Kifut a Mercedes SLS AMG, befut az SLS AMG GT

GT-ként frissül a Mercedes SLS AMG

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

20 lóerővel erősödött a Mercedes szupersportkocsija, jobban gyorsul, jobban kanyarodik, és mostantól csak GT-utótaggal kapható.


Megjelent a Mercedes-Benz legújabb szupersportkocsija, az SLS AMG GT. Az új típusjelzés nem új változatot, hanem az autó újabb generációját jelöli, hiszen a továbbiakban nem lesz kapható SLS AMG, csak SLS AMG GT. Erősebb lesz, gyorsabb és keményebb.
Hirdetés

Maradt a 6,2 literes V8-as az elődmodellből, de immár 20 lóerővel többel, összesen 583-mal érkezik az újdonság, maradt a 650 Nm-es csúcsnyomaték és a hétfokozatú duplakuplungos AMG Speedshift váltó. Így egy tizeddel rövidült a 0-100 km/h-s gyorsulás, a korábbi 3,7 helyett már csak 3,6 másodpercet vesz igénybe, az elektronikusan korlátozott végsebesség maradt 315 km/h.
Új rugókkal és lengéscsillapítókkal keményebbre hangolták a futóműveket, elöl 19 colos felniken 265/35-ös, hátul 20 colos kerekeken 295/30-as gumik feszülnek. A kupé és kabrióváltozatban egyszerre érkező GT-hez három eltérő színkombinációban kapható a többek között kárómintás bőrülést tartalmazó Designo csomag. Az extralistáról még számtalan remek kiegészítő rendelhető, így karbon díszítések kívülre és belülre, karbon-kerámia fékek, Bang & Olufsen hifi, vagy az alaptól eltérő könnyűfém felnik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?