Nagyot szól az új Polo – 300 wattos hifivel

Láttuk az új Volkswagen Polót, sokat nőtt, hangja is nagyobb lett

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Berlinben láthattuk élőben először a Volkswagen új kisautóját. A Polo hatodik generációja az elődöknél fantáziadúsabb, meg persze modernebb is, a fiatalokhoz szól.


Bemutatkozott a Volkswagen Polo hatodik generációja, a német kisautó világpremierjére a kínálat jó részét elhozták, persze csak úgynevezett statikus, tehát tapogatós, nézelődős bemutatót tartottak. A világ szinte összes országából hívtak újságírókat, így rengetegen voltunk, képzelhetik, milyen, amikor nagyjából 200 újságíró próbál egyszerre tökéletes fotót készíteni négy darab autóról, ami ilyen fényviszonyok között nagyjából lehetetlen. Azért mégis sokan megpróbálták, és még az autókat is szétszedték ahhoz, hogy meglőhessék ugyanolyan rosszul az adott műszerfal fotót, mint azt elsőre sikerült. Nagyjából ennyire hoz lázba engem is az új Polo, hogy arra jobban emlékszem, mit csináltak a külföldi kollégák, mint ami a színpadon történt, pedig volt ott néhány érdekesség, például a 200 lóerős kétliteres turbós motorral szerelt GTI.
Volkswagen Polo, 2017 - méretek
Hosszúság (mm) Szélesség (mm) Magasság (mm) Tengelytáv (mm) Csomagtér (l)
4053 1751 1446 2564 351

Persze érdemes az alapoktól kezdeni, hiszen a Polo hatalmasat nőtt elődjéhez képest. Hosszban több mint 8 centit, tengelytávban viszont közel 9,5-öt, csomagtere pedig 71 literrel lett öblösebb. Még szép, hiszen az új kisautó nem is annyira kisautó, mivel már az MQB padlólemezre épül, ahogy például a Volkswagen húzómodellje a Golf, meg persze a modellkínálatuk jelentős része. Ha a méreteit nézzük, hosszban még éppen csak elmarad az 1997-ben érkezett 4-es Golftól, tengelytávban, szélességben és csomagtér méretben is nagyobb annál, szóval elég furcsa kisautónak nevezni azt, ami egyszer a kompakt kategóriát jelentette, igaz, ennek már 20 éve. Az új Polo helykínálatával nincs is gond, két felnőtt egymás mögött vállalhatóan elfér, elöl egészen tágas, a hátsó sorban középre kényszerülő viszont kap egy irdatlan nagy kardándobozt a lába közé.
Anyagaiban nem igazán tudott meghatni, nehezen fogom fel egy kategóriájában – bár a Volkswagen vezére szerint kategóriátlan – meghatározó modell esetében hogy fordulhatnak elő ennyire rideg műanyagok? A Polo viszont ismét azon a menőnek látszani akaró dizájnvonalon született, mint az Arteon, így valamilyen szinten életstílus autónak is mondhatjuk, mivel nem csak a külső fényezés, hanem a kárpitozás és a műszerfal színes betétei is sokféle variációban kérhetőek. A fényezett betét a műszerfalon biztosan bejön majd egyeseknek, ám nekem például nem hiányozna, hogy mindez metálkékben virítson ott folyamatosan, de például a narancssárga egészen vállalható. Hogy mennyire életstílus-autó az új Polo, azt jól bizonyítja a Beats különkiadás. A hifi-gyártóval közösen összeollózott Polo különleges, világos, sötétszürke és piros összeállítású belteret kap némi bőr kiegészítéssel, 16 colos kerekekkel és sajátos matricázással, a lényeg persze a 300 wattos hifirendszer.
Hirdetés

