Meredekebb farral jön a Peugeot 308 utódja

Teljesen eltérő alakkal várható a Peugeot 308-ast leváltó modell. De vajon mi lesz a neve?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ősszel debütál a Peugeot 308-ast leváltó francia kompakt. Megkezdődött az egyelőre ismeretlen elnevezésű újdonságról szóló információ-szivárogtatás.

Teljesen új kompakt autóval jelentkezik idén a Peugeot, a premier helyszíne és ideje a szeptemberi Frankfurti Autószalon. Az új széria neve azonban még nem ismert. A Peugeot 308-ast a számsort folytatva a 309 követhetné, az azonban már elsütött szám, továbbá a régi 309-es viszont a 306-osnál, a 307-esnél és a 308-asnál is lejtősebb hátú volt. Laurent Blanchet, a Peugeot modellfejlesztésekért felelős igazgatója szerint pedig az újdonság éppen, hogy a szavai alapján a szedánok és az ötajtósok között elhelyezkedő 308-asnál meredekebb farú, klasszikus ötajtós lesz.
Hirdetés

Nekünk mondjuk a 308 is az volt, de voltaképp mindegy, a lényeg, hogy elhangozhat, hogy az ősszel debütáló, most még hétpecsétes titokként őrzött forma a Peugeot jelenlegi modelljeinél - legfőképp elöl - kisebb túlnyúlású lesz. Ez önmagában többet ér, mint az, hogy dizájnja a tavalyi Onyx tanulmány tárházából emel át néhány elemet, s padlólemeze a minap végleges formájával és részleteivel is debütált Citroën C4 Picassóval közös, tehát a PSA kompakt és középkategóriás modelljeit a jövőben hordozó, a 308-hoz mérten 70 kilogrammos tömegcsökkentést eredményező EMP2 moduláris platform. A bázismodell mondjuk így sem lesz extrán karcsú, saját tömegét 1300 kilogrammosnak mondják.
A többi részlet egyelőre csak tippelhető, a C4 Picasso 1.6-os benzineseket és HDi, e-HDi turbódízeleket hozó motorpalettája, az új, ETG6 robotizált váltó és az akár Euro6-os norma teljesítése itt is várható, a csúcsmodell pedig az RCZ-től ismerten akár 200 lóerőt is kihozhat az 1,6 literes THP turbómotorból. További részletek később, legkésőbb nyilván szeptemberben, addig pedig lehet találgatni, hogy vajon milyen modellnevet kap majd a 308 utódja.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?