Bele lehet kötni – BMW 320d Touring teszt

BMW 320d Touring M-packet teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Márkafanatikusoknak F31, laikusoknak szép nagy, drága autó, és tényleg az. A hatodik szériás 3-as BMW kombiját combos dízelmotorral és M-csomagosan teszteltük.


Teper, de nem fogyaszt - írtuk tavasszal a négyajtós 320d kapcsán. Bele lehet kötni? Kérdeztük nyáron a 328i szedán tesztjében. Most pedig itt ez a látványos, M-csomagos kékség, a hatodik generációs 3-as sorozat Touring, azaz kombi kivitele, és igen, bele lehet kötni, bár nem könnyű. Márkafanatikusoknak és kódhuszároknak abba, hogy az F31-es nem is hatodik szériás, hiszen a legelső, E21-esnek még nem volt puttonyos változata, a szőrszálhasogató tesztelőnek meg a dízelmotorral van némi baja. A nyilván magas ár mellett.
Hirdetés
Tehát Touring. Nem 5-ös, csak olyan mintha, főleg szemből, az aktuális arculathoz igazodva. Elődjéhez képest tengelytávolsága durván, hossza 10 centit nőtt, ezzel együtt már-már lefelé lóg ki a középkategóriás átlagból. De nem szélességre, s mivel laposabb is a többségnél, igen nyúlánknak néz ki. És jól, nagyon jól. Szerintünk, és ami fontosabb, tapasztalataink szerint is, hiszen bármerre jártunk, forogtak utána a fejek. Nem valószínű, hogy kombisága-újdonsága, hanem szemcsapdás Estoril-kék fényezése és dögös sportcsomagja miatt. Az M-packet úgy is üt, hogy az importőr bölcsen „csupán” 17 colos alufelnikre pakoltatta a téligumikat. Egyébként 1,4 millióért 18-asokat ad, egyedi, komoly légbeömlős lökhárítót, küszöböt, Alcantara sportülést, M-logós sportkormányt és ugye a csodálatos Estoril-kék fényezést, is. Az igényesen kárpitozott, rögzítőfüles, akasztós, hálós, zsebes, poggyászrendező határolós, 12 voltos aljzatos csomagtartó 30-cal gyarapodva már 495 literes, a 40:20:40 arányban osztható hátsó támla döntésével bővítve meg 1,5 köbméternyi helyre lehet pakolni. A 495 biztos a padló alatti rekesszel együtt jön össze, s marketingileg az sem mindegy, hogy a riválisokat sikerült lepipálni (Audi A4 Avant: 490, Mercedes-Benz C-osztály T-modell: 485 l). A kalaptartó érintésre visszahúzódik, más kérdés, hogy csúnyán elfelejthető... Indulnál, hátranézel, s nem látsz ki. Két-három alkalmat követően vélhetően megtanulja az ember, de akkor is bosszantó.
Annál örömtelibb, hogy az elektromotorosan is mozgatható, szélvédőjével külön is nyitható csomagtérajtó láblendítéssel szintén felemelkedik - pakkokkal a kézben valóban hasznos extra, nem csak a reklámokban mutat jól. És milyen az utastér helykínálata? BMW-sen szűk, passzentos a 3-as kombi? Nem az. Kellően tágas - négy felnőttnek. Hátul is "csak" a magas kardánalagút okoz kényelmetlenséget (elégséges a láb-, a váll- és a fejtér is), kicsit még azon moroghatunk, ha akarunk, hogy nem könnyű a ki/beszállás, illetve a hátsó utasok lábfeje nem mindig fér be az első ülések alá. Értelemszerűen, amennyiben azok mélyre vannak engedve.
És mennyire isteni ez a számos irányban és módon, comb- és deréktámaszával is állítható ülés, és mennyire isteni, hogy jó mélyre engedhető! A vezetői pozíció majdnem tökéletes, de csak majdnem, ami belerondít a képbe, az a BMW-sen picit balra tolt pedálsor a kormányhoz és a székhez viszonyítottan. (Én egy idő után ballábfékkel tettem egyenesbe a dolgot.) Minden mást, ami a belteret, az anyagokat, a prémiumos minőséget és ilyesmit illeti, korábbi tesztjeinkben már kiveséztük, most legyen elég annyi, hogy szerintem legalábbis pazar és illő a műszerfal ezüst-kék díszítése, s a kék cérnás varrás is.
A 20d motor és a kormány mögül is kapcsolgatható 8 fokozatú automata sem újdonság - a négyhengeres dízelpaletta legizmosabbika 184 lóval és 380 Nm-rel fölényesen viszi a bő 1,5 tonnás kasztnit, 100-ra 7,6 mp alatt gyorsít, a végsebesség 220 km/h feletti. Megéri a 16d-hez képest több mint 1,3, de még a 18d-vel összevetve is közel 1 milliós felár? Egyfelől semmiképp, másfelől meg hát, mert egy ilyen kinézetű és ilyen presztízsű sportkombi nem lehet nem túlmotorizált... A baj az, hogy - nem csak, de főleg hidegen - alapjáraton és alacsony fordulaton zajos és kerregős ez a dízel, ami nem feltétlen méltó az autóhoz. Lassan is melegszik. A stop-start rendszer is csupán már melegen hajlandó automatikusan leállítani a motort (ez mondjuk élettartamilag nem biztos, hogy hátrány). A 6-os manuálisnál 800 ezerrel drágább ZF-váltó? Selymesen, észrevétlen munkálkodik, s tartja extrém alacsonyan a fordulatszámot - gazdaságos és tompító, fékezett habzású Eco Pro üzemmódban. Az élménykapcsolót Sportba, kiváltképp Sport Pluszba bökve aztán fokozottan gyorsan, hangyányit sportosan rántva gangol - le a kalappal. Amúgy a 3-ast hírnevéhez hűen használva a négyhengeres dízelorgánum sem annyira zavaró, de a benzinesek, elsősorban a 4-nél több hengeres benzinesek hangját persze képtelen visszaadni.
