Összkerekes dízelből nincs ennél olcsóbb! Dacia Duster teszt

Korosodik, de még mindig teljesen élhető! Dacia Duster 1.5 dCi 4x4 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jubileumhoz ért a Dacia, már több mint 15 éve született újjá a márka, ezt speciális szériák is ünneplik. A már több mint 3 éve velünk lévő második Duster is kapott ilyet.

Közel 4 éve debütált, több mint 3 éve van piacon a Dacia Duster második generációja. Mérföldkő volt az új időszámítását 2004-ben a Renault által megkezdő márka életében. Az újjászületett Dacia tavaly töltötte be 15. életévét, ezt pedig a 15th Anniversary szériákkal ünnepelte, illetve ünnepli a mai napig a gyártó. A nagycsaládosok támogatása által hazánkban minden korábbinál nagyobb eladásokat elérő, a 7-9 üléses modellek eladásait magasan vezető Lodgy már ezzel járt nálunk (lásd itt), de a lassan frissítést kapó Dustert is kipróbáltuk ezzel az új "fullos" ellátmánnyal.

A tesztautó hajtásláncát tekintve is a csúcsot képviselte, ha ma összkerékhajtást szeretnénk egy Dusterbe, mindenképp a már Blue dCi névre hallgató, AdBlue adalékos 1.5 dCi-t kell választanunk.

Ez egyébként egy elég univerzális motor: másfélliteressége miatt a dízelek között hamar melegszik be: értsd már 10-15 kilométer után. Viszont elég jó partner a hosszú távú utazáshoz is, váltója 6 fokozatú, az autópályás 130-nál 2700/perc körül forog a főtengely, még 6 l/100 km alatti a fogyasztás. Ott már jól hallani a szél- és a motor hangját is, 120-szal viszont csendesebb a futás, 5,5 l/100 km alatti az étvágy. Én szokásom szerint elég sokat mentem ezzel az autóval is autópályán, így is 5,4 l/100 km tesztátlag adódott csupán, de simán be lehet vinni 5 liter alá is a normál használatban egyáltalán nem bántó hangú dCi étvágyát. A Duster egyébként ebben szenzációs, hogy egyszerre tud egész jó hosszútávfutó, országúton aszkéta, városban mindenen átmenő, az úthibákat mesésen vasaló és terepen is elképesztően ügyes lenni. A kormányzás itt már elektromos szervós, változó rásegítésű, az első generációénál sokkalta jobb, de persze még mindig elég steril, kevéssé közvetlen. A hajtásláncban nincs semmi nagy mutatvány: elektronikus vezérlésű lamellás kuplungcsomag ad nyomatékot hátra is, ha szükséges. Van 4WD Lock és automata összkerék, valamint 2WD beállítása is a hajtásláncnak, ezek között divatos körkapcsolóval válthatunk. Nem mellesleg a vicc az, hogy ha kell, még 2WD-ben is meghajtja a hátsó kerekeket. Bolondbiztos a rendszer, s bár nincs felezőváltó, vagy differenciálzár, a jelentős (21 centis) hasmagasággal és a jó terepszögekkel, valamint az elképesztően rövid egyes fokozattal

a szabadidő-autók legjobb terepjárója a Duster.

