Bevállalósabb, mint azt szokás – Hazai próbán a Peugeot 508!

Nagy az arca, de van mire! – 8,89 millióról indul az új Peugeot 508

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Felső-középkategóriában nagyot dobbantani, amikor az SUV-k élik a korukat? A Peugeot bevállalta és lehet, hogy igazuk van, mindenesetre az 508 eléggé megkapó.


Nehéz lehet igent mondani ma egy vezetőnek olyan tervekre, amin nem SUV, de még csak nem is crossover szerepel. A legtöbb szegmensben átvették a vezetést az emelt modellek, több gyártó is leginkább ezekre koncentrál, ebben egyébként a Peugeot is nagy sztár volt az utóbbi években, a 3008 Év Autója díjat is bezsebelt. Náluk 9%-kal lendült fel a hazai piac a tavalyi év első kilenc hónapjához képest, de csak SUV-ból 10%-kal többet adtak el idén. Az összes modelljüket figyelembe véve ez 605 darabbal több eladott autót jelent idén, mint tavaly, így nincs miért aggódniuk, a 3008-cal és az 5008-cal megcsinálták a húzómodelleket, de a flottapiacon még így is főként a kombikat viszik. Az 508-tól nem várnak mást, mint javában céges megrendeléseket, tavaly az 508-ból 85%-volt céges megrendelés, így nagyjából tisztán látható, hogy a pár magánvásárló mellett ki a célközönség.
Azok a flottások, akik Peugeot 508-at választanak céges autónak, nem fognak rosszul járni, ez már szinte biztos, főleg, miután végre nekem is sikerült kipróbálnom a szegmens egyik legkívánatosabb autóját. Mihez illik hasonlítani? Insignia, Mondeo, Passat, a Peugeot-nál mégis csöppet följebb pozícionálják, be-bekacsintgatnak a prémiumszegmensbe, meg ahol kicsit érdekesebb dolgok történnek, mondjuk az Alfánál, vagy a Kiánál esetleg a Stinger konkurense lehet, de említik a Volkswagen Arteont és az Audi A5 Sportback-et is. Ezekhez sziszegve ugyan, de hangyányit hasonlítható, mondjuk az 508 legkomolyabb felszereltségi szintje és utóbbiak valamelyik alacsonyabb felszereltsége. Nehéz belőni, éppen ezért bevállalós, mert többet ad, mint a legtöbb tömeggyártó, de még nem annyit, hogy határozottan rávághatnánk, hogy prémium.

Ez valami más, valami új, ami a Peugeot-nak amúgy mindig ment.


Peugeot 508, 2018 - méretek
Hosszúság [mm]Szélesség [mm]Magasság [mm]Tengelytáv [mm]Csomagtér [l]
4750185914032793487-1537

A forma az, ami ma az SUV-k mellett kicsit szájbarágósan, de divatos, vagyis azt mondják, hogy fél szemmel hunyorítva nézve ez egy kupé. Valójában csak egy elég jó formájú ötajtós dögös formatervvel, amiben kicsit többet csalhattak volna a túlnyúlásokkal, de így is elég dinamikusnak néz ki, csak lerí róla, hogy elsőkerekes platform. Ami egyébként ugyanaz az EMP2, amin a 308 és a 3008 Év Autója díjat nyert és a Peugeot-nál bíznak benne, hogy még az 508 is képes lesz rá, ezzel még várjunk egy kicsit. Érdekesség, hogy 8 centivel rövidebb elődjénél, tengelytávolsága is kurtább 2,4 centivel, alacsonyabb is nála 6-tal, de szélesebb hárommal. Nem is tűnik annyira nagynak, mint az előd, a helykihasználása pedig közel annyira jó. Érdekesség a keret nélküli ablakok alkalmazása, ami szerintem állati jó ötlet és egyáltalán nem zajos a beltér, köszönhetően a prémium gyártóknak is szállító SaarGummi szigeteléseinek.

Itt is lejjebb csusszannak az ablakok az ajtó nyitásánál, mint egy rendes kupénál, egyszerűen imádnivaló!

Hirdetés

Odabent ismerős megoldásokkal találkozunk, ám az összhatás egészen új. Az alapáron digitális műszeregység 12,3 colos, de valahogy kisebbnek tűnik, mint a 3008-ban, ami a szélesebb műszerfal miatt lehetséges. Gyönyörű megoldás a középkonzol, főleg az automata váltósoknál, plusz a fabetétek szintén zseniálisan jók és valódi fából készültek, szürke tölgy, vagy Zebrano fából lehetnek, a GT-hez utóbbi már alapból jár. Jó megoldás a multimédia 10 colos érintőkijelzője, kezdenek ráérezni, most például

a dedikált zongorabillentyűk mellé a kijelző két szélén fixen kint marad a kétzónás klíma panelje, csöppet egyszerűbb így.