Jó, hogy az egyes üzemmódokat magunk konfigurálhatjuk a menüből, jó, hogy az adaptív, tehát változtatható karakterisztikájú, 10 mm-es ültetéssel is járó M-futómű külön is megrendelhető. Nem jó, hogy M-csomaggal is feláras, még 234 ezres tételt jelentő. Viszont döbbenetes stabilitást és kanyarsebességet ad, de úgy, hogy a rugózási komfort sem csak szöveg (a tesztautót 225/50 R17-es abroncsokkal vezettük). Rossz felületen ráz és kemény, persze, hogy ráz és kemény, ha sportosra állítjuk, az azonban nem a BMW sara, hogy katasztrofális állapotban leledzik a magyar úthálózat. Ó, és még valami: félig kiiktatott menetstabilizálóval havas-jeges-csúszós úton kontrolláltan lehet driftelgetni, de DSC offban sincs miért félni a hátsókerékhajtástól - könnyen és élvezetesen ellenkormányozható a csúszás.
Apropó, kormány, mármint a változó áttételű sportkormány a maga ultraközvetlenségével: elképesztően jó, ezen a szinten 150 ezerért ajándék. A 3-as fékezhetősége is példás, és nem pusztán érzetre-fülre, de méréseink alapján is halk, kiváló utazóautó. Miközben 130-nál 2000-et sem forog a motor... A 4,7 l/100 km-es gyári fogyasztás persze álomszerű, ám 6-tal tényleg elketyeg, ha nem nyomjuk neki. Mi nyomtuk, hideg és dugó is volt, így a 7 literes tesztátlag miatt sem szomorkodtunk.
Mennyibe kerül a 3-as Touring? A limuzinnál bő 500 ezerrel drágább kombi alapára 16d-ként 8,3, 20d-ként 9,9 millió forint. Az Audinál csöppet többet kér a BMW, a Mercedesnél kevesebbet. Tesztautónkat 16 milliósra extrázták egyebek és a már említettek mellett dupla, elöl nyitható panorámatetővel, első-hátsó parkolóradarral, kanyarba is világító, automata reflektoros xenon fényszóróval, méretes, osztható képernyőn igényes megjelenítésű navigációval, ülésfűtéssel, komfortbejutással-okoskulccsal, miegymással. Ellenben semmi kamera, holttérfigyelő, sávtartó meg egyéb modern sofőrsegéd vagy épp egy auto hold funkció az automata váltóhoz - egy nem prémiumos középkategóriás kocsi árát még lazán rá lehet költeni a prémiumos középkategóriásra, hogy igazán luxusautós legyen. De ez már csak így megy, ettől még, mint terméket, nagyon-nagyon lehet szeretni a 3-as BMW-t. Touringként is. Abszolút kéne, finomabb, kulturáltabb, izgalmasabb hangú benzinesként.
Értékelés
Pozitív
Jól néz ki, elég tágas, nagy és ügyes a csomagtartó, erős a motor, szuper a váltó, a kormány, a futómű és a fék is, kényelmes az ülés, nagy tempónál is csendes
Negatív
Hidegen és alacsony tempónál kerreg és hangos, drága
Árak
Tesztmodell alapára
9 968 000 Ft (2012.12.15.)
Tesztautó ára
15 965 300 Ft (2012.12.15.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Teljesítmény:
135 kW (184 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
380 Nm 1750-2750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,6 s
Végsebesség:
226 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4624 mm
Szélesség:
1811 mm
Magasság:
1429 mm
Saját tömeg:
1575 kg
Össztömeg:
2050 kg
Tengelytáv:
2810 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
495-1500 l
Belső szélesség elöl:
1450 mm
Belső szélesség hátul:
1450 mm
Belmagasság elöl:
890-960 mm
Belmagasság hátul:
930 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
200 mm
Ülőlap hossza elöl:
530-580 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1220 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér magassága:
420 mm
Csomagtér hossza:
970 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1780 mm
Raktérnyílás szélessége:
1030 mm
Raktérnyílás magassága:
800 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
EURO 5
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata - 8 fokozatú
Nyomaték:
380 Nm 1750-2750 1/min-nél
Teljesítmény:
135 kW (184 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
226 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,6 s
CO2-kibocsátás:
124 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
57 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
61 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
65 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 10:00
    Permalink