A váltó egyébként az első négy fokozatában meglepően rövid, az egyesre sík úton, terheletlenül induláskor nincs is szükség, utána pedig hamar leforog a második, a harmadik és a negyedik is, a hatodik viszont olyan hosszú, hogy országúti előzésnél már jellemzően vissza kell kapcsolni, ha mondjuk 80 km/óra alá esik a tempó az utolért miatt. Mindeközben a második generációs Duster beltere még mindig teljesen vállalható, a jobb felszereltségekkel hímzett Duster feliratot is villantó ülései jó tartásúak. Beltéri műanyagjai mind kemények, de ez a macsós terepjáró imidzshez szinte passzol is, a formák pedig eltaláltak. A 15th Anniversary verzió kék betéteket kap kerek műszerfali légbeömlőinek rostélyaira, alapáron van benne egyebek mellett a 7 colos érintőkijelzős Media NAV rendszer, tempomat, bőrhatású és rádióvezérlős kormány, tolatóradar és légkondi is.
Hirdetés
Kívülről kék középrészes, 17 colos alufelnik, fényes fekete tükörház-burkolatok és a B-oszlopokra rakott plakettek különböztetik meg a jubileumi Dustert, de nagy meglepetés igazából nincs. A Duster továbbra is az autók svájci bicskája, dízelként és összkerékhajtással az alap Essential felszereltséggel 5,399, a jubileumi 15th Anniversary szinten 6,049 forinttól. További extrákkal olcsón bővíthető az ellátmánya, például automata légkondit 50, holttérfigyelőt 75 ezer forintért kaphatunk hozzá, ugyanennyiért kulcs nélküli nyitás-indítás is elérhető. Dízel és összkerékhajtású SUV-ból, pláne a kompakt szegmensből nincs olcsóbb, így ha kell a tereptudás, tökéletes ajánlat.
Árak
Tesztmodell alapára
6 049 000 Ft (2021.03.18.)
Tesztautó ára
6 399 000 Ft (2021.03.18.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1461 cm3
Teljesítmény:
85 kW (116 LE) 3750 1/min-nél
Nyomaték:
260 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,3 s
Végsebesség:
175 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,4-5,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4341 mm
Szélesség:
1804 mm
Magasság:
1682 mm
Saját tömeg:
1415 kg
Össztömeg:
1945 kg
Tengelytáv:
2676 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
467 l
Belső szélesség elöl:
1400 mm
Belső szélesség hátul:
1400 mm
Belmagasság elöl:
925-980 mm
Belmagasság hátul:
940 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
230 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1160 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
990 mm
Csomagtér hossza:
930 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1700 mm
Raktérnyílás szélessége:
940 mm
Raktérnyílás magassága:
780 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro6
Hengerűrtartalom:
1461 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/8
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
260 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
85 kW (116 LE) 3750 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
175 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,3 s
CO2-kibocsátás:
142-147 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,4-5,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,4 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.03.18. at 10:14
    Permalink

    Pont a múlt héten beszéltem eonos ismerőssel,
    ha tudnátok ő mit mondott a napi használatról “azt, hogy olyan rendszeresen nincs” aki nemhiszi járjon utàna.

      • 2021.03.18. at 13:52
        Permalink

        A rendőrségnél tudtommal nincs rendszeresítve a típus. Egy vagy két kmb-s járőrautó van belőlük, amik önkormányzati adományautók, nem tartoznak az állományba.

        • 2021.03.19. at 14:18
          Permalink

          Ó előkerültél prolikám?
          Több “iskolád” van, ezt már tisztáztuk, mert ugye a 8 álltalánosod=6első+2második.
          Te, kérj már meg valakit hogy engedjen egyszer beülni valami rendes autóba, ne csak a frankhiteles 20+-os szutyukidról legyen fogalmad!

          • 2021.03.20. at 03:16
            Permalink

            Köszönöm a tanácsot, de, ha Önnek ez a román trágyahordó a “rendes autó” akkor ez esetben nincs több kérdésem. Hozzá(nem)értéséről meggyőzött.

          • 2021.03.20. at 16:58
            Permalink

            Basszus!
            Csak nem eltaláltam?
            És megy még a szuszka?

  • 2021.03.18. at 19:16
    Permalink

    Ha eddíg nem tudtad mi az az assistance szólgálat, majd most megtudod. A garanciális javítások miatt pedig nagyon sok ismerősöd lesz. “A szervizben”

      • 2021.03.19. at 10:06
        Permalink

        A te példányodnál lehet még volt kedvük dolgozni oláh romuáldóéknak.

        A dácsijjában kilehet fogni 1-1 jól sikerült példányt.. de a többség az trágya. Balkánra, oda a kárpátokon túlra ok, na de Európába??

          • 2021.03.19. at 11:37
            Permalink

            A marokkói gyárban Dustert pont nem gyártanak.
            Az Európában kapható összes Dustert a romániai Mioveniben szerelik össze.

