Újraalkották a Golf Countryt, csak most sokkal jobb lett

Egy tuningcég a Volkswagen Golf R-ből csinált egy profi off-roadert

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sivatagban, erdőben és a sziklás hegyvidékeken is jól érzi magát a delta4x4 által összerakott Volkswagen Golf R tanulmány, ami meg is valósulhat, ha kellően pozitív a fogadtatása.

Reneszánszukat élik az off-roader autók, az eredetileg is terepjárásra szánt modellek megújulása mellett pedig furcsa - de mindenképpen üdvözlendő - trendként egyre több sportautó is kap olyan változatot, amit nem kell félteni az aszfaltos útról letérve sem. Nem olyan alaptalan egyébként a koncepció, a motorsport-történelem bővelkedik a terepesített kupék ralisikereiben. A szegmens két véglete a Porsche 911 Dakar és a Lamborghini Huracán Sterrato, de vannak azért megfizethetőbb példák is, mint ez a Volkswagen Golf tuning.
Hirdetés
A delta4x4 egy Németországban működő alkatrészgyártó műhely, melynek ötletgazdája Josef Loder, aki korábban még a Párizs-Dakar ralin is részt vett. Szakterületük az off-roader autózáshoz szükséges kiegészítők, mint például sárvédők, felnik, tetőcsomagtartók gyártása és értékesítése. A csapatot megihlette a Volkswagen Golf második generációjának egyik speciális kivitele, a Country, ami egy emelt hasmagasságú kompakt volt az alapverziónál komolyabb terepképességekkel. A legyártott Countryk mindössze az összes eladott II-es Golf 0,12%-át tették ki, sikeresnek így nem bizonyultak új korukban. A nosztalgiafaktor azonban keresett ritkaságokká avanzsálta a fura szerzetet, és ötletet adott a delta4x4-nek is, hogy elkészítsék saját, modern újraértelmezésüket. A delta4x4 Golfja az R csúcsverzióra épül, tehát már a kiindulási alap is izgalmasabb, mint az eredeti Countrynál. 315 lóerő egy kompakt karosszériában kellő izgalmat szavatol nem csak az aszfalton, de a murván is, emellett természetesen szükség volt az R összkerékhajtására is. Ezekre tett még rá egy lapáttal a tuningcég a profi kiegészítőikkel. 80 milliméterrel emelték meg a hasmagasságot, így az eredeti Country szintjét érték el. Saját gyártású terepgumijukat 18 colos Hanma felnikre húzták, illetve rali stílusú PIAA terepfényszórókkal szerelték fel a Golf R-t. Nem mintha kevés fényt produkálna az autó, de azért még a praktikus és strapabíró tetőcsomagtartót is ellátták LED-es fénycsíkokkal. Utóbbira a pótkeréken kívül extra üzemanyag vagy víz tárolására alkalmas tartályok, és elakadás esetére ásó is rögzíthető. Ezeken felül a masszív sárvédőszélesítések adnak tekintélyt parancsoló megjelenést a delta4x4 alkotásának, ami egyelőre csak egy tanulmány, de megfelel a TÜV szabványainak, és kellő szintű érdeklődés esetén fontolóra veszik, hogy egy 25 darabos szériát piacra dobjanak. Az átalakítás nagyjából 13 millió forintnak megfelelő euróba kerülne és 6-9 hónapig tartana.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?