Hirdetés

Egymillió konnektoros autó fogyhat az év végéig

Egyre több konnektoros autót vesznek, mutatjuk a legnépszerűbbet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hazánkban a kifutó Nissan Leaf, Európában a Renault Zoe, világszinten azonban az új Toyota Prius Plug-in Hybrid vezeti a konnektoros autók egyre bővülő eladásait.

Júniusban hazánkban is minden eddiginél több, 7 darab Prius Plug-in került forgalomba (újonnan), a konnektorosok között világszinten első lett

Érdekes tendenciák láthatók a villanyautók, illetve a konnektoros hibridek egyre csak bővülő, de még mindig marginálisnak mondható piacán. Arról nemrégiben számoltunk be, hogy az európai villanyautó-piac idén 54 százalékkal nőtt, s az élén a nálunk még mindig alig exponált Renault Zoe áll. Az InsideEV elemzése szerint ugyanakkor a konnektorról tölthető (tisztán elektromos, illetve plug-in hibrid) autók között világszerte a Toyota Prius Plug-in bizonyult az első félév legnépszerűbb típusának.

Hirdetés

Fontos megjegyezni, hogy igen jelentős mérföldkövet ért el idén júniusban az elektromos járművek globális piaca: a villanyautók piaci részesedése most először haladta meg az egy százalékot. A konnektorosok 105 ezer darabos júniusi eladása (a havi forgalmi érték most másodszor lépte át a százezres határt) 38 százalékos növekedést képvisel az előző év azonos időszakához képest. Ami a teljes első félévet illeti, a növekedés még lenyűgözőbb: 41 százalékos. A januártól júniusig gazdára talált, közel 450 ezer konnektoros gépkocsi azt jelenti, hogy ha váratlan, előre nem várt akadály nem gördül a villanyautók térhódításának útjába, eladásaik az idei év végére elérhetik az egymillió darabot, ami történelmi jelentőségű lenne.

Az Inside EV összeállítása szerint a Prius Plug-in az idei első félévben az eddigi vezető Nissan Leafet is megelőzte a konnektoros modellek világszintű listáján. A magyar piacon azért magasan a Leaf maradt az első
Az Inside EV összeállítása szerint a Prius Plug-in az idei első félévben az eddigi vezető Nissan Leafet is megelőzte a konnektoros modellek világszintű listáján. A magyar piacon azért magasan a Leaf maradt az első

Ebből a további sikerekkel kecsegtető, de önmagában is elismerésre méltó teljesítményből oroszlánrészt vállalt a Toyota Prius Plug-in (egyes piacokon, például Amerikában Toyota Prius Prime) hálózatról tölthető hibrid változata. A típus annyira népszerű, hogy nem tud annyit gyártani a Toyota, amennyi kielégítené a vásárlók igényeit, ám még így is a legnépszerűbb a szegmensben: az első félévben 26 867 darabot adtak el belőle világszerte. Ezzel az eladási ranglisták korábbi bajnokait, a Nissan Leaf és a Tesla Model S villanyautókat is maga mögé utasította, igazolva, hogy a Toyota hibrid technológiája és az ezzel járó nagy hatótáv, valamint könnyű üzemeltethetőség sokkal nagyobb bizalmat ébreszt a vásárlókban, mint a tisztán elektromos üzemű villanyautók. Hogy ez a jövőben megváltozzon, a Toyota már dolgozik azon, hogy a villanyautók is mind többek számára megnyerők legyenek, és még az évtized vége előtt piacra dobja saját fejlesztésű, új generációs, szilárd elektrolitos – szilárdtest – akkumulátorral szerelt villanyautóját, amiről már korábban is voltak hírek.

Hirdetés

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 15:26
    Permalink

    Erre nem válaszoltál:
    “5 éve árul plugin hibridet a Toyota. Mely gyártók kezdték hamarabb?”