            Kicsit szerényebben, legalább nézz utána, mielőtt valakit a saját tájékozatlanságodból fakadóan lehülyézel.

  • 2021.03.19. at 11:57
    Permalink

    Hol írtam hogy Dusterem van? Dokkerek meg Lodgy-k, meg Sandero-k vannak. Attól hogy nem tudod értelmezni, hogy a nagytudású helyi trollnak miket írok/válaszolok ne én legyek már hülye, oké?

    • 2021.03.19. at 12:20
      Permalink

      Dusterről szól a cikk, arról is beszélünk.
      És te beszélsz még értelmezési gondokról… 😀

      Elegánsabb lenne beismerned, hogy tévedtél, ahelyett, hogy arrogánsan félrebeszélsz.

      • 2021.03.19. at 12:28
        Permalink

        Nem csak Duster van ám a világon de rajtatok itt már nem lehet segíteni, ez bizony a elgutolsó stáció… Talán te itt valami félanalfabéta segédrendőr vagy, hogy megszabod miről mehet a kommentelés? Nyúlok rajtatok mint a vezérműlánc…további vidám napot?

        • 2021.03.19. at 12:39
          Permalink

          Az arronganciáról meg Aurelius adjunktus urat kérdezd ki a bmws dákós prolizós kommentjével, ha már te vagy itt a közteres. Most már tényleg hajítok innen, ezt józanul nem lehet elviselni.

          • 2021.03.20. at 03:07
            Permalink

            :-DDD

            Ne legyél már ilyen karót nyelt..

            A tapasztalat azt mutatja, hogy azért van alapja az előítéletenek. Bmw, dákó… persze nem egy kategória a kettő.

  • 2021.03.20. at 21:05
    Permalink

    Te tündöklő virágszál, nem gondolod , hogy ezért a szarkupacért én pénzt adnék. Egy szóval sem irtam, hogy nekem ilyen fostalicskám lenne . Maga a feltételezés is borzasztó . Olyan buta vagy, kiráz tőled a hideg.

    • 2021.03.21. at 10:05
      Permalink

      Váú!
      Biztos nagyon szép ember lehetsz, mert egy biztos: nem az eszedért vettek el!
      Olvastasd már el valami értelmesebbel a többi kommentelő írásait, és magyaráztasd el magadnak mert a szövegértéssel, több mással együtt is a jelek szerint, komoly problémák vannak!
      Hát nem tudom, megd.gta az asszonyt valami román?
      Én sem szeretem őket (soha nem volt dacosom, szutyuki is régen, épp elég is volt) de nálad ez már magasabb szinten jelentkezik, sz.tem keress egy agyturkászt!
      Ja, nekem asszem 122 vagy 124-volt legutóbb!

    • 2021.03.21. at 17:37
      Permalink

      Te kettes számú sakkfigura.
      Innen látni mekkora bunkó vagy.
      Csak trágárságokkal tudsz sértegetni.
      Lejöhetne, (ha menne a szövegértés) egyedül maradtál az 1 bites szinteddel.

  • 2021.03.21. at 16:29
    Permalink

    Látom mind jó sok értelmes és kulturált hozzászólást tudott tenni, gratulálok nektek.
    Ez amúgy ha feltűnt nem politikai, földrajzi és néprajzi fórum, hanem egy autós fórum.
    Az autó ha esetleg valakit érdekel – nagyon régóta használtautó kereskedő vagyok – igenis viszonylag megbízható és strapabíró igásló. Nyilván azoknak való akik használati tárgyat keresnek és nem villogni akarnak vele. Azoknak viszont tökéletes. Kifejezetten kevés a garanciális probléma ezekkel az autókkal, az már más kérdés, hogy nem túl kifinomult autó. De ennek nem is kell annak lennie.
    Ha valakit tényleg érdekel akkor nézze meg a speedzone-os Vályi Pista tesztjét tökéletesen leírja az autó lényegét.

Vélemény, hozzászólás?