Mercedes-Benz SLK 350 használtteszt: megéri 20 literes fogyasztással munkába járni?

Egy belvárosi utcában, hétköznap, munkaidőben találkoztam ezzel a 19 éves Mercedes-Benz SLK-val és 24 éves, joghallgató tulajdonosával, hogy elvigyük egy körre a kabriót ehhez a cikkhez. Az ablaktörlők alatt, illetve a különböző résekben marékszámra álltak az őszi levelek, a karosszérián pedig hosszú hetek felgyülemlett sara és egyéb szennyeződései takarták az amerikai piacra készült, elnyújtott orrú, elegáns, mégis sportos járművet. Már a mosó felé vezető úton világossá vált számomra, hogy a lemezek alatt igazából ismét a magyar valóság szürreális ellentmondásai lapulnak, ám ehhez először meg kell érteni, hogy miért nagy szám egy ilyen SLK kabrió. Az első dolog, amit le kell szögezni az SLK esetében, hogy jóval kisebb, mint amekkorának a fényképek alapján gondolnád. Sőt, ami a hasznos teret illeti, még annál is jóval kisebb, mint amekkorának élőben tűnik, hiszen a nagyjából négy méteres hosszából több mint másfél métert a motortér foglal el. Már ebből is egyértelmű, hogy ez egy luxustermék, egy tipikus második, vagy inkább harmadik autó, amelyet tehetős családok státusszimbólumának terveztek a németek. Az elnyújtott szélvédő és az automatikusan nyíló-csukódó kemény tető elhatárolják a japán konkurensektől. Az SLK igazi riválisa a BMW Z3 volt, mindkettő az adott gyártó kompakt szedánjának alapjaiból dolgozott. Esetünkben tehát a W203 generációs C-osztály lerövidített padlólemezével van dolgunk, ami érezhető is az autó általános minőségi színvonalán, illetve stílusán és működésén is. Az utastér az ezredforduló utáni Mercedes-Benz dizájn alapelveit követi, ami lekerekített formákat, puhább, kellemesebb tapintású műanyagokat, illetve világosszürke és króm részleteket jelent. A műszerfalról azonban hiányoznak a korábbi évtizedekben jellemző anyagok, például a fa és a bőr. Ezzel tökéletesen belesimul a 2005 és 2010 közötti időszak divatjába, ám szerintem ez elegancia terén visszalépés a korábbi német műszerfalakhoz képest. Az extrákat természetesen nem spórolták ki az autóból, az elektromosan állítható, vajbőr ülések és a kétzónás automata klíma mellé például nem csak ülésfűtés, de nyakfűtés is jár, a kesztyűtartóban CD-tár lapul, a kormányoszlop mögött pedig nem csak a tempomat kapott extra bajuszkapcsolót, hanem a kormányoszlop elektromos állítója is. A helykínálat két főre éppen elég, ám az SLK-t sem javaslom az átlagnál lényegesen magasabb vagy nehezebb embereknek. Az üléspozíció érthető okokból tökéletes ellentéte a modern SUV élménynek, szinte teljesen nyújtott lábbal, mélyen, alacsonyan kell ülni, ami számomra kimondottan kellemes. Hozzá kell viszont tenni, hogy így a túl alacsony, vagy rövidebb lábú sofőröknek is jut kellemetlenség: én például 173 centivel már csak a könyöklő kemény műanyagból öntött peremére tudtam támaszkodni, ami jóval kényelmetlenebb a pihe-puha, bőrözött párnánál, alig néhány centivel hátrébb. Ennek fényében én 175 és 190 centi között nevezném kényelmesnek az SLK kabriót. Míg hátul egy aprócska csomagtartó lapul, addig az autó orra egy hosszú, elnyújtott motorteret kapott, nem véletlenül. A gépháztető alatt ugyanis egy 3,5 literes, V6 elrendezésű, 272 lóerős benzinmotor található egy hétfokozatú automataváltóval párosítva. Ez az erőforrás a platformtárs W203 mellett a W211 és W212 E-osztályok, a W221 S-osztály, illetve a korabeli W164 ML és az X204 GLK orrában is teljesített szolgálatot, ráadásul szinte biztosan ugyanazzal a hangolással. Emiatt egyáltalán nem a sportosság, sokkal inkább a kényelem, a kellemes hang, illetve a nyugodt erő jellemzi, ami szerintem közel sem tökéletes párosítás egy kétüléses, kisméretű roadster karosszériával. Ezáltal amíg egy Mazda MX-5, egy Honda S2000, vagy akár egy BMW Z3 hasonló alapterülettel és elrendezéssel szórakoztató, mozgékony és játékos, addig az SLK inkább egy Összezsugorított, nagymotoros SL-t próbál imitálni. Persze, erős és gyors, de nehéznek érződik, illetve egyértelműen a kényelemre, a prémiumérzetre és a státuszra