év múlva is . Ez kb olyan mint mindenki aki hátsókerekes ” családi” autót akar gyártani a BMW vezethetőségét veszi alapul mégis BMW-t gyártani csak a BMW tud . Ettől függetlenül szerintem még egy hibáktól hemzsegő túlárazott vacak ,de vezetni jó …

    Az ára pedig ” Die limitierte Auflage – im französischen „Premiere Edition“ genannt – kostet zwischen 55.000 und 60.000 Euro und soll schon üppig ausgestattet sein. ” Szóval kb 18.000.000 Ft + 7% áfa különbözet a Német árhoz képest egy Renaultért … ühüm … 😀 😀

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    ” Porschét eszik az újjáéledt Alpine A110 …” Nahááát én eddig abban hitben voltam hogy benzinnel megy jó tudni hogy Porschet eszik és nem fosszilis finomított olajat. Amiből bizonyíthatóan nem keletkezik üvegházhatású gáz hiszen a föld globális felmelegedése az csak mítosz … (szarkazmus) . Még a végén kiderül hogy környezetbarát jámbor zöld autót kreáltak franszuziában …(irónia)

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Érzékeltetésnek itt egy kép a tanulmánnyal Alpine-os kísérőkkel a háttérben (4.kép).
    [url]http://autossagok.blog.hu/2017/01/25/brusszel_dreamcars#gallery-1485339650_4[/url]
    Eléggé aprónak hat, de mondjuk impozánsabb a road presence-sze, mint az MX5-nek.
    A hoszt szerint a végleges nem nagyon tér el a tanulmánytól.
    @gnx: a Boxter S 350LEnél tart, a többiek a hajtáslánc vagy a súly miatt nem mérvadóak, az ellenfél tudásban a Boxter, az Elise és az Alfa 4C.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Belépőnek megteszti most még a 250 Le meg a 300, de a Germán mánia 400Le körüli diktátuma a 2000cm3- kategóriában az idea, még szerencse hogy ez csak 1,8-as mert így talán nem szólják le.
    Mindenesetre a súly az ütős, a Megane RS-nek meg lassan kijár az összkerékhajtás ha akar még a ligában az élvonalban játszani.
    Én nem tudom mennyi van még ebben az új 1,8-ban de elvárás lesz hogy németautó verő legyen az autobahnon hogy tiszteljék, és évek múlva is legyen piaca.

  • 2017.10.27. at 21:13
    Permalink

    Végre! Nagyon szép lett. Nem tudom mennyire csalóka az a kép ahol a 110-es mellett áll, de ha ez tényleg akkora majdnem mint az, akkor egy igen picike autó. A 110-esbe 180 centi magasan már csak átalakított ülésekkel férni be. 1000kg 300 lóerővel… Hihetetlenül jó autó lesz az biztos. A 110-es 600-700kg körül volt 75-160 lóerővel motortól függően. Ráadásul ez középmotoros, a 110-es meg farmotoros volt. Kíváncsi leszek az árára. Ha a Megane RS környékén lesz akkor biztosan sokat fognak venni belőle.

Vélemény, hozzászólás?