Prémium hibrid egy új Dacia áráért? – Lexus CT 200h

Fizetett hirdetés

Hangtalan suhanás és prémium beltér használtan - Lexus CT 200h, 2011

Az új autó élménye semmihez sem hasonlítható, de vajon megéri a piac legolcsóbb új autója, miközben már prémium, ráadásul hibrid is kapható ennyiért?

Jelentős dilemma autóvásárlásnál, hová kerülhet jobb helyre a pénzünk. Mi lehet a jobb befektetés, féljünk-e a használttól, vagy amink van, fizessük be inkább egy újért? Kecsegtető az ajánlat, hogy 3 millió forintért már új autót is kaphatunk, de nézzük meg jobban az ajánlatokat, a háromhengeres szívó Dacia azért a többségünknél nem az az autó, amire majd visszafordulunk, amikor otthagyjuk a madaras teszkó parkolójában.

Szeretjük a lehető legtöbbet kapni a pénzünkért, ez belénk van kódolva.

Mert keményen megdolgoztunk minden egyes forintért, és a többségünk azt érzi, hogy ezért valami komolyat szeretne kapni. Egy Lexus már talán több is, mint komoly - még akkor is, ha a legkisebb modellről, a CT 200h-ról beszélünk, aminek egy korai példányát Csontitól hoztuk el egy körre. A japán prémium kompakt lényegében egy ügyesen álcázott Prius III, és pont az hiányzik belőle, ami a Priusban taszító lehet, de minden jó tulajdonsága szerepel benne. A Prius megosztó külseje helyett a CT azért mégiscsak egy csinosabb, elegánsabb, ízlésesebb megjelenésű modell. Jó, kicsit elfogult vagyok, ezt sajnos nem tudom félretenni, azt persze semmiképp sem venném el a Priustól, hogy verhetetlenül hatékony és használhatóság szempontjából kimondottan értékes.

Egy CT majdhogynem mindent tud, amit a Prius, hajtását tekintve szinte pontosan ugyanazt.

A Csonti Car-tól próbakörre kért példány épp egy teljes egészében magyarországi, követhető előéletű modell, alvázszáma alapján már a Használtautó.hu hirdetéséből is könnyedén lekérdezhető a története. Ráadásul egy végtelenül csinos és elegáns hófehér fényezésű, 17 colos gyári felnikkel szerelt autóról van szó, úgyhogy már a megjelenése is kimondottan ízléses. Apró sérülésekből keveset találunk rajta, esztétikai szempontból meglehetősen bizalomgerjesztő és kívánatos autó. Nem kevésbé belülről, az utastér állapotára lényegében mondhatjuk, hogy hibátlan. Egy kilenc éves autóról van szó, ebből is döbbenten szűrhetjük le, mennyire gyorsan repül az idő. De nem a CT 200h utastere felett. Teljesen kopásmentesek az ülései - annak ellenére, hogy az oldaltámaszai elég tisztességesek.

Minden beülésnél vigyáznia kellett rá a tulajdonosának, hogy ilyen szép maradhasson az Alcantara hatású finom szövetkárpit.

Kopásból is csak elenyészőeket találunk, nagy kár, hogy a kormány csinos bronz emblémáját éppen elcsúfítja egy, de ennél jelentősebb hiba aligha jön szembe odabent. A Lexus sajátos kezelőszerveit, középkonzolját és multimédiáját szokni kell, de nem lehetetlen megtanulni a kezelését, valójában ez az egész felhasználói felület minden egyéb, a piacon szereplő kompakt modellhez képest igazán különleges és egyedi.
Hirdetés
Van multimédiás fejegység, melynek fő pontja a 7 colos kijelző a műszerfal tetején. Ennek legfontosabb jellemzője, hogy gombnyomásra motorosan állítható a dőlésszöge illetve teljesen le is csukható, nagyon szeretnénk ezzel a funkcióval újra találkozni az új autókban is. A kijelző kezeléséhez a Lexus sajátos joystickes egérpadját kell használnunk, ami a próbakör alatt különös módon teljesen természetesen kezelhetőnek tűnt, miközben alaposan szidtuk eddig a legtöbb tesztautóban. Kétzónás automata klíma, tempomat, fedélzeti számítógép és egyéb kényelmi extrák is szerepelnek benne, amik az exkluzív megjelenést felhasználói élménnyé alakítják a sofőr számára. A CT-t vezetni annyiban különbözik egy Priustól, hogy haladás közben az üléspozíció jóval autószerűbb, alacsonyan ülhetünk a sportos oldaltartású, nagyon penge ülésekben. Az egész olyan igazibb, autószerűb, nincs szappantartó érzésünk benne ülve, de végső soron, éppen ezért alapították a márkát alig több mint 30 éve. A hibrid hajtással kapcsolatban van egy alapvető tévhit az emberekben, amit ideje lenne eloszlatni. Aki nem néz bele kicsit jobban, nem jár utána, annak űrtechnikának hangzik és eszébe sem jut, hogy már elérhető áron vehetne hibridet is. A Toyota rendszere pont, hogy nem agysebészet, 1997 óta reszelgetik, és ez megalapozhat felé egy elég mély bizalmat. A CT 200h-ban is az egyszerű recept szerepel, 1,8-as Atkinson ciklusú benzinmotor, E-CVT váltó, vagyis egy szimpla nyomatékváltó bolygómű és két villanymotor, valamint egy NiMH akkumulátorcsomag.

