Találatok a következő címkére: Ferrari

Korábban cáfolta, most viszont halálosan komoly a Ferrari SUV

Korábban cáfolta, most viszont halálosan komoly a Ferrari SUV

Megerősítve: jön a Ferrari SUV - 2017. október 11.

A FCA vezérigazgatója, Sergio Marchionne elmondása szerint "halálosan komolyan veszik", hogy a Ferrari szabadidő-autója évek múlva piacra kerüljön. A korábbi feltételezések beigazolódni látszanak.

autó, Ferrari, F16X, olasz autó, sportautó, crossover, újdonság

Enzo Ferrari munkába menekült a családi tragédiák elől, az egyik legsikeresebb márkát építette fel

Enzo Ferrari munkába menekült a családi tragédiák elől, az egyik legsikeresebb márkát építette fel

Tragédiák övezték az idén 70 éves Ferrari történetét - 2017. október 8.

A Ferrari története az autók szempontjából töretlen sikertörténet. De az, hogy ez így alakult, az alapító magánéletének összeomlásának volt köszönhető. Idén 70 éve készült az első Ferrari.

autó, Ferrari, olasz autó, Enzo Ferrari, sportkocsi, évforduló, Ferrari F40, V8, turbó, Ferrari 250 GTO, veterán, aukció, eladás, rekordár

Eladó egy korai LaFerrari prototípus, de van vele egy kis gond

Eladó egy korai LaFerrari prototípus, de van vele egy kis gond

300 millió egy használhatatlan Ferrariért? - 2017. szeptember 18.

Ennyire becsülik az értékét annak a LaFerrari prototípusnak, amit még a 2013-as Frankfurti debütálás előtt mutogattak a VIP ügyfeleknek. Kész autó, működik, de egy nagy gond azért van vele.

autó, Ferrari, laferrari, sportkocsi, olasz autó, hibrid, kiállítás, dísz, szobor

510 lóerő a Ferrari F1 pilótáinak kezében

510 lóerő a Ferrari F1 pilótáinak kezében 

Még Räikkönen is elmosolyodott a Giulia QV-től - 2017. szeptember 16.

Három darab 510 lóerős Alfa Romeo Giulia QV, három Scuderia Ferrari pilóta és egy kanyargós tesztpálya. A végeredmény: Räikkönen mosolya!

Alfa Romeo, Alfa Romeo Giulia Quadrifoglio, Kimi Räikkönen, Sebastian Vettel, F1, Ferrari, tesztpálya, tesztpilóta

Árverésen a 210. LaFerrari Aperta

Árverésen a 210. LaFerrari Aperta

Jótékonysági célokból készül még egy LaFerrari Aperta - 2017. szeptember 5.

A legnagyobb ferraris aukción licitálhatnak az utolsó LaFerrari Apertára. A befolyt összegből a "Save the Children" programot támogatják.

jótékonyság, Ferrari, ferrari laferrari, olasz autó, hiperautó, árverés, kabrió

Ezt az egyetlen utcai Daytonát nem eszi a rozsda, 40 évet pihent a pajtában

Ezt az egyetlen utcai Daytonát nem eszi a rozsda, 40 évet pihent a pajtában

Negyven éve porosodott az egy darabban készült Ferrari - 2017. augusztus 28.

Több évtizedes koszréteg fedte be a közel 40 pajtában töltött év alatt ezt a Ferrarit. Nem csupán egy Daytona, az egyetlen, ami ilyen karosszériával utcára kerülhetett, most vagyonokat ér.

autó, veterán, Ferrari, Daytona, olasz autó, sportkocsi, pajtalelet, japán

Először képeken a vadiúj Ferrari Portofino

Először képeken a vadiúj Ferrari Portofino

600 lóerős a California T utódja - 2017. augusztus 24.

Portofino néven érkezett meg a California T erősebb, könnyebb, fejlettebb utódja. Frankfurtban debütál, de gyári képeken már most láthatjuk.

Ferrari Portofino, Ferrari, Ferrari California, Frankfurt 2017, Frankfurti Autószalon, olasz autó, sportautó, roadster

Kis futás, végig vezetett szervizkönyv és egyedi fényezés az Enzo ütőkártyája

Kis futás, végig vezetett szervizkönyv és egyedi fényezés az Enzo ütőkártyája

Pompás az egyetlen kék Enzo, most eladó - 2017. augusztus 13.

