Restaurálták az autótörténelem egyik legikonikusabb modelljét

Újra eredeti fényében tündökölhet ez a Jaguar E-Type

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

40 évnyi elhanyagoltság után ismét útrakész állapotba hoztak egy példányt az egyesek szerint valaha volt legszebb autóból, a Jaguar E-Type-ból

Mindig öröm látni, amikor egy veterán autót megmentenek a porosodástól és újra használhatóvá teszik. Ez még inkább igaz, ha olyan ritkságról van szó, mint a Jaguar E-Type, és ha más pozitív dolog nem is történik ma a világon, az autórajongók legalább elkönyvelhetnek egy jó hírt, ugyanis eggyel kevesebb darab lett az idő múlásának áldozata ebből a legendás modellből. Az E-Type UK-nek hála, akik kizárólag Jaguar E-Type-ok felújításával foglalkoznak egy apa-fia vezette műhelyben, visszakerült eredeti (vagy még jobb) állapotába ez a gyönyörű kupé. A képeken látható E-Type egy 1964-es darab, amihez 1979 óta senki sem nyúlt, magányosan álldogált egy garázsban. Felfedezésekor először viszonylag jó állapotúnak tűnt, ám a szétszerelés során fény derült a 40 évnyi rozsdásodás, rohadás és az olcsó szervizelések eredményére. Az E-Type UK szakemberei alaposan átvizsgálták a járművet, és mindent megtettek, hogy megmentsék, de sajnos néhány elem cserére szorult, például a padló egyes részei. Az autó vázára is ráfért egy alapos kezelés, aminek eredményeképpen még szilárdabb lett a karosszéria, mint amikor több mint egy fél évszázada legördült a gyártósorról.
Hirdetés
Ezután következett a karosszéria felújítása: az eredeti vonalak megőrzése mellett lecsiszolták a szürkés kék fényezést amennyire csak lehetett, hogy újra felvihessék ezt az árnyalatot. Az ilyen munkálatok során gyakori, hogy nyomokban megmarad az eredeti festék a felszínen, amitől nehéz egyenletes és egységes fényezést újra elérni, az E-Type UK-nek azonban sikerült, mindeközben pedig eltávolították a karosszéria horpadásait és csökkentették a panelek közti rések méretét. Amint ezzel végeztek, visszahelyezték a független futóműveket és a tárcsafékeket (melyek nem mellesleg az autótörténelem részévé tették az E-Type-ot, ezek fontos technológiai innovációnak számítottak). Új életet leheltek a 3,8 literes hathengeresbe is, új tömítéseket és vezérműtengelyt is kapott. A kellemes, mégis izgalmas vezethetőség érdekében ellátták egy ötsebességes váltóval, rozsdamentes acél sportkipufogóval és egy új hűtőrendszerrel is. A beltér eredeti kékes árnyalata vörösre változott, és megszépítették a krómozott elemeket is az autó külsején. Az E-Type-ból készült egy könnyített verzió is, mindössze 12 példányban, ez előtt szeretett volna tisztelegni az új tulaj az első légbeömlő piros kontúrjával. Az E-Type UK elmondása szerint igazi kihívás volt ez a munka, de örömmel teljesítették az ügyfél kérését, és megtisztelőnek érzik, hogy hozzájárulhattak az autós világhoz azzal, hogy megmentettek egy E-Type-ot. Nem is csoda, hiszen amire még Enzo Ferrari is azt mondta, hogy ez a valaha volt legszebb autó, azt valóban kár lenne veszni hagyni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?