A motor önmagában egy örök életű darab.

Az azért nem igaz, hogy gondozásmentes, mert a rendszeres olajcserékre ugyanúgy érzékeny, de alapvetően mentes minden modernkori drága alkatrésztől, vagyis sokat nem fogunk rá költeni. Az akkumulátorra sem, vélhetően, hiszen olyan nincs, hogy egyszerre menne tönkre mindegyik része, a modulokat pedig külön is cserélhetjük, bemérés után pontosan meg lehet határozni, melyik rossz, és elég csak azt kicserélni. Összehasonlítva egy hasonló teljesítményű, 136 lóerős dízel, vagy benzines, esetleg turbós benzines autóhoz, a fenntartási költsége a töredéke, ezzel együtt az elromló alkatrészek kockázata is. A Csonti Car CT 200h-ja még nem érte el a 150 000 futott kilométert 9 évesen, és ez garantált, lekérdezhető az előélete.

A hajtás még mindig olyan finoman működik, mint újkorában.

A villanymotor lágyan indítja el, és nem hogy rántás, de észrevehető hang sincs, amikor beindul a benzinmotor. Forgatva megérkezik az ismert hang, de épp a csendes és kényelmes suhanás miatt egyáltalán nincs kedvünk egy ilyen hibriddel gyorsan, vagy izgágán mozogni. Már csak azért sem, mert a fogyasztásmérő kimondottan kedvező adatokat mutathat. Hagyományosan használva, értsd; a forgalmat nem feltartva indokolatlanul lassú haladással is képes a 6 liter körüli városi fogyasztást tartani. Mindezt persze úgy, hogy a használó egy automata váltós kocsi felhasználói élményét kapja egy szép karosszériában és egészen egyedi belső kialakítással. Országúton simán 4, autópályán józanul 5 literes fogyasztás is hozható. Csomagtere dupla padlós, csak elsőre tűnik kicsinek, és a hátsó lábtér, valamint fejtér is használható. 3,3 millió forint alatti árral hirdeti a Csonti Car, amiért az új autók közül lényegében csak a Dacia Sandero jöhetne szóba, használtból persze már hibrid is, az említett Prius, de azért egy Lexus, az mégiscsak exkluzívabb.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.02.12. at 13:03
    Permalink

    Kedves Tamás!
    Az apró sérülések-nél azért a korrektség kedvéért meg kellett volna említeni, hogy a bal első ajtó komplett újra van fényezve. Mellesleg elég ordító színkülönbséggel. Hát nem sikerült túl jól ezt a gyöngyház fehér festést reprodukálni.

    • 2020.02.16. at 12:51
      Permalink

      Az nem lenne baj hogy egy ajtó újra van fényezve(még ilyen értékű autónál sem),az már annál inkább hogy tényleg nagyon elüt a többi résztől.
      Innen üdvözölném az összes “VAK” fényezőt aki ilyen szart kiad a kezéből és nem érdekel hogy ezt kérte a megrendelő vagy hogy “DE EZ OLCSÓ VOLT!” !!!

  • 2020.02.19. at 14:08
    Permalink

    3.3-ért baromi drága ez az autó. Sokkal kevesebbért is kínálnak már ilyeneket. Bőven 3 alatt. Az a baj ezzel a típussal, hogy nincs hozzá semmilyen utángyártott alkatrész, főleg karosszéria elem nincs, a gyári pedig megfizethetetlenül drága.

Vélemény, hozzászólás?