Az első generációs Chevrolet Corvette-ből 300 példány készült 1953-ban, mindegyik fehér fényezéssel, ez volt az utolsó, amit ráadásul Karácsonykor fejeztek be.
Immár 6 éve, hogy megjelent a BMW i3, akkumulátorkapacitását azóta kétszer is növelték, így ma már nem is kapható hatótáv-növelő benzinmotorral. Megnéztük, most mennyire élhető.
Egy kaliforniai ápoló azzal került a világ szeme elé, hogy saját autóját és legfőképp életét nem féltve mentette a tűzvész sújtotta városrész lakóit, az új autója mindenkit emlékeztetni fog rá.
Olvasónk 12 éves SEAT Cordobája ajánlott kenőanyaga kapcsán érdeklődött. A modellen túl azért érdekes a kérdés, mert autója jól mutatja, a 10 év feletti autókhoz is modern olaj kell már.
Néhány napra beköltözött a Mercedes hazánk első és eddig egyetlen Forma-1-es pályájára. A Hungaroringen azokat várták tárt karokkal, akiknek van is AMG-re pénze, mi pedig megnéztük, nekik milyen.
A Renault Elektromos Autó Túrája eddig két modellel futott, a Renault Schillernél azonban egy harmadik is csatlakozott hozzá. Náluk a Master Z.E. most szombaton meg is tekinthető, ki is próbálható, a másik két elektromos Renault mellett.
Ha nem is vettük volna észre, de volt egy rés a Kia modellkínálatában, méghozzá a Stonic és a Sportage között. Ide érkezik az Xceed, valamint a még előtte bemutatkozott Seltos.
Többször bizonyosodott már be, hogy a BMW modelljeinek sorozatgyártott darabjai erősebbek a katalógusban írtaknál, most az új Z4 M40i-t tették mérőpadra.