Irmscher tuningot kapott az Opel Zafira, ez lett a végeredmény

A neves tuningcég nem jött zavarba attól, hogy egy kisbuszt kellett megvadítani

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Limitált kiadásként dobja piacra a tuningolt Zafirát az Irmscher, a Fekete Fantomból mindössze 100 példány készül.

Ritkán hajózott vizekre evezett az Irmscher, az egyterű modellek tuningja nem nevezhető általánosnak, a kisbuszra/furgonra vágyók és a tuningra fogékonyak közös halmaza meglehetősen szerény. Az Opelekre specializálódott cég az A és a B Zafirából is készített módosított változatot, a lelkesedésük a Stellantis-éra alatt sem lohadt le. Az egyterű matt fekete fényezést kapott, amit körben aranyszínű díszítéssel dobtak fel, akinek ez nem tetszik, az választhat piros csíkozást is. A lopakodó stílusú Zafira Life elöl még a márkáját is titkolja, négyzetrácsos zárt panel váltotta fel az emblémát hordó hűtőrácsot. Az új felnik 20 colosak, a féknyergek szintén aranyszínűek, az Irmscher szerint a szélesebb kerekek jobb kanyartulajdonsággal ruházzák fel az Opelt.
Hirdetés
A megjelenés szemmel láthatóan sportosabb, ami az első és a hátsó kötényeknek is köszönhető, de műszaki oldalról nem nyújt többet egy gyári Zafiránál. Az Irmscher is mérséklet keresettel számol, ezért készül csupán 100 átalakított példány. Akit a tuning helyett a kempingezés érdekel, azoknak is árul kiegészítőket a cég, tűzhely, mosogató és szék is választható az Opelhez.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?