Nissan 370Z-vel kedveskedett a CsodaVerda

Mi is próbáltuk és a CsodaVerdában is sikert aratott a Nissan 370Z

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minden autónak meg kell találni az értelmét, a Nissan 370Z GT Edition élményt adhat nagykanállal.

Magunk is próbáltuk a Nissan 370Z GT Editiont, sajnos télen, szinte végig rossz időben, így aztán hiába éreztük, hogy remek autó, nem sikerült őszintén megkapjuk tőle az általa nagykanállal mért élménycsomagot.
Pedig 5,8 másodperces gyorsulása, 328 lóereje és 363 Newtonméternyi, a hátsó kerekre tolt nyomatéka bőven letaglózó - megfelelő körülmények között. Élményt persze mindig ad a 370Z, ezt kihasználva még a tavalyi év végén Dr. Tordai István a SportVerda műsorvezetője a CsodaVerda című műsorblokkban a Gyömrői Gyermekotthon egyik lakójának szerzett egy örömökkel teli napot, mi mással, mint a 370Z GT Edition-nel.
Hirdetés
A SportVerda legfrissebb, januári kiadása még most, január utolsó napján, azaz ma 16 órakor is elcsíphető a Sport1 adásán, sőt, még vasárnap (február 3-án), 13 órakor a Sport2, majd február 6-án szerdán 19:30-kor a SportM adón is látható lesz. Benne egyebek mellett az Opel Astra OPC, a Maserati GranTurismo és a Bentley Turbo R is állakat ejthet. Februárban pedig jön majd az újabb adás, újabb érdekességekkel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?