Ezt ki kell próbálnod: az új Type R konfigurátora fenomenális!

Bármit megnézhetsz és kipróbálhatsz az új Type R-ben a Honda japán konfigurátorával?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak a színeket és extrákat próbálhatod rá az ultra részletes 3D modellre, de még akár a rejtélyes motort is beindíthatod: számítógépes játékokat közelítő minőségben, valódi fotókkal kiegészítve ismerheted meg a Honda újdonságát!

Alig néhány napja mutatták be az új Type R-t, de csak részlegesen, a legfontosabb ugyanis kimaradt: még nem tudjuk, hogy milyen erős motor ketyeg benne. Ellenben a japán konfigurátorból nem csak az derült ki, hogy 2,0 literes és igen vagányul néz ki, hiszen a videójátékokat közelítő színvonalú 3D modell ajtajait is kinyithatjuk, sőt, virtuálisan beülve akár be is indíthatjuk. Sokkal több ez, mint egy átlagos színpróbálgató, persze a Historic Championship White, Rallye Red, Boost Blue, Sonic Grey Pearl és Crystal Black Pearl fényezésekben is megcsodálhatjuk a modellt, de nem érdemes itt megállni. A részletekre kattintva ugyanis valódi fotókon nézhetők meg a 19 colos felnik a Michelin Pilot Sport 4S-ekbe burkolva, a hatalmas légterelő, a három ikonikus kipufogó és a legfontosabb, a gépháztető alatt pihenő VTEC Turbo is.
Hirdetés
De nem csak ide nézhetünk be, a csomagtartót és az utasteret is körbejárhatjuk virtuális kameránkkal, akár a sofőr-, akár az anyósülésbe pattanva, de még akár a hátsó sorból is. Külső árnyalattól függetlenül vörös kagylóüléseket találunk a modellben, színazonos övekkel, de még a padlószőnyeg és a kormány varrása is ugyanígy rikít. Itt a különböző műszereket és részleteket nézhetjük meg valódi fotókon, a váltógombtól a sorozatszám plakettjéig. Alább összegyűjtöttünk pár érdekességet, egy egész jó kis galéria alakult kizárólag a konfigurátorból. Ennek ellenére megéri elmélyülni benne nektek is, mert egész jól el lehet szórakozni a Type R válogatással, amit ide kattintva próbálhattok ki, sajnos extra kihívás a japán nyelv megfejtése is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?