Külsőre nagyobb pár centivel a Focus minden irányban, belső méreteit tekintve viszont a Ceed a nyerő
Huszadik évfordulóját ünnepli éppen a Ford Focus, a kompakt kategória egyik sztárja lett 1998-ban, szinte már megjelenésekor. A Golf fejére rendkívül jó futóművével nőtt rá, és ezt az erényét mindegyik generációnál sikerült megtartaniuk. Az újdonság sem hagyja cserben a márka és modell fanatikusait, de a kategória oszlopos tagja 2006 óta a Kia cee’d is. Végre nem kell görcsösen figyelnünk az írásmódra, ugyanis a harmadik generációt már egyszerűen Ceednek kell írnunk. A történet szerint az első cee’ddel alkotott európai autót Európának a Kia, és ehhez európai fejlesztőközpontot és gyárat is létesített, utóbbit Szlovákiában. Már az első is megdöbbentően jól sikerült, a házi feladatot tökéletesen elvégezték, amihez egy magyar, Kovács Miklós rajzolta a formatervet. Ez a házi feladat mára kötelező olvasmánnyá érett, az új Ceed ismét lehengerlően jól sikerült és már-már hagyománynak tekinthető, hogy alapáron hét év garanciával adják. De milyen viszonyban van egymással a két frissen piacra lépett modell? Rögtön kiderül!
Látványosra sikerült a Focus, de a Ceed már elejétől fogva sem az a tipikus koreai autó
Motorok tekintetében nem passzol teljesen a két modell, a Focus egyetlen elérhető benzines motorjával, az ezres háromhengeres, 125 lóerős turbós EcoBoosttal érkezett. Hozzá illett volna a Ceed 120 lóerős háromhengerese, de az európai fejlesztésű, szlovák gyártású „koreai a talán mindenki számára sokkal csábítóbb 1,4-es négyhengeres 140 lóerős turbós benzinessel érkezett. Ezzel a csata kicsit egyoldalú és csöppet nagy súlyt helyez a Focusra, és nem azért, mert az EcoBoost motor ne lenne jó. Tökéletesen mozgatja az 1,4 tonnás karosszériát, 170 Nm nyomatéka már 1400-as fordulattól érkezik papíron, és ezt nagyjából érezni is rajta menet közben. A teljesítmény 6000-nél tetőzik, és 1500-6000 környékéig érzésre szinte mindenhol ugyanúgy képes megindulni. Háromhengerességét csak alacsony fordulaton nem tudja elrejteni, magasabb tempónál már szinte nem is hallani a motort, erről a zajszigetelések is tehetnek.
A Focus utastere kicsit sötétebb, komorabb, pláne a fekete tetőkárpittal, de szűkebbek az ablakok is, a vezetési pozíció mindkettőben kielégítő, a Ceedben sem kevésbé sportos
| Hosszúság [mm] | Szélesség [mm] | Magasság [mm] | Tengelytáv [mm] | Csomagtér [l] | |
| Ford Focus | 4378 | 1825 | 1454 | 2700 | 375-1354 |
| Kia Ceed | 4310 | 1800 | 1447 | 2650 | 395-1291 |
A Focus hosszabb tengelytávja egyértelműen kedvez a hátsó lábtérnek, tágasabb a tér, mint a Ceedben, bejutni viszont nagyobb ajtónyílása miatt a koreaiba egyszerűbb
A Ceed 1,4-ese nagyjából az, ami alá mi sem adnánk, karaktere jó, a háromhengeres után üdítően selymes járású és kiegyensúlyozott. Egyértelműen nagyobb a hangja, de még így is feltűnően csöndes a Kia utastere, ebben mindkét autó nagyon jól teljesít. A motor ereje tökéletesen kihasználható szinte bármely tartományban, 242 Nm nyomatéka miatt alacsony fordulaton is könnyedén megindul, a kuplunggal is kevesebbet kell játszanunk és a hatfokozatú kézi váltót is kevesebbet kell kapcsolgatnunk.
Mindkét autóval megtettük ugyanazt a 30 kilométeres, városi, elővárosi és 110 km/h-ás szakaszt is tartalmazó normakört, melyen valósi fogyasztási adatokat kaptunk.