Remek a hangulat, annyira más, de mégis nagyon otthonos, mondjuk az Allure felszereltségű sötétkék kéziváltós tesztautó stílusa fogott meg igazán a háromféle szövettel borított világos üléseivel. Hatos kézi egyébként csak az alap 130 lóerős dízelmotorhoz jár, kapcsolni nem rossz, de megszokottan hosszú maga a kar.
Peugeot 508, 2018 - műszaki adatok
PureTech 180PureTech 225BlueHDi 130BlueHDi 160BlueHDi 180
Emissziós normaEuro 6c
Üzemanyagbenzingázolaj
Hengerűrtartalom (cm3)159814991997
Hengerek/szelepek száma4/16
Váltófajta/-fokozatautomata/8kézi/6 (automata/8)automata/8
Teljesítmény [LE (1/min)]180 (6000)225 (5500)130 (3750)160 (3750)180 (3750)
Nyomaték [Nm (1/min)]250 (1750)300 (2500)300 (1750)400 (2000)400 (2000)
Végsebesség [km/h]230250210230235
Gyorsulás 0-100 km/h 7,97,39,7 (9,9)8,48,3
Kombinált fogyasztás [l/100 km]5,45,63,8 (3,7)4,54,7
CO2-kibocsátás [g/km]123130101 (98)118123
Saját tömeg [kg]14201415 (1420)15301535

Az eladások alapján egyáltalán nem hanyatlik a dízel iránti kereslet, köszönhetően a flottapiacnak. Tavaly 66%-ban gázolajos megrendelés érkezett, az új modellnél is ez lehet a húzó. Éppen ezért az alap is dízel, már az új 1,5-ös 130 lóerős, mely a tapasztalatok alapján elég csöndes, alig jut be valami a hangjából az utastérbe, cserébe viszont csak épp elégnek tűnt az ereje. Várom a tesztautót, hogy megbizonyosodjunk a fogyasztásáról, mert az az érzésem, hogy az lehet a legjobb pontja az új motornak. A kis felnik miatt futása is elég kényelmes, pihentető, kimért, csöppet sem hajós, mint egy régebbi francia autó. Valahogy mégis azokat idézi úgy, hogy messze nem borul le az ívről kanyarban, épp ellenkezőleg, a hátsó többlengőkaros futómű megfelelően támaszt. Rendkívül jónak tűnik a hangolás, ami a GT Sport módjában sem lesz kényelmetlenül rázós.
Dízelmotorok terén csak az alap 1,5-ös, gázolajosból kétliteres van még 160 és 180 lóerővel, melynek orgánuma feltűnően karcosabb az ezerötöshöz képest. Van egy új benzinmotor a kínálatban, mely csupán 1,6-os, de 180 és 225 lóerős teljesítménnyel vesz részt az 508 palettáján. Csak az utóbbit sikerült próbálnunk egyelőre, ez csak a csúcs GT-hez érhető el, és leginkább azért szerethető, mert szinte semmi hangja, és különös rezgése nincs. Sportos közlekedésben valahogy egyelőre nem győzött meg, amiről a nyolcfokozatú Aisin automata váltó is tehet. Valójában viszont azért is mondom ezt, mert rendkívül kényelmes és pihentető autó az 508, így ez a stílus illik hozzá igazán. Az újdonság december 2-től lesz elérhető a kereskedésekben, és még részletes árlistája sincs, a kezdőárat azért elárulták.

8 890 000 forintról fog indulni, melyben kulcs nélküli nyitás-indítás, sávelhagyás-figyelő és automata vészfék-asszisztens is lesz, tempomattal és automata fényszóró kapcsolással kiegészítve.

Legnépszerűbbnek a 160 lóerős dízellel szerelt Allure modellt várják, ez 10 640 000 forintért az előbbieken túl már ad első-hátsó radart, 10 colos multimédiát, navigációt, bőr-szövet kárpitot és 17-es felniket. Ahogy korábban, most is a kombi lehet majd a népszerűbb, tavaly 69%-ban vitték a puttonyost, melyből az új hozzánk februárban érkezik a piacra - az ötajtóshoz képest 400 ezer forintos felárral; a hibridre pedig még nagyjából egy évet kell várnunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?