összpontosít a kanyarvadászat helyett. Meg lehet mozdítani a fenekét, ám közel sem annyira élvezetesen, mint amire számítana az ember, illetve érezhetően nehezebb az orra, mint a konkurenseknek. Összességében tehát nem egy "játszósautóként", hanem sokkal inkább egy státusszimbólumként, egy prémiumtermékként érdemes gondolni az SLK-ra ezzel az erőforrással, ami még messzebb áll a magyar valóságtól. Ez a konkrét autó azonban nem is Európába, hanem az amerikai piacra készült és ott is helyezték először forgalomba. Az Egyesült Államokból 2020 elején érkezett Magyarországra, ahol egy jómódú család negyedik autójaként elsősorban a jelenlegi tulajdonos édesanyja használta a napi szintű feladatai ellátására, majd lepasszolta az autót a fiának, aki azóta szintén hétköznapi közlekedésre használja, ezzel jár be az egyetemi óráira is. Az utastér sem újszerű már. Szakadásokat, illetve törött műanyagokat is találni, ami közel természetes egy 287 ezer kilométert futott napi járkálóstól, ám számomra még mindig nehéz ezt a felhasználási módot összeegyeztetni az SLK tényével. Az autó külleméről is ugyanez mondható el: lepadkázott felnik, kopott díszelemek, hiányzó vonószem-takaró, mattuló lámpatestek, illetve egy szegélynek köszönhetően repedt első lökhárító is tarkítja az összképet. Itt válik igazán egyértelművé, hogy tényleg bármit be lehet fogni hétköznapi igáslónak. Kimondottan érdekessé azonban számomra műszaki állapot terén válik ez az autó. Amíg ugyanis a magyar utakra hivatkozva éves szinten több százezer forint megy el például a futóműre, addig a motorellenőrzés-lámpa büszkén világít az óracsoporton. Hogy ettől hány literrel eszik többet az autó, azt persze senki sem tudja, ám a tesztkör során, szinte kizárólag városi használattal 18 liter környékére tudtam vele beférni. A működésén nem éreztem komolyabb problémát, amitől persze még simán okozhat több százezer forintos komplikációkat, ha tartósan közlekednek a kisebb, élő hibákkal. Ezt persze már nem is szoktam mondani a tulajdonosoknak Jóvanazúgyország kellős közepén, ám az olvasókat azért csendben emlékeztetném egy korábbi Mercedes-Benz használttesztünkre, ahol egy régebbi, már kijavított porlasztóhibával összefüggésben utólag csapágyasodott le a motor, ezzel több milliós kiadást generálva. Annyi azonban biztos, hogy jelenleg az SLK egy feszes, erős, korrekt állapotú autónak érződött, és most még minimális törődéssel vissza lehetne hozni az igazán szép példányok körébe. Összegezve a látottakat: az SLK továbbra is egy kiváló autó arra, amire való. Ezt a járművet hobbicélra, illetve státusszimbólumnak tervezték, amire a korától és a futott kilométertől függetlenül is maradéktalanul megfelelne. Valóban nagy élmény az őszi napsütésben, nyitott tetővel elrúgni a V6-nak egy országúti kanyarban, ám ennek az SLK kabriónak más sorsot szántak. Persze, lehet egy ilyen vasat hétköznapi közlekedésre használni Magyarországon, ám nem csak teljesen felesleges, hanem a kompromisszumai miatt jóval kevésbé élvezetes vagy kényelmes, mintha mondjuk egy "mezei" E-osztállyal tennéd ugyanezt. Sőt! A minimális helykínálat, a feszes futómű illetve a nyitható tető hátrányait is figyelembe véve számomra egy filléres Opel Astrával is kényelmesebb lenne az élet, és akkor a vonatkozó költségeket még nem is vettem figyelembe. Meg kell hagyni, egy hétköznapi négykerekű közel sem ennyire elegáns, vagány és élére vasalt, illetve azt is el kell fogadni, hogy egyeseknek a hatékonyság, a kényelem és a praktikum jóval alacsonyabban található a prioritási listáján a státusznál és az eleganciánál. Szerintem viszont mindennek megvan a maga helye és ideje. Én például biztosan nem érkeznék félmilliós öltönyben egy falusi disznóvágásra, a joghallgatók között azonban még az sem kizárt, hogy erre is találnék példát. És bár a tulajdonos egy kimondottan laza és földhözragadt leendő jogásznak tűnt, az SLK mégis tökéletes megfelelője annak a bizonyos öltönynek, a levelek, illetve a több rétegnyi, rászáradt városi sár pedig a bizonyíték, hogy még a hurkatöltéshez sem akasztották a fogasra.