Nyolcvanas évekbeli amerikai terepjáró lett a Toyota RAV4-ből

Már nemcsak Suzukiként, hanem régi Chevrolet-imitációként is megvehető a Toyota RAV4

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Komoly ízlésficam vagy kreatív újragondolás? Egy japán cég bő három évtizeddel és egy földrésszel arrébb repítette azó Toyota RAV4 aktuális generációját.

Komoly stílusváltáson ment keresztül a RAV4, az első négy generáció lágyabb, gömbölyűbb vonalait az ötödik felvonás szögletessége váltotta fel. Egy kis japán cég ebből a szögletességből meríthetett ihletet, amire még rátettek egy lapáttal. A 2018-ban debütált RAV4 ezzel az átalakítással igazi időutazó lett, a nyolcvanas évek amerikai terepjáróira hajazó külsővel ruházták a fel a japán SUV-t.
Hirdetés

Az átalakítás leginkább a könnyebben módosítható műanyag részeket érintette, de így is döbbenetes a stílusváltás.

A hasonló átalakításairól híres Mitsuoka Motors a 35 évvel ezelőtti Chevrolet palettájáról inspirálódott. A krómban fürdő, négy lámpával előretekintő front a Chevrolet Suburban, illetve Blazer típusokra hajaz, a kor szellemében nappali menetfényekkel kiegészítve. A hátsóhoz is elért a tervezők keze, ide is jutott csillogó lökhárító, a hátsó lámpák viszont csak földrajzilag stimmelnek, ezek ugyanis a most futó Cadillacek tipikus világítótesteire hasonlítanak. Kétféle verzió készül, ami lényegében csak a kerekeiben különbözik egymástól: lesz egy alufelnis kivitel, illetve egy terepjárásra alkalmasabb acélfelnis, terepgumis Mitsuoka Buddy. A hajtáslánc nem változik, továbbra is a Toyota kétliteres benzinese és a 2,5 literes hibrid verzió hajthatja az anakronisztikus terepjárót. Az egyszínű fényezés mellett örömmel kétszínűre is fújják a Buddyt, olyan árnyalatok is szerepelnek a palettán, amivel RAV4-et még a Toyota szalon parkolójába sem engednének be szívesen. A modell november végétől rendelhető, addig az árak is titokban maradnak.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?