Kevés új autót vásároltak tavaly a képviselők

Képviselőink nem lendítettek az újautó-piacon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lehet okulni a parlamenti képviselők frissített vagyonbevallásaiból, hiszen önmegtartóztatók.


Bár nyilván az adófizetők pénzéből vásárolt kormány- és kormányközeli autókban tengetik mindennapjaikat a parlamenti képviselők, de a nemrég aktualizált, 2011-es vagyonnyilatkozataikból számos érdekesség olvasható ki - saját kocsijaikról is. Bár sokuknak nincs, hiszen bevallásuk alapján a 386-ból 139-en nem tartanak gépjárművet. Érthető, jelen körülmények között nem olcsó mulatság autót birtokolni és használni - elég, ha csak az üzemanyagárakra, a baleseti adóra, az e-matricákra, a rendszámmizériára meg a várható dugódíjra gondolunk. Nézzük, melyik választott honatyánknak, -anyánknak mije van, persze csak az érdekesebbeket kiemelve, a változásra, a dicséretes és megérdemelt gyarapodásra koncentrálva.
Az időmilliomosok és a politikusi zsebekben örömmel turkálók nagy örömére az országgyűlés honlapjáról letölthetők a parlamenti képviselők és egyéb kormánytagok vagyonnyilatkozatai - mi csak az itt-ott megjelenő szemelvényekből rendeztük csokorba kedvenceinket, autós szemszögből. Példaképünk egyértelműen Papcsák Ferenc, aki megtartotta a 2004-ben vásárolt Skoda Fabiáját, a 2009-es szerzemény Chrysler 300 C-t és a 2010-es Fiat 500-ast, sőt, tavaly egy Vespa robogót is kapott ajándékba, viszont eladta Ladáját, és eközben vagyona 28 millió forinttal nőtt, miközben az Index.hu írása szerint csökkent a polgármesteri és képviselői fizetése, ügyvédi irodája jó tízmillióval kevesebbet hozott, mint 2010-ben, kevesebbet utaltak neki a Kisalföldi Vállakozásfejlesztési Alapítvány elnöki posztjáért, más jövedelme nincsen, 2011-ben mégis 7 millióval nőtt a vagyona, és 21 millió forinttal csökkent a banki tartozása. Bizonyára példamutatóan takarékoskodott, s igen jó áron értékesítette szovjet élményautóját, gratulálunk.
Hirdetés

Ehhez képest a többiek kapcsán nem sok érdekesség derült ki, ha csak az nem számít annak, hogy a Kósa Lajos Mercedes Vianóra cserélte Seat Alhambráját, kollégája, Rogán Antal Audi A3-asra a régebbi Audi A3-asát, míg Schön Péter Land Rovereket gyűjt: Defendere és két Discoveryje is van. Előbbi, Debrecen első embere motorcsónakot is birtokol, negyedrészben (mondjuk övé a kormány). Orbán Viktor aktuális és Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnöknek tavaly nem futotta újautó-vásárlásra, Mesterházy Attila MSZP-elnököt pedig annyira nem érdeklik a négykerekűek, hogy csak motort parkoltat a garázsában. Kettőt, Hondákat.
Pintér Sándor sem járult hozzá a magyar újautó-piac fellendítéséhez, az inkább csak néhány (részben vagy egészében, de 22) ingatlannal rendelkező belügyminiszter még 1995-ben örökölt egy Wartburgot. Kubatov Gábornak négy darab veterán Opel Kadettje van, Lázár János Audi A6 Allroad Quattrót hajt 130-cal a sztrádán. Nem új, használt, vagy kétéves is meglehet már lelakva, rozsdásan, hát ne irigyeljük érte. Bárándy Gergely Mercedes-Benz E 320-asa is öreg már, 2009-es. S mije van Budai Gyulának, na mije? A szolgálati Audit az RTL-en savazó elszámoltatási kormánybiztos egy 2007-es Seat Alteának rakja. Schmitt Pál köztársasági elnök egy 14 esztendős Harley Davidsonnal vadul, Bácskai János és Gyimesi Endre, Steiner Pál honatyák bezzeg hibridekkel, Honda Insighttal, illetve Lexus RX400h-val óvják a környezetet.
2011-ben a Fidesz-KDNP képviselői vettek járművet a legnagyobb számban, az ő 34-gyükhöz viszonyítva az MSZP-sek 8 és az LMP-sek 3 tavalyi szerzeménye már-már sajnálatosan kevés. A Jobbikból 12-en jutottak új vagy használt, zömében használt kocsihoz. Vagyonnyilatkozatuk szerint a parlamenti képviselők favoritja úgy általában, pártállástól függetlenül az Opel, dobogós még a Ford és a Volkswagen. A nagy német prémiumtrióból csupán a Mercedes fért be náluk a Top10-be, az összesen 14 Merci mellett 10 Audi és csak 9 BMW várja, hogy néhanapján az ő órájába is tekerjenek pár kilométert. Sehol egy Rolls, egy Bugatti vagy egy Ariel Atom, spórolás van, munka és alázat. Egy-egy fekete limuzin hátsó üléséből.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    Azért nem nevezném gyűjtésnek, ha van otthon 2-3 darab. Szomszédomnak van két mecije, holnap szólok neki, hogy ő gyűjtő… De jó látni, hogy ez bosszant sokakat, ház áráért eladott lada meg csak szokásos. Tán nem az zavar, hogy Jobbik?:D

