Generációváltás vagy ráncfelvarrás? Itt az új Panamera!

A "kombi" változat eltűnik, cserébe erősebb, és hatékonyabb az új Porsche Panamera

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Első ránézésre csupán egy ráncfelvarrásnak tűnik, ám a harmadik generációs Panamera jóval több ennél. Már a belépő szintű motor is erősebb az elődnél, de marad a V8 is, ráadásul aktív felfüggesztés is kérhető.

Nem sokat változott a Panamera külseje a második generáció ráncfelvarrásához képest, de a bevált formákon nincs is értelme változtatni. A legszembetűnőbb módosítás az első lökhárítón lelhető fel, a rendszámtartó fölé került egy extra hűtőnyílás, valamint a fényszórókat is átrajzolták egy kicsit, amelyek mostantól minden esetben LED Matrix technológiával működnek kiviteltől függetlenül. Méretében hízott egy keveset az elődhöz képes, de csupán milliméterekről van szó: a harmadik generáció 5,05 méter hosszú, 1,94 méter széles, valamint 1,42 méter magas.
Hirdetés
Az utastér viszont a külsővel ellentétben szinte teljesen megújult. A Taycanból már ismert három képernyős műszerfalat a Panamera is megkapta, igaz a jobb szélső 10,9 colos kijelző csupán opcionális, míg a multimédiás egység, valamint a digitális óracsoport egyaránt 12,6 colos. Ugyancsak fontos változás, hogy a középkonzolról eltűnt a váltó, amely a kormányra került, így a két első ülés között több tárolóegység áll az utasok rendelkezésére. Természetesen vezeték nélküli telefontöltő, illetve okostelefonról vezérelhető parkolóasszisztens is rendelkezésre áll, mindez már alapfelszereltségnél is. A hajtáslánc esetében számos opció közül válogathatnak a vásárlók, ám ezek közül csak néhányat részletezett a Porsche. A csúcstechnikát a Turbo E-Hybrid jelenti, amelynek szívét egy 4 literes, V8-as erőforrás adja, ehhez jön egy 25,9 kilowattórás akkumulátor, és egy nyolcfokozatú duplakuplungos PDK váltó. A végeredmény 670 lóerő, amely 3 másodperc alatt repíti a Panamerát álló helyzetből 100 km/órára, a végsebessége pedig 314 km/óra. A belépő szintet sem kell szégyellni ha valakinek csak arra futja, hiszen annak alapját egy 2,9 literes V6-os adja, amely akár 368 lóerős teljesítményre is képes lehet, és 4,7 alatt érheti el álló helyzetből a 100-as tempót. A legnagyobb újdonság viszont a kerekek tájékán keresendő, ugyanis a Panamera aktív felfüggesztéssel érkezik az E-Hybrid kivitelekben, ezzel nagyobb stabilitást adva a limuzinnak. Magyar árakat egyelőre nem tudni, de külföldön 99 900 dollárra árazták be az alapkivitelt, amely mai árfolyamon nagyjából 35 millió forintnak felel meg.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?