Megvan a dátum, hamarosan érkezik a hidrogént égető Renault!

Íme minden, amit tudunk a Renault hidrogénautójáról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több gyártó is kínál üzemanyagcellás modellt, amit végülis hidrogén hajt, ám a Renault nem ebben a technológiában gondolkozik. Hamarosan bemutatnak egy autót, ami hagyományosabb módon, belsőégésű motorral készít lóerőt a hidrogénből. Íme a részletek!

Még csak koncepcióként érkezik, de már május közepén megismerhetjük a Renault hidrogént égető újdonságát. Az autó a francia gyártó jövőképének egy jelentős részét szimbolizálja majd, a bemutató a ChangeNOW 2022 rendezvény keretei közt, jövő hónap 19-én várható. Ezen információ mellé egy újabb teaser képet is közzétettek, ám itt sem látszik túl sok: most nem a félhomályban megbújó sziluett, hanem az apró, de látványos részlet mellett döntöttek.
Hirdetés
A februárban bejelentett modellről már tudjuk, hogy a hidrogént nem a megszokott üzemanyagcella és villanyhajtás kombóval hasznosítja majd, hanem belsőégésű motorban égeti el. Ezzel közel zéró helyi emisszióval közlekedhet, ugyanis a hidrogén égetésekor kizárólag víz keletkezik, az egyedüli káros kibocsátott anyagok az üzemszerű működés során is minimálisan az égéstérbe jutó kenőanyagból származnak. Ezen felül szögletesebb formára, látványos menetfényre és kameratükrökre is számíthatunk, karosszériaforma terén pedig - egyáltalán nem meglepő módon - a crossover mellett döntöttek a franciák. Nem lenne hatalmas meglepetés, ha a Mégane E-TECH Electrichez hasonló lenne.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?