A húszmilliomodik Skoda egy Karoq

20 millió modell: ünnepel a Skoda

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén már több mérföldkő is kötődött kerek gyártásszámhoz a Skodánál, nem kivétel ez alól a húszmilliomodik modell sem, ami éppen egy Karoq.


Nincs ám vége a Skoda idei mérföldkő ünneplésének. Először az egymilliomodik Superbet, majd a négymilliomodik Fabiát, nemrég a hatmilliomodik Skoda Octaviát, most pedig az 1905-ös alapításuk óta számított húszmilliomodik modelljüket ünnepelik a Kvasiny gyártósoron. A kerek gyártásszámot viselő autó persze nem más, mint egy Skoda Karoq, a csehek legfrissebb modellje, ami a mára egyre népesebb kompakt crossoverek között próbál szerencsét testvéreivel, a SEAT Aronával és a Volkswagen T-Roc-kal. „A húszmilliomodik autó legyártása borzasztóan nagy mérföldkő a cég életében. Idén újabb gyártási és eladási rekordra hajtunk a Strategy 2025 értelmében.” - tette hozzá Bernhard Maier, a Skoda Auto ügyvezető-igazgatója.
Hirdetés

Nem kevesebb, mint 112 év telt el az első Mladá Boleslavi autó legördülése óta, ezzel a csehek büszke autómárkája az egyik legidősebb autógyárnak számít. Minden a Voiturette A-val kezdődött, ami még az alapítóatyák, Laurin és Klement neveit viselte, innen maradt fent a mai Laurin & Klement felszereltségi szint neve is. A cseh autógyár 1991-ben indult soha nem látott növekedésnek, amikor a Volkswagen csoport részei lettek, de átmentek a tömeggyártás kezdetének korszakán is. Most újabb kihívással kell szembesülniük az elektromos és önvezető autók térnyerésével, emeli ki a Skoda. Állításuk szerint erre a korszakra is jól felkészültek, 2025-ig öt villanyautó várható tőlük, köztük, ha igazak az értesülések, az újkori Felicia is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:31
    Permalink

    Már ha élünk azzal az abszurd feltételezéssel, hogy a gyártó 1905-ig visszamenően tényleg meg tud számolni minden egyes példányt. A Honda pl. kijelentette, hogy nekik típuson belül sincs fogalmuk arról, hogy melyik autó volt konkrétan az x. milliomodik, csak azt tudják, hogy ha elértek egy bizonyos mérföldkövet, s akkor ott abban az 500-as legyártott sorozatban lehet valamelyik a jubileumi példány. Amúgy is hülyeség, hogy mi alapján mérjék ezt – mikor megkapja az egyedi azonosítókat? Mikor legördül a végszerelésről vagy minőségellenőrzésről? Mikor raktárra kerül? Különböző telephelyeken teljesen más ütemben haladhatnak ezek a folyamatok.

  • 2017.10.27. at 14:31
    Permalink

    Érdekes… Valahogy minden autógyárnál az X milliomodik legyártott autó egészen véletlenül sosem egy unalomig ismert szürke, mezei modell, hanem mindig valamilyen szempontból fontos (pl. elektromos, hybrid vagy csak simán új) típus.
    Szinte biztos vagyok benne, hogy a valódi 20 milliomodik Skoda egy szürke Fabia. De hiába – a marketing az marketing.

Vélemény, hozzászólás?