Húsz literrel öblösebb a Ceed csomagtere, pakolhatóság és rekeszek szempontjából is jobban teljesít, igaz, a Focus feláras hifivel érkezett, pótkerék egyikben sincs
| Ford Focus | Kia Ceed | |
| Belső szélesség elöl [mm] | 1460 | 1500 |
| Belső szélesség hátul [mm] | 1440 | 1470 |
| Belmagasság elöl [mm] | 910-1000 | 920-1000 |
| Belmagasság hátul [mm] | 930 | 950 |
| Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött [mm] | 270 | 210 |
| Ülőlap hossza elöl [mm] | 510 | 520 |
| Ülőlap hossza hátul [mm] | 500 | 460 |
| Csomagtér maximális szélessége [mm] | 1170 | 1360 |
| Csomagtér szélessége a kerékdobok között [mm] | 1020 | 1060 |
| Csomagtér magassága [mm] | 410-700 | 450-760 |
| Csomagtér hossza [mm] | 760 | 780 |
| Csomagtér hossza üléshajtással [mm] | 1600 | 1600 |
| Raktérnyílás szélessége [mm] | 1050 | 1140 |
| Raktérnyílás magassága [mm] | 810 | 800 |
Futómű tekintetében a Focus hozza az elvártat, bár az ST-Line hangyányit keményített, így sem kíméletlen. Rosszabb úton főleg hátul képes hangyányit pattogni, de kanyarban is tökéletesen kezes, jól irányítható. A Ceed hasonlóképpen, ám meglepő módon épp a koreai tűnt stabilabbnak magasabb tempónál, szűk kanyarokban a Focus teljesít jobban, élményre mindenképp. Mindkettő hasonlóan kezes, a Focustól ez szinte elvárt, és ezzel az elődnél sem volt gond, ám a Kia ügyesen fejlesztett. A Ceed futóműve meglepően jó karakter, kormányzása közvetlen, már amennyire egy ilyen hagyományos kompaktnál lehet, nagy különbség nincs e téren a két autó között. A Focus sportosabbnak mutatja magát alaphangon, de a Ceed sem kevésbé az a valóságban.
A Ceed hatfokozatú kézije pontosan kapcsolható, a nyomatékosabb motor miatt kevesebbet kell váltogatni, a multimédia kezelőfelülete rendezettebb és elegánsabb, matt kijelzője is jobb megoldás
[BANNER type="1"]
Külsőre minden irányban nagyobb pár centivel a Focus, ám az már a számokból is látszik, mennyit áldoztak e téren a formának. Méréseink alapján a Kia utastere jobban kihasznált, belső méretei nagyobbak, a könyöktér több, csomagtere is szélesebb, valamint tágasabb, alaphangon 20 litert ver a Focusra. Utóbbinál a padló alatt nincs rekesz, tesztautónkban a B&O Play prémiumhifi mélyládája foglalja a helyet. A Focus tengelytávolságának előnye egyértelműen észrevehető a hátsó lábtéren, saját magamra állítva több hely maradt előttem, mint a Ceedben, ám a fekete tetőkárpit, az alacsonyabb ívű és szűkebb ablakok miatt nyomasztóbb itt ülni, mint a Ceedben. Szinte sík padlót kapunk mindkettőnél lehajtott ülésekkel, pakolhatóságuk azonos.
