Plusz lóerőket kapott a V6-os AMG C-osztály

A C-osztály frissítése az AMG C43-at is érintette, erősebb lett!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A C-osztálynak jól jött ez az időszakos frissítés, mindenben jóval modernebbnek mutatja magát, most pedig még erősebb is lett a sportverzió, a V6-os AMG C43.


Itt volt az ideje, hogy a Mercedes C-osztály frissüljön, ezt meg is kapta, hónapokkal a Genfi Autószalon nyitása előtt. Most viszont egy újabb változat frissítését jelentették be, méghozzá az AMG C43 frissítését. Ahogy azt sejteni lehetett, a sportmodell is megkapta a külső módosításokat, amikkel a C-osztályt feldobták, emellett viszont az AMG csillagos hűtőrácsa díszíti a szedán orrát. Haladva hátrafelé találkozhatunk az új AMG felnikkel, amiket az autóval együtt szélcsatornában fejlesztettek, hogy minél hatékonyabban vezesse el a levegőt maga körül, ezzel kisebb légellenállást generálva.
Hirdetés

A C-osztály AMG verziójának fenekén találunk négy új kipufogóvéget, amik teljesen kerek alakot kaptak, ezzel is jóval autószerűbb és vadabb a hátsó megjelenése, mint a korábbi lapos króm darabokkal. Van továbbá egy fekete csomag, amiben a króm kiegészítőket feketére cserélik. Az AMG C43 orrában lévő 3,0 literes V6-os 385 lóerőre hízott, nyomatéka viszont maradt 520 Nm, ami 2500-as fordulatszámtól ébred. A C43 gyorsulása 100-ra 4,6 másodperc, végsebessége pedig elektronikusan szabályozva 209 km/h. A C43 ezeken felül a beltérben is frissült, akárcsak az alapmodell, 12,3 colos digitális műszeregységet kap, valamint egy széles, 10,25 colos multimédiás kijelzőt középre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.03.12. at 19:36
    Permalink

    209 km/h nál van korlátozva a végsebesség a sportmodellnél az alap verzióknál meg 250 km/h? 😀 mert így a hülyének is bőven megéri …. A beltérben maradt az a ronda tablet kijelző viszont az olcsóbb A osztály megkapta az egybe nagykijelzőket mint a többi merci . Nem értem ezt a logikqtlan lépést …vagy már nem volt pénz új műszerfalra? 😀

  • 2018.03.13. at 09:22
    Permalink

    Nekem nagyon bejön a C klasse belseje, három dolgot eltekintve: 1. az anakronisztikus kezelőszervek (4 kar a kormány bal oldalán, 1 vagy nulla a jobbon, a Teslákat is teleszpemmelték vele sajna), 2. a XX. századi kidolgozású “tablet” 3. a szétesett kezelői felület.

    Az elsővel nincs mit kezdeni a tulajokra fogják úgyis kenni (az Merci-vásárlók átlag életkora amúgy is tetemes). a másodiknál viszont elég lenne a tabletet valami mdoernebbre tenni, vékonyabb kávával (lásd Model 3, csak szebben). A beléső amúgy remek. 3. ez meg csak sima lustaság, remélem mostanra helyre tették.

  • 2018.03.14. at 22:12
    Permalink

    Mit jelent Nálad a tetemes? Olyan 35 lehettem mikor majdnem vettem W202-es C280-ast. A haverom nagybátyja valami bagó 1 milláért adta el a családban ezért én lecsúsztam róla. Ekkor 2004-et írtunk… Nem emlékszem pontosan az évjáratra csak hogy kábé fele annyi idős volt mint a 14 éves 200 SX-em.

    • 2018.03.14. at 22:54
      Permalink

      Vajon a te véleményed mennyire lehet mérvadó a Mercedes fejlesztő számára?
      Ha belegondolsz nekik semmi előnyük vagy hasznuk nincs abból hogy valaki sokadik vevőként megvesz egy használt Mercedest. Nem fizetted ki nekik egy új (vagy akár márkakereskedésben vásárolt hazsnált)autó árát, nem vitted márkaszervízbe.

      Akik újonnan Mercedest vesznek pl BMW helyett szerintem jóval idősebbek (kivéve az inkább középkorú középosztály által vásárolt C és egyes E modellek). De mondjuk ott is azt látom hogy a V70 vagy az XC60 tulajok rendszerint fitalabbak (és láthatóan kevésbé tehetősek), mint a drágább konkurens mercedesek tulajai…

      Mondjuk ez főleg nyugaton pregnáns, ahol a autók többsége új.8-10 évese sok minden megváltozhat.

Vélemény, hozzászólás?