Gyorsulási versenyen a ’90-es évek ralilegendái

A Subaru Impreza P1 vagy a Mitsubishi Evo teljesít jobban egy gyorsulási versenyen?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A '90-es évek ralilegendái talán nem ilyen körülmények között érzik igazán jól magukat, azért érdekes látni, mire mennek egymással.

A Carwow Youtube csatorna előszeretettel készít gyorsulási versenyekről tartalmakat. Nemrégiben egy Tesla Model 3 és két német prémiummodell sprintjét rögzítették. Ezúttal a '90-es évek két ikonikus raliautóját, egy Subaru Imprezát és egy Mitsubishi Evót engedtek össze. A két autó első ránézésre nagyon hasonló, de a számok sem mutatnak sok különbséget. Mind az Impreza, mind az Evo 280 lóerővel érkezik, előbbi 353 Newtonmétert, utóbbi kicsit többet, 373 Newtonmétert kínál. A súlyban már egy kicsit nagyobb az eltérés, az Evo 1360 kilogrammot nyom, míg az Impreza súlya 1283 kilogrammnál megáll. A motorháztető alatt mindkét autó esetében egy kétliteres erőforrás dolgozik, de természetesen nem azonos a két hajtáslánc. További hasonlóság az Impreza és az Evo esetében, hogy mindkét jármű 5 sebességes manuális váltóval érkezik, és a teljesítmény négy keréken összpontosul, bár raliautó lévén ez nem meglepő.
Hirdetés
A papírformának megfelelően szinte pontosan egyszerre rugaszkodott el a két autó és sokáig egymás mellett haladtak, majd a Evo kissé elhúzott, és végül be is húzta a győzelmet, igaz nem sokkal. A második körben már közelebb tudott maradni az Impreza, de a végeredmény nem változott, csupán a különbségen tudott valamennyit faragni a Subaru, ami 13,8 másodperc alatt ért célba, míg a Evónak elég volt 13,6 másodperc. A harmadik körben már gördülőrajt következett 50 km/h-ról, ahol az Impreza már a rajtnál elhúzott, az Evo pedig valamennyire vissza tudott jönni, de a Subaru győzött. A következő körben már 80 km/h-ról indult a versenyfutás, az Impreza pedig itt is versenyképesebbnek mutatkozott. Az utolsó körben 160 km/h-ról féktesztelték a két ikonikus raliautót, ahol az Evo alaposan elmaradt az Imprezától.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?