Valódi klasszikus, egy igazi ikon már a megjelenése óta, de mindenki szinte csak pirosban ismeri. Az Enzónak viszont jól áll más szín is, mint például a Tour de France kék, ez az egyetlen, és eladó.

autó, Ferrari, Ferrari Enzo, sportkocsi, olasz autó, eladó, árverés

Nem csak igazi autóritkaságokat, hanem ritka szép játékokat is árvereznek

Nem csak igazi autóritkaságokat, hanem ritka szép játékokat is árvereznek

Pedáloznál te is szívesen, főleg ezekért! - 2017. augusztus 12.

Az egyik leghíresebb és legnagyobb volumenű autóárverésén nemcsak igazi autók, hanem csodásan kivitelezett játékok, pedálos kisautók is részt vesznek.

autó, Ferrari, Mercedes, Mercedes-Benz, Jaguar, kisautó, játék, gyerek, árverés, Concours d’Elegance

1 milliárd dollárnál is többet ér egy Ferrari Sergio

1 milliárd dollárnál is többet ér egy Ferrari Sergio

Eladó Sergio Pininfarina egyik legszebb emléke - 2017. augusztus 11.

Árverésen bukkant fel egy, a Sergio Pininfarina emlékére szánt, alig futott Ferrari 458 Spiderből, most közel a kétszeresét éri egykori vételárának.

Ferrari Sergio, Ferrari, sergio pininfarina, Pininfarina, olasz autó, sportautó, árverés, aukció

Friss cikkek

Egy borzalmas baleset kellett ahhoz, hogy sebességmérő kamera legyen a Szentendrei úton

Bekamerázzák a Szentendrei utat

12 órája – Autósvilág hírei

Kibővítik az országos VÉDA-rendszert, a következő kamera pedig a 11-es úton lesz. A tavalyi két halálos áldozatot követelő baleset hatására lépett az önkormányzat.


Üzemanyagcellás a Toyota Fine-Comfort Ride tanulmány

Hatszemélyes egyterű koncepció a Toyotától

17 órája – Autósvilág hírei

A Fine-Comfort Ride jó példa arra, hogy a Toyota még nem engedte el az egyterűzést, sem az üzemanyagcellás technológiákat. Mégis vonzó.


Újra rajthoz áll a Volkswagen a Pikes Peaken

Versenyautót épít a Volkswagen, a hegyen indulnak Videó

20 órája – Autósvilág hírei

Csupán pár fotót és egy videót közölt a Volkswagen, amit vehetünk a Pikes Peaken való indulásuk beharangozásának. Új versenyautót építenek, ami elég komolynak ígérkezik.


Friss tesztek

Opel Insignia Sports Tourer Dynamic 2.0 CDTI AWD teszt

Az utolsó igazi Opel? Insignia Sports Tourer Videó

Kombiként kezdeti csúcsdízelével és összkerékhajtással is meggyőző volt az új Insignia, de eláruljuk, van ennél jobb konfiguráció.


Mercedes-Benz GLA 220 d 4Matic 7G-DCT teszt

Feszült pillanatok - Mercedes-Benz GLA teszt

Elismerem, hogy jól néz ki, bár ehhez kell az új kanyon-bézs fényezés. Játszik a menetfény színeivel és a beltéri világítással, tökéletes a színház, aztán felhörren a Sprinter.


Mini Countryman John Cooper Works teszt

Hívj csak hot hatchnek! - Mini Countryman JCW teszt

Terepralis gyökerekkel a háta mögött nagyot domborít szegmensében a Countryman JCW, utóbbi betűtrió pedig garancia a valódi tudásra.

Még több teszt

Használtautó.hu

SUZUKI IGNIS 1.3. MO-i. klíma. alufelni

SUZUKI IGNIS 1.3. MO-i...

Ár: 1.300.000 Ft

Évjárat: 2007

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

CITROEN C4 PICASSO 1.6 HDI. automata. navi

CITROEN C4 PICASSO 1.6...

Ár: 3.300.000 Ft

Évjárat: 2014

Kivitel: Egyterű

Üzemanyag: Dízel

TOYOTA COROLLA 1.6 GT 16V . MO-i

TOYOTA COROLLA 1.6 GT...

Ár: 2.200.000 Ft

Évjárat: 2007

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Benzin

Még több autó