Aktív védő vigyáz a Focus ajtajainak élére, akár head-up display is kérhető, hatfokozatú váltója nagyon hasonló az elődéhez
| Ford Focus 1.0 EcoBoost | Kia Ceed 1.4 T-GDI | |
| Emissziós norma | Euro 6 | |
| Hengerűrtartalom [cm3] | 999 | 1353 |
| Hengerek/szelepek száma | 3/12 | 4/16 |
| Váltófajta/-fokozat | kézi/6 | |
| Teljesítmény [LE (1/min)] | 125/6000 | 140/6000 |
| Nyomaték [Nm (1/min)] | 170/1400-4500 | 242/1500-3200 |
| Gyorsulás 0-100 km/h | 10,0 | 8,9 |
| Végsebesség [km/h] | 200 | 210 |
| Fogyasztás – vegyes [l/100 km] | 4,8 | 5,6-5,9 |
| Fogyasztás a tesztkörön (kijelző szerint/tankolással) [l/100 km] | 4,9/5,4 | 5,3/5,9 |
| CO2-kibocsátás [g/km] | 108-115 | 128-135 |
| Saját tömeg [kg] | 1465 | 1230 |
| Megengedett össztömeg [kg] | 1855 | 1850 |
A Focus ma már csakis turbós motorokkal kapható, a hazai kínálat – jelenleg – a 125 lóerőssel indul, de van 1,5-ös, szintén háromhengeres, 150 és 182 lóerős is. A Kiánál a négyhengeres, 140 lóerős 1.4 T-GDI a benzines kínálat csúcsa, ám náluk van 100 lóerős, azonos méretű szívó benzines és háromhengeres, 1,0 literes (120 lóerős) turbós is
Mindkét tesztautó alaposan fel volt szerelve, a Focusba még head-up display is jutott, a Ceedben pedig félbőr ülések fogadtak. Ez a koreai limitált kiadásu Launch Edition felszereltsége alapáron 6 649 000-ért, a Focus ST-Line kivitele 6 810 000-nél indul. A kezdőár viszont 5,55 millió a Focusnál és 4,799 a Ceednél, 1,4-es turbómotorral ugyanez 5,649 millió. Mindkét versenyzőhöz alapáron jár a legtöbb fontos vezetéstámogató rendszer, mint a sávtartó, vagy a vészfék-asszisztens, ami mindkettőnél hatékonyan működik. A Ceed egyértelmű előnye hét év garanciája, ugyanez a Fordnál öt év/150 000 kilométer, ami szintén jó ajánlat. Autóként mindkettő remek választás lehet, bár a Focus dizájn szempontjából többet mutat, ennek ára a gyengébb helykihasználás. Minőségben a Kia is felért egy hasonló szintre, ám a koreaiak még mindig hisznek a fényes beltéri elemekben, valamint a műszerfal teteje is tud csúnyán csillanni. Vezethetősége és kényelme miatt mindenképp ismét pozitív az, amit a Kia alkotott, míg a Focusnál kevesebb előrelépést könyvelhetünk el. Mindketten erősen a Golf fejére nőttek, ezzel együtt viszont áraik is magasabbra szöktek. Jó választás egy Focus, viszont nem kevésbé jár rosszul az, aki Ceedet választ, már csak rendes négyhengeres motorja miatt is.
Hamarosan mindkét autóról külön teszt is érkezik!
A Ceed egyértelműen elegánsabb, a Focus – főként a tesztautó ST-Line kivitelével – sportosabb


































A betyárját!
>200 kg-mal nehezebb a Focus az 1.0 motor ellenére is. Tényleg ennyi, nincs elírás?
Ha valóban ennyi, az gáz.
További szép napot.
A Kia csinált egy autót, ami „focusabb” a Focusnál. Vagy legalábbis baromira jól sikerült a copyzás.
a focus jobban tetszik, egyértelműen az RS-re kíváncsi leszek. Viszont ez a 230 kilós különbséget, úgy, h még a motor is nagyobb benne, nem igazán tudom elhinni….főleg, a megengedett össztömeget is látva abból pár kg-os különbség látszik reálisnak, nem 230.
A két kocsi közül egyértelműen a Ceed a jobb választás. Ironikus , hogy pont a Ceed alatt hátul rendes független több lengőkaros hátsó futómű van, míg a Focus alól a Ford kispórolta. Beraktak egy primitív csatolt lengőkaros „kiskocsis” hátsó futóművet. Vagyis a Focus talán legerősebb „fegyverét” megszüntették, ami eddig minden motorvariáns és felszereltségi szintnél járt hozzá. Most már csak 1.5-ös 150 lovas benyástól jár hozzá…… Nade milyen áron? Bocs haver „búcsúzz” a 4. hengertől… Merthogy a spórolás másik hátulütője a 3 hengeressé csonkolt 1.5-ös motor lett…… Nekem ezt nem adják el a marketingesek, hiába erőlködnek is…. A Ceed belső terének kidolgozása és a műszerfal szerintem sportosabb és szebb is mint a Focusban, aminek a belseje eléggé primitívre sikerült.
A többséget nem érdekli a független hátsó futómű. Volt két autóm független hátsóval és három csatolt lengőkarral. Nos, nyilván jobb a független, de 1. generációs Kia Ceednél jártam úgy, hogy a gyári Michelin Energyt el kellett dobni 5 éves korában, mert fűrészfogmintát ütött bele a független hátsó futómű, plusz (ez a gumi hibája) nagyon felkeményedett az abroncs. Tapasztalatom szerint mióta az ESP kötelező, illetve a gyártók ügyesen hangolják a csatolt lengőkart is, azóta kisebb a jelentősége a hátsó futómű fajtájának. Nyilván bizonyos teljesítményszint felett szükséges, de egyébként majdnem tök mindegy.