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    Nekem tetszett a cikk humora! Nézzétek, ebben az országban azért túl sokan élnek szerény körülmények között ahhoz, hogy két dolog bosszantsa a gázszámlájával birkózó átlagpolgárt: 1. ha hazudnak, vagyis: “áá, nincs ám kocsim” (Igen, öcsém, neked nincs, csak a fiadnak, az anyukádnak, a feleségednek, az öcsédnek, a kft-dnek, az államtitkárságodnak stb stb…) 2. ha taknyos orrú kisgyerekek, akik pár éve még kinyúlt pulóverrel szaladgáltak a jogi karon (rosszabb esetben még ott sem) két-három év alatt puszta gombnyomkodással meg frakciópolitizálással átlagember számára felfoghatatlan, már-már mesés vagyont talicskáznak össze. Mert azért Land Rover-t gyűjteni max. Angliában szokás, bizonyos körökben – ahol mondjuk öröklik az arisztokráciát és nem szerzik/megveszik. Ja meg Ukrajnában, de arról megint ne beszéljünk.

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    Tendenciózus cikk.
    Avagy van olyan mafas vezetői beosztású ember, aki nem drága autóval jár? De mért ne járnának akár ezüst audival, ha közben az országot fellendítik. Egy politikussal sem az a baj, hogy sokat keres, hanem az, hogy ha az országot közbe lefele építi.

    Aki hajlamos a hülyeségre, például fehér holló vadászatra, az keressen már egy rosszul kereső, 3 millió forintos autóval járó magas beosztású politikust! (Szolónon és Ghandin kívül!)!

    De aki megúnja a hülyeséget, (mert, aki kisfizetésű magasbeosztású politikust keres, az HÜLYE!!!), az inkább foglakozzon politikusaink eredményeivel és céljaival, és érveléseivel!

    Ami a közlés tartalmát illeti, ez a cikk ROPPANT CSEKÉLYKÉRE sikerült!

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    Igazatok lenne, csak jelenleg az autós társadalmat torkon ragadja pár dolog, ami viszont politika. Ilyen például a benzin ár, újabb adók, jogszabály szigorítások, stb… és még ez a cikk is, amiben azt látni, hogy a politikusok milyen autó flottával rendelkeznek, na persze őket nem érinti a saját szabályuk. Szóval hagy ne menjek el úgy a téma mellett, hogy ne köpjek egy csattanósat, és igen is elmondom a véleményem, mert az autózás nem hobbi amit leteszel ha túl drága, és nem lehet elválasztani a politikától.

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    Remek meglátás, igazad lehet.
    Én nem szoktam netre írogatni, de 2012-ben elborzaszt az egybemosás, ami azért szörnyű, mert a múltat nem zártuk le megnyugtató módon. Svájcban nem zavarna a baloldali kormányváltás, mert az ottani szocialisták más gyökerekkel rendelkeznek.
    A sok-sok autós fórumra is igaz, hogy a mennyiség nem csap át minőségbe. Nagyon sajnálom, mert most igazán nincs gátja a megfelelő színvonal elérésének (szakmai és nyelvtani értelemben egyaránt).
    Részemről a kérdést lezártnak tekintem. Sok jó, érdekes autós hírt, bemutatót, kommentárt kívánok mindenkinek!