    Igen-igen! Nagyon jó/szép, meg minden..és persze kéne nagyon! 🙂
    Amikor ‘drágálljuk’, azért egy dolgot tartsunk szem előtt: ezek az autók NEM a magyar fizetésre lettek kitalálva…sajnos! De talán még nem is a német “melós” fizura… A németeknél is ez a közép-felső réteg autója, ami nálunk nem létezik. :/ Várjunk kb. 4 -5 évet és akkor majd ‘óccsóbban’ megvehetjük. Addigra lehet, hogy a bankok sem akarják majd “lehúzni” az Ügyfeleket és hozzájuthatunk valami “normális” hitelhez is …forintban… 😉

  • 2017.10.30. at 10:00
    Permalink

    Nekem is tetszik, jobb mint az 5-ös touringja, gazdaságosabb, praktikusabb, szebb. Viszont az is igaz, hogy 16 millió kicsit sok érte (és társulok az elöttem szólókhoz, ha nekem is lenne zseton rá nem mondanám, hogy nem kell!)… ellenfelek meg vannak… talán picit jobb felszereltséggel, de hát kinek mi jön be

  • 2017.10.30. at 10:00
    Permalink

    Mikor először megláttam húú de brutális mi ez? BMW jel van rajta elöl fasza hm…. De ha audi lenne azt is elhinném, akkor most van egyénisége? Hát nem sok. :S Marad a kedvenc a régebbi 7es sorozat.

Vélemény, hozzászólás?