Szánalmasa Ford bohóckodása ezekkel a 3 hengeres motorokkal.
Én sem értem a Ford politikáját a benzines motorokkal. Volt egy elismerten remek egyhatos ecoboost, helyette kifejlesztettek egy egyötöst, ami szintén négyhengeres, de inkább rosszabb. Aztán ebből az egyötösből csináltak egy háromhengerest, ami valószínűleg még rosszabb. Legalábbis a hangja biztosan, és ráadásul mindenki berzenkedik tőle. Ezek tényleg visszafelé fejlesztenek?? Ja, és a Kiában van magyar menü 🙂
Tegnap egy újságosnál belenéztem a „méltán híres” A.B. autós magazinba, s mit látok: a Ceed a Golf előtt végzett a kompaktok tesztjében (volt még Astra, Civic, Megane)… 🙂 🙂
Na de ilyet! 🙂
Szerintem, figyelembe véve a manapság divatos irányvonalakat, egész jól néz ki a Ceed! Élőben láttam a tesztben szereplő szürkében, ami meglepően jól áll neki, és a Focus-féle kékben is, ami eléggé hatásvadász – látványos, de lehet hamar elavul ez a hatás.
A Focus számomra kesze-kuszább, de élőben jóval meggyőzőbb mint képeken. A motorpolitikájukat én sem értem, szép magyar nyelven szólva „ez van”, nem tetszik, nem veszed meg…
A súlykülönbség valós. A Ford és a KIA hivatalos honlapjáról vett információk alapján:
Ford Focus 5 ajtós 1.0 Ecoboost 1465 kg (extrák nélkül).Kia Ceed 5 ajtós 1.4 TGDI 1230-1402 (extrák függvényében). A Kia a hasonló paraméterű 1.0 TGDI motorral 1222-1352.
A különbség azonos motor esetén 243 kg. A Fordnál feltűnteik, hogy 75 kg-os vezetővel. A Kiánál nem jelzik ezt. Legyünk pozitívak, hogy a Kiánál nem számolták ezt bele. Ez esetben is 168 kg a különbség. Az két felnőtt utas súlya.
A méretük gyakorlatilag megegyezik – ez nem indokolja a különbséget. Előfordul, hogy a Ford kevesebb nagyszilárdságú acélt használ az olcsóbb gyártás érdekében és a jó törésteszt eredmény eléréséhez ilyen nehéz a Focus. Esetleg kiforratlan még az új padlólemez és a következő generációra lefogyasztják majd (vagy az azutánira; elvégre az aktuális Fiesta is 15 éves padlólemezen van).
A súlyadatoknak köze nincs a valósághoz ( http://egzostive.com/az-5-legnagyobb-szivatas-sulycsokkentes/ ), ahogy a csomagtartó adatoknak sem. Pont ezért semmyilen értelmes következtetést nem szabad levonni, amíg nem mázsálta a le a tesztelő maga is…
Ugyanios akik megtették néha 3-400 kilóval nehezebb autót kaptak, mint a homologációs adat…
Nézd meg jobban azokat az adatokat akkor. Ford hivatalos honlapján 1247 kg szerepel, ahogy a különböző teszteken is.
https://www.ford.de/content/dam/guxeu/de/documents/cars-other-docs/focus/az1618_010_VG_Ford_Focus.pdf
csak fent a táblázatban a ford 1465 kg-nak van írva, nem 1247-nek
„Saját tömeg [kg] 1465 1230
Valamit elnéztetek, katalógus adatok szerint, csak 7 kg differencia van a két modell között, a Ceed javára. Javítsátok ki!
Amúgy a Focust az egyötös motorral kell majd összehasonlítani ezzel a Kiával, akkor lesz igazán fair a meccs. Ha jól tudom, mindössze háromszázezer forinttal drágább azzal a motorral, annyit szerintem meg is ér. Sokkal erősebb, és a hátsó futómű is többlengőkaros annál a motornál. Egy ilyen tesztnél lehet hogy bajban lenne a Ceed.