Hogy a formatervet is firtassuk kicsit, bármennyire is ugyanolyan, mint mindegyik Volkswagen, az apró részleteket azért lehet értékelni. Ilyen például a hűtőmaszk fényezett felső csíkja, ami már az Arteonon is látható volt, és valószínűleg az összes következő Volkswagenen megjelenik majd, de egyelőre itt és most még izgalmas. Aztán ott az oldalán az a törés, ami pont úgy néz ki, mintha csak matrica lenne, de valójában a lemezzel játszottak elég durván, ízlés kérdése, de legalább nem olyan sivár, mint az elődöké. A LED-es fényszórók elöl mindenképp hordoznak egy kis GTI vonást, a méhsejt rácsozás ott van bennük, kíváncsian várom, hogy fog mutatni az alap halogénizzós fényszórókkal. Technikai tartalma nem éppen szerény, ám kicsit többet vártunk az új Polótól, multimédiás rendszere akár 8 colos érintőképernyőt is kaphat, üveglappal fedve és villámgyors kezelhetőséggel, valamint a konszern Virtual Cockpitjének kisebb változatát a kormány mögé. Kategóriájában ez igencsak egyedülálló, azért reméljük, hogy a sorozatgyártott kocsik nem fogják Passat Alltracknek hívni magukat.
Árait egyelőre nem tudni, de a hazai képviselet emberei annyit elárultak, hogy a leköszönő generáció belépőmodelljénél olcsóbb lesz a hatodik generációs Polo alapváltozata. Nem őrültek meg a Volkswagennél, csupán a legkisebb teljesítményű motor a Fabiában már próbált 75 lóerős háromhengeres szívó lesz. Más országokban még gyengébb, 65 lovas kivitelben is elérhető lesz, de mi egy lépcsővel följebb kezdjük, fölötte pedig 1.0 TSI lesz elérhető 95 és 115 lóerős kivitelben, valamint az új 1.5 TSI 150 lóval és a már említett 2.0 TSI 200 lóerővel a GTI-ben. Dízelfronton 1,6 literes 80 és 95 lóerős egységekkel érkezik, hibrid, vagy elektromos verzió nem is lesz. Van viszont földgázzal üzemelő 1.0 TGI 90 lóerővel és 5 fokozatú kézi váltóval. 95 lóerőtől fölfelé mindegyik motorhoz elérhető a 7 fokozatú DSG, alapból viszont még a GTI-hez is hatfokozatú kézi jár. Minden szinten alapáras a gyalogosfelismerős vészfékrendszer, de elérhető akár holttérfigyelő, parkolóautomatika és távolságtartós tempomat is, sávtartót viszont egyáltalán nem kínál.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:19
    Permalink

    A vw alábbhagyott a beltéri minőséggel, a ronda plasztik az hiányzott . 300w ? az akkor 300w mikor én hófehérke leszek. Az en Dell A525 2.1 jobban szol…..

  • 2017.10.27. at 17:19
    Permalink

    Bizony az valóban veszélyes amikor a megelőzendő autó “segíteni” akar és ráfékez !!
    velem is párszor megtörtént de én eleve ha “szűkös” elözésbe indulok akkor vissza 3.-ba és bizony soha nem fékezek hanem teligáz…

  • 2017.10.27. at 17:19
    Permalink

    nem, mögötte voltam, ha gyorsított is a teherautós az minimális volt, de nekem fékeznem kellett előzés közben !!!!! mert megindult, aztán effektíve abba hagyta a gyorsulást és a teherautó mellett ment egy jó darabon, mondanom sem kellett mire újra megindult utána már pont jöttek szembe, éppen átért..én meg nem 😀 …..ilyet még nem láttam, csak azért mondtam, de örökre elvenném az ilyen barom engedélyét.

  • 2017.10.27. at 17:19
    Permalink

    Lehet, hogy a teherautós is gyorsítani kezdett, az nem lehetséges?Sajnos ez a szitu nem egyedi dolog, pedig elég balesetveszélyes helyzetet is előidézhet.Ha mondjuk egymás mellett mennek és szembe jön valami, ezért elkezd fékezni a előzött, hogy végre elengedje a másikat, viszont az előző autó is fékezni kezd, hogy előzés nélkül vissza tudjon térni a sávjába, akkor pillanatok alatt meg is van a baj.Nem jó játék…

  • 2017.10.27. at 17:19
    Permalink

    Igazi élrevasalt Volkswagen-es formák.Semmi fölös sallang meg népbutítás.Már a képekről is lerí, hogy egy precíz, modern ,azt kapod amit ígér tipusú autó.Nem akar többnek látszani, mint ami valójában,egy minőségi vagány nem is olyan kis autó…

  • 2017.10.27. at 17:19
    Permalink

    Ez még faceliftnek is gyenge, nemhogy rábiggyesztik, hogy új!! A 300 wattos hifi meg sztán rohadt lényeges…jah igen, legalább ezzel megpróbálják letolni a vevők torkán ezt a szart.

  • 2017.10.27. at 17:19
    Permalink

    hagyjuk a fantáziadusságot, nem látok semmi újat rajta.

    “legkisebb teljesítményű motor a Fabiában már próbált 75 lóerős háromhengeres szívó lesz.”

    miért miért miért. Miért nem lehet a legkisebb motor egy 4 méteres 1 tonna plusz kocsiban 110-120 lovas végre? (ráadásul mondjuk szívó, 1.5 vagy 1.6) miért kell guruló koporsokat gyártani fillérb@szás címen? nagy címletekben fogadnék rá, hogy a legtöbb előzéses baleset abból fakad, hogy nem tudja időben befejezni az előzést a gyenge gép miatt. Persze azt értem, hogy vezessen úgy az ember, hogy tudja egy kb babetta dinamikájú hokedli van alatta, de ez akkor is non-szensz az én szemléletem szerint, mert feltartja a forgalmat is plusz életveszély, ha még egy buszt sem mer megelőzni 70-nél.

    hétvégén volt egy csodaszutyukis hétvégi betyár, nagynehezen rásáznta magát az előzésre (egy platos kisteher küszködött előtte 50-nel) és fél percig előzte b+, odaért mellé, és mintha párhuzamos úton lenne ott mentek kéz a kézben……a kretén. nem egy ilyennel találkoztam már.

Vélemény, hozzászólás?