Kizárólag a kínai piacon értékesítik a Hyundai Mufasát, amit csak jövő héten mutatnak be hivatalosan Sanghajban, de a koreaiak már most mutattak fotókat a SUV-ról.
A Townstart már korábban is láthattuk, most viszont a teljesen elektromos konfiguráció mutatkozott be a nagyközönség előtt, maximum 285 kilométeres hatótávval.
A Garage54 újabb eszement kísérlete megint bebizonyította, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen. De mégis hány elemet vegyünk, ha nincs kéznél egyéb áramforrás?
Olyan ikonikus modellek formatervéből merít ihletet a Pu+Ra HPE, mint a Stratos, a Beta és a Flaminia, miközben azt is megpróbálja bemutatni, hogyan fognak kinézni a jövő Lanciái.
Egymásnak adták a kilincset a hírességek az eredeti Top Gearben, a versenypályán megizzasztott celebritások többek között a Kia gázpedálját is szőnyegig taposták.
Eddig senki nem merte bevállalni, de az Abarth megtette: nyíltan beismerik, hogy a benzinmotorok hangja izgalmasabb, ezért hangszórókon keresztül azt hallatja elektromos modelljük.
Ha akad egy sarok, ahol elfér négy kerék, illetve szívesen szánsz évente kétszer két órát bütykölésre, akkor akár tízezreket is spórolhatsz! Lépésről lépésre mutatom be a pénztemető Audi A6-on, hogy miként cserélj kereket az autó gyári szerszámaival.