A Honda CR-V már másodszorra bukott meg a svédeknél

Nem remekelt a Honda CR-V összkerékhajtása a svéd Teknikens Värld tesztjén

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kedvenc svéd autós szaklapunk, a Teknikens Värld már másodszor marasztalja el a Hondát a CR-V-t összkerékhajtása miatt.


A Porsche Macan úttartása után, most a Honda CR-V összkerékhajtási rendszere került terítékre a svéd Teknikens Värld című szaklapnál. Még a kilencvenes években ez az újság robbantotta ki az első Mercedes-Benz A-osztály körüli botrányt. De a svédek nemcsak a jávorszarvasteszttel borzolják a kedélyeket, hanem az összkerékhajtású autókat külön rámpatesztnek is alávetik.
Hirdetés


A történethez hozzátartozik, hogy még 2013-ban, a CR-V ráncfelvarrás előtti változatát már alávetették egy hasonló próbának. Az akkori bukta után a Honda a svéd vásárlóknak egy szoftverfrissítést ajánlott, amivel ez a probléma megoldódik. A hivatalos álláspont szerint a CR-V esetében direkt úgy programozták a hajtást, hogy spóroljon a mechanikai komponensek kopásával. A Teknikens Värld a nemrég felfrissített kocsit is kipróbálta, de ebből mintha megint kimaradt volna a szoftveres update. Gyakorlatilag a Honda rendszere semmi előnyt nem jelent az elsőkerékhajtáshoz képest.
A Honda szerint a rendszer kiválóan működik, ha a két tengely tapadáskülönbsége kisebb, mint a görgős rámpateszten. Hogy szemléltessék a hibát, a svédek egy Ford Kugával is megcsinálták ugyanezt. A Ford az első kerekek alig 1/8-ad fordulatnyi elforgása utána nyomatékot osztott a hátsó kerekekre, és a kocsi gond nélkül elindult. A Honda válasza, miszerint a vásárlóik úgysem fognak olyan helyzetbe kerülni, ahol erre lenne szükségük, nem alaptalan, de igen gyenge kifogás. Mit tehetnénk még hozzá ehhez? Ha kell az összkerék, amúgy sem a kombis felépítésű CR-V-t ajánlanánk. Elsőkerékhajtással persze teljesen jó családi autó, de mint a videóból is látszik, nem igazi terepjáró.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?