Még menőbb lesz a Peugeot teherautóival dolgozni

Megújult köntösben a Peugeot elektromos haszongépjárműi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Peugeot munkásautói életciklusuk feléhez értek, így a márka alaposan felvarrta a ráncokat, de a kozmetikai módosításokon túl a legnagyobb testvér új hajtásláncot is kapott.

A Stellantis a teljes haszongépjármű-flottáját megújította, így a Peugeot elektromos teherautói sem maradhattak ki a buliból. A legkisebb testvér, az e-Partner elejét teljesen átszabták, ezentúl már a furgonon is a megújult oroszlános embléma virít, de a márka védjegyének számító "karom" mintázat is megjelenik a fényszórókon. Az utastérben immár egy 10 colos nagy felbontású kijelző felel a multimédia megjelenítéséért. Ami a hajtásláncot illeti, egy 130 lóerős (100 kW) villanymotor felel a karosszéria mozgatásáért, az energiát pedig egy 50 kilowattórás akkumulátor tárolja, amely akár 330 kilométerre elegendő hatótávot is adhat.
Hirdetés
Méretében a középutat jelentő e-Expert már 350 kilométeres hatótávot kínál, ugyan azzal a hajtáslánccal, mint ami az e-Partnerben is dolgozik, csupán annyi különbséggel, hogy itt már 75 kilowattórás akkumulátor is választható, az ötvenessel a nagyobb súly miatt 224 kilométert tud két töltés között. A legnagyobb haszonjármű a Peugeot palettáján, az e-Boxer nem csak küllemében lett modernebb, de teljesen új hajtásláncot is kapott. Az technika immár 270 lóerőt (200 kW) kínál 400 newtonméteres nyomatékkal és 110 kilowattórás akkumulátorral, ám a végsebességet itt is 130 km/órára korlátozták, mint a már fent említett modellek esetében. A töltés nyilvános oszlopról itt sem tart egy óránál tovább, ugyanis az e-Boxer már a 150 kilowattos töltést is elbírja, így 55 perc alatt tölthető 0-ról nyolcvan százalékra. A teljesen feltöltött akkumulátorral 420 kilométer tehető meg a WLTP ciklus szerint.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?