    “Európában milyen PHEV-eket árult a Toyota a múlt évben? Én egyről sem tudok…”
    2010. szeptemberi budapesti Triatlon Világbajnokság “felvezető” és pályabejáró autója volt. Na kb. onnantól lehet kapni, illetve látni magyar rendszámos Prius plugin-t Mo-on. Hogy Europában mikortól lehet kapni, gondolom 2010-től. A mostani már a második generáció!
    [url]http://pctrs.network.hu/clubblogpicture/1/3/6/_/136972_948782988_small.jpg[/url]

  • 2017.10.27. at 15:26
    Permalink

    “Ami tény, a Toyota finoman szólva is bealudta a plugin hibrid fejlesztéseket,és van olyan hülye hogy erre még büszke is.”

    A hibrid szó jelentését az elmúlt 20 évben az emberek a takarékossággal, a környezet radikálisan kisebb terhelésével, tisztasággal, fenntarthatósággal, finomabb működéssel, hihetetlen megbízhatósággal kötötték össze. A Toyota – bár kicsit lassan, de – elérte ezt.
    Erre jött a többi gyártó és ontják magukból a semmire nem való (itt most hibrid értelemben!), reklámszintű, adócsalós, sokat zabáló, szennyező, elavult szarukat, amire te azt mondod mennyivel előrébb vannak.

    Szakmai elfogultságodra, szűklátókörüségedre remek példa, óriási fricska az ADAC plug-in hibrid cikke:
    [url]https://www.adac.de/infotestrat/tests/eco-test/vergleich_plugin_hybride_2017/default.aspx?ComponentId=294843&SourcePageId=31832[/url]

    Kvázi a tesztelt pluginek között az egyetlen értékelhető a NÉMETEK SZERINT a Prius volt! A Toyota Prius Plug-in messze a leggazdaságosabb, mind a villamos energia mind az üzemanyag-fogyasztást tekintve. És ha ez még nem lenne elég a sáros lábukat beletörlik a német, koreai, svéd autókba.

  • 2017.10.27. at 15:26
    Permalink

    Én 10 év alatt kb 6-7 hibridet vezettem (1 Volvo, 2 Toyota a többi Lexus).

    Én azt látom a Lexus hajtáslánca minden generációval egyre “felvizezettebb”, pl az aktuális NX az első V6-os RX- hibridhez képest.

    Európában milyen PHEV-eket árult a Toyota a múlt évben? Én egyről sem tudok…

  • 2017.10.27. at 15:26
    Permalink

    4 különböző hibridet vezettem majdnem 30ezer km-en keresztül, de vezettem sokáig dízel vw-t is meg bmw-t, meg kb. 40 különböző autót.

    5 éve árul plugin hibridet a Toyota. Mely gyártók kezdték hamarabb?

    Én sem azt mondtam hogy a tavaly kijött plugin Prius olyan jó lenne.

  • 2017.10.27. at 15:26
    Permalink

    Nem a toyotával van a bajom, hanem az elszállt fanboyokat akik úgy pattognak hogy életükben nem láttak közelről ilyet.

    Te már vezettél bármilyen hibridet? Van hibridet a garázsban? Vagy honnan ez a mánia?

    Ami tény, a Toyota finoman szólva is bealudta a plugin hibrid fejlesztéseket,és van olyan hülye hogy erre még büszke is.. [url]http://autossagok.blog.hu/2017/07/19/leghulyebb_toyota_hibrid_reklam[/url]

    Szóval ha az utolsóként kijött hibriddel a hype alapján piacvezető lesz az kb ugyanannyira nem megérdemelt, mint amikor az Autobild arról hadovált hogy a rém gyenge Golf V a “golfkategória” élmezőnye.Elévülhetetlen autóipari érdemei vannak a Toyotának a HSD rednszer kifejlesztésével (gyakorlatilag ők mutatták meg hogy milyen egy működőképes hibrid rendszer), de ezt most tényleg bealudták, amikor sokadikként kezdtek el PHEV-et árulni.

    Nem tudom hogy megérted-e amit írtam vagy úgysem látsz át a mélylila fanboy ködön.

    Azért egy próbát megért…

  • 2017.10.27. at 15:26
    Permalink

    Szegény Zoldikenek rossz hétvégéje lett e hír hallatán, hiszen az általa gyűlölt Toyota megint valami kornyezetet kevésbé terhelő dologban mutat vilagelsoseget. De majd jön egy a németek a dizelben látják a jövőt linkkel. 🙂

Vélemény, hozzászólás?