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    A politika más fórumokra való. Itt valóban AUTÓ-s írásokat és hozzászólásokat várunk. ….és a nosztalgia teljes hiányával, de valóban a kommunizmusban azért adtak a szakmára, és a végzettségre, most meg minden önjelölt próbálkozik nagyon sok esetben a nívó rovására. Miért is?
    A kommunizmus kisemberei jórészt még a Horthy korszakban “szocializálódtak”. A maiak meg a kommunizmusban. Meg is látszik csaknem mindenütt.

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    Az itt felmerült gondolatokra Moldova György szavai jutnak az eszembe: Korrupt vagy? Ne itt van akkor 500 millió, vagy 1 milliárd, DE VÉGEZD EZUTÁN A DOLGOD HOZZÁÉRTÉSSEL! DE EZEK TEHETSÉGTELENEK…

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    [i]“2011-ben valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a Fidesz-KDNP képviselői vettek (vagy kaptak) járművet a legnagyobb számban”
    [/i]
    Talán, mert ők vannak a legnagyobb számban? Ha a darabszámhoz viszonyítunk, akkor a jobbikosok vásároltak legnagyobb arányban autót. Csak nem azért, mert ők most kezdenek odaférni a húsosfazékhoz?

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    A “buta magyar kisember” egy jelenség, amely ebben az eltaknyolt demokráciában, nagyon ügyes manipuláció eredményeként virágzott ki. Mivel Te írtad a tipikus mondatot, erre reagáltam, a jelenségre, sajnálom, ha személyedet bántottam meg ezzel.
    Nem imádom “Vikit”, azért, mert morálisan különbséget teszek ezek és azok között, nem jelent pártszimpátiát vagy személyhez kötődést. Az MSZP-vel kapcsolatban igazad van, de Ők a kommunista pártból gyökereznek, mivel nem volt az átmenet során számonkérés, újból és újból kiújulnak ezek a problémák.
    Sajnos, az autós újságírók (?) is humorosnak, frappánsnak érzik, ha bedobnak ilyesmit. Abban biztosak lehetnek, hogy nem lesz olyan következmény, melyre utaltál. Legrosszabb esetben kapnak egy németországi ösztöndíjat, amiért semmit nem kell cserébe produkálni (lásd pl. Konrád Gy. vagy Eszterházy évek óta tartó kinti életét és életművük stagnálását).
    Ha bántó voltam, nem a személyedet kívántam sérteni. Remélem ezzel a köztünk levő nézeteltérésnek vége! Minden jót kívánok Neked!

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    [i]“Az hogy a múlt rendszerben nem olvastál ilyen cikkeket,rém egyszerű.Aki akkor megpróbálta,az életével játszott,most “csak” az állásával”[/i]
    A mai magyar viszonyok között a kettő egy és ugyanaz.

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    Ez a buta magyar kisember nekem szólt?Csak nemaz zavar,hogy hozzájuk hasonlítottam imádott Vikikédet és a fityeszt?Egyébként a posztkomcsikra gondoltam.Az MSZP rövidítés mond valamit?Ők ugyanígy loptak,mint ezek most,ami persze egyáltalán nem menti fel egyiket sem.
    Az hogy a múlt rendszerben nem olvastál ilyen cikkeket,rém egyszerű.Aki akkor megpróbálta,az életével játszott,most “csak” az állásával.Abban viszont egyetértünk,ez a cikk inkább bulvárújságba való,nem autósportálra.

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    Igazad van. A szent autótörténelem néhány példányáról írhatnának, sajnos amit a neten elérek, érdektelen, közhelyes. Valószínű, hogy netről fordított. Pedig a Lamborghini Miura, a Lancia Fulvia (akár Sandro Munari személye is), a Wartburg Sport Coupe és Cabrio vagy az EMW-BMW, a Dacia 1100 és a bulgáriai Renault gyártás (hirtelen ezek jutottak eszembe), ezer más érdekességgel ilyen uborkaszezonban érdekes lehetne. Forrás, tudás hiányában a nem full-extrás tesztautók is témát adhatnának…
    Veterán és Retro magazinokat lapozgatom, sokkal kimerítőbbek szakmailag, mint a netes “szakírók”. Régen min. mérnök végzettséget megkövetelték a szakíróktól (bizony, a kommunizmusban).

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    A komcsikkal való összehasonlítás a tipikus, buta magyar kisember korlátoltsága. Az egy egészen más rendszer volt, ha úgy tetszik, a politikusi bűnök is egészen mások voltak. Pont a komcsik sugallják, hogy “ezek sem különbek”. A 28 milliós Lada pedig az újságíró sugalmazása, nem így szerepel a bevallásban. Ha nem tetszik, tegyen feljelentést az adóbevallás miatt. Nem emlékszem, hogy a kommunizmusban (pedig azok is, ezek is egyformák, ugye?) az újságírók ilyen fenegyerek módjára gépeltek volna az aktuális kommunisták vagyongyarapodása idején. Az eltűnt államvagyonról nem olvastam túl sok cikket (Horn Gyula által bőröndben Moszkvába vitt dollárokról, amelyekkel terroristákat, pl a Vörös Brigádokat, a Vörös Hadsereg Frakciót pénzelték). Autós magazinhoz méltatlan ez a hozzáállás, pártfüggetlenül. A szakmai írásokban lennének az Urak ilyen alaposak, de ott több butaság is szerepel (a BMW jel propellerségéről nem mulaszt el egy szakértő sem megemlékezni).

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    Mi lenne akkor, ha mindaz, aki itt szidja a politikusokat és a kormányt, legközelebb elindulna a választásokon? Ti itt mind becsületes, tisztességes emberek vagytok. Úgy érzem, hogy a szakértelem is megvan. Ennyiből már egy szuper jó kormány is kikerül. Én rátok fogok szavazni. Aztán remélem, hogy 2018-ban is – ha megérem. 🙂

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    Semmivel sem jobbak a mostaniak,mint a komcsik voltak,sőt.
    Na de őszintén,tudnátok most tiszta lelkiismerettel bármelyik pártra is szavazni?
    Az egyik már leszerepelt,a másik most szívat minket,a harmadik jobb(ik),ha nem kerül hatalomra,a negyedik…Á,hagyjuk.

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    Vegyen mindenki példát vezetőinktől, hazudjon, lopjon, csaljon ahol csak tud, ők megtehetik nyiltan büntetés nélkül, nekünk azért ezt félve, burkoltan kell.

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    Bocs, nem jó a klavóm… Helyesen: Most töltöm az adóbevallásomat….Az eltartottakhoz beírhatom: kormány, képviselők és több százezer cigány?

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    kamu azért csinálják hogy nehogy még joban felbőszítsenek minket. ami nm a nevükön van hanaem nagymama unokabáty stb. van a garázsukba komolyabb autó is csak nem mutogatják

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    A ladás mutatvány tényleg durva, de ez van ha szankció nélkül lehet bevallást készíteni. A többi meg, hogy ki mit gyűjt engem nem érdekel. Nem az a pár autó a baj, hanem az a pár cég amin keresztül ömlik ki a pénz… ja az nem az ő nevén van, értem.

  • 2017.10.31. at 04:24
    Permalink

    Szép napot mindenkinek!Én nagyon sajnálom az ÖSSZES KÖZPÉNZEN ÉLŐ POLITIKUST!!! Szerintem akkor lenne jó ha a PÁRTOK abból a pénzből élnének amit az ÁLLAMPOLGÁROK felajálásból adnak PL: támogatom az X pártot havonta küldök neki X ft-ot azt költhetnék munkabér,autó stb.Kiderülne hány párt maradna talpon,és milyen nagy lábon élnének,a szinpatizánsokon múlna,hogy mennyit tapsolhatnának el! ERŐL KELLENE SZAVAZÁST KI ÍRNI.Vagy közvélemény kutatást végezni.Tisztelettel: Péderi József

Vélemény, hozzászólás?