Találatok a következő címkére: japán autó

Fennállásának második holdjáróját mutatja be a Toyota, ám eddig még az első sem hagyta el a Földet

Fennállásának második holdjáróját mutatja be a Toyota, ám eddig még az első sem hagyta el a Földet

A Toyota kinőtte a bolygónkat, már a Holdat is mobilizálná - 2023. október 8.

A Baby Lunar Cruiser kifejezetten divatosra sikerült, minimális módosítással simán akadna rá vevő a kék bolygón is.

autó, Toyota, land cruiser, terepjáró, japán autó, crossover, SUV, holdjáró

Mutatjuk, mire képes Európa első konnektoros hibrid Hondája!

Mutatjuk, mire képes Európa első konnektoros hibrid Hondája!

Nagyobb, sportosabb, és takarékosabb lett az új CR-V - 2023. október 6.

Európában először a CR-V kapta meg a Honda háza táján a konnektoros hibrid hajtást, emellett a márka full hibrid hajtással is elhozta az öreg kontinensre az SUV hatodik generációját.

autó, újdonság, Honda, Honda CR-V, japán autó, CR-V, konnektoros hibrid, plug-in hibrid, hibrid, benzinmotor, SUV

Új generáció érkezik a Suzuki Swiftből, mutatjuk az első hivatalos képet és infókat!

Új generáció érkezik a Suzuki Swiftből, mutatjuk az első hivatalos képet és infókat!

Hivatalos fotókon az új Swift és a Suzuki első villanyautója! - 2023. október 3.

Bejelentette a Suzuki, hogy mivel készül az idei Japan Mobility Show-ra. A debütáló modellek között nem csak az új Swift, de a márka első villanyautója is feltűnik.

autó, Suzuki, japán, japán autó, Swift, Suzuki SWIFT, villanyautó

Bár az alap Lexus LC 500 is kívánatos, a limitált szériás kivitel erre még egy lapáttal rátesz

Bár az alap Lexus LC 500 is kívánatos, a limitált szériás kivitel erre még egy lapáttal rátesz

Ennél szebb Lexust még biztosan nem láttál! - 2023. szeptember 13.

Az Inspiration Series névre keresztelt Lexus LC 500 különkiadás kétségkívül az egyik legszebb autó, amit a márka valaha gyártott, emellett pedig a teljesítményére sem lehet panasz.

autó, Lexus, Lexus LC 500, japán autó, Lexus LC

A legendásan konzervatív Toyota Century-ből készül a nyitott SUV

A legendásan konzervatív Toyota Century-ből készül a nyitott SUV

A Toyotánál mindenki megőrült? Érkezik az első luxus SUV kabrió! - 2023. szeptember 10.

Hiánypótlónak aligha lehet nevezni a Toyota négyajtós nyitott terepjáróját, a modell eddigi mellőzése keveseknek okozhatott álmatlan éjszakákat. Ezentúl a hivalkodni vágyó japán elit egy ízig-vérig hazai járműben parádézhat.

autó, Toyota, Toyota Century, japán autó, luxusautó, SUV, kabrió

Átadták a Suzuki Oktatási Centrumot, ahol a jövő munkavállalóit nevelheti ki a márka

Átadták a Suzuki Oktatási Centrumot, ahol a jövő munkavállalóit nevelheti ki a márka

Saját képzési programot indít a Magyar Suzuki - 2023. szeptember 5.

Az oktatási központban a fiatalok első kézben tanulhatnak az autóiparról, később pedig munkát is kaphatnak a Magyar Suzukinál.

autó, Suzuki, Magyar Suzuki, japán autó, képzés, oktatás, Esztergom

Egy csúnya baleset után vált speedsterré a kis Toyota

Egy csúnya baleset után vált speedsterré a kis Toyota

Se teteje, se ablaka, mégis a forgalomban hasít a Yaris - 2023. augusztus 26.

Már nincs vesztenivalója a Yarisnak, ezért a teljes megsemmisülés előtt még egy kicsit szórakoztak a japán aprósággal.

autó, Toyota, Toyota YARIS, YARIS, kisautó, japán autó, speedster, kabrió

Az önvezető technológiát egy start-uppal közösen fejleszti a japán márka

Az önvezető technológiát egy start-uppal közösen fejleszti a japán márka

Robottaxikra cserélné a Toyota a hagyományos taxikat - 2023. augusztus 14.

Több mint kétes egyelőre az önvezető járművek megítélése szerte a világban, hiszen rengeteg balesetet okoznak a sofőr nélküli járművek. A technológia elterjedését a jogi környezet sem segíti, de a Toyota hisz az önvezető jövőben.

autó, taxi, önvezető, önvezető autó, Toyota, Elektromos autó, villanyautó, Lexus, japán autó, Kína, Sanghaji

A típust még 1984-ben mutatták be, de esze ágában sincs nyugdíjba vonulni

A típust még 1984-ben mutatták be, de esze ágában sincs nyugdíjba vonulni

Újabb frissítést kap a negyven éves Toyota Land Cruiser - 2023. augusztus 6.

A frissebb megjelenés mellett új motor is jár a veterán terepjárónak, a J70 kódjelű modell még a japán piacra is visszatér.

autó, Toyota, Toyota LAND CRUISER, Toyota Land Cruiser 70, terepjáró, japán autó, 4x4

Egyre több gyártó gondolja úgy, hogy tisztább üzemanyaggal elkerülhető a teljes elektromosítás

Egyre több gyártó gondolja úgy, hogy tisztább üzemanyaggal elkerülhető a teljes elektromosítás

A Mazda sem szeretné elengedni a dugattyús motorokat - 2023. augusztus 5.

Csigatempóban villamosít a Mazda, ezért nem meglepő, hogy a kis japán gyártó tovább vinné az autóipar immár 137 éves örökségét.

autó, Mazda, Mazda CX-60, cx-90, japán autó, dízelmotor, villanyautó, Elektromos autó, MX-30

Friss cikkek

Nem látod, csak érzed a Lexus UX változásait

Ezt tudja az új, négyhengeres Lexus UX hibrid!

26 perce – Újdonság

Frissült a Lexus városi crossovere, ám hiába keresed a külsején a változásokat, ugyanis a lemezek alatt találod a lényeget. Kipróbáltuk, hogy mit tud az erősebb és takarékosabb UX.


Veszprém vármegyében figyeltek az égből a rendőrök, mutatjuk, hogy mit láttak!

Felháborító közlekedési helyzeteket fülelt te a rendőrségi drón Videó

11 órája – Autósvilág hírei

Nem véletlenül tartanak folyamatos ellenőrzéseket Veszprém vármegyében az egyenruhások, a legújabb drónos felvételeiken látható szabálytalankodóknak is jogosan járt a csekk.


Különös videók terjednek az interneten eladatlannak tűnő villanyautókról

Miért állnak százszámra a Teslák az elhagyatott plázaparkolóban? Videó

14 órája – Autósvilág hírei

Ezúttal nem Kínából érkezett videó egy teli parkolónyi, gazdátlannak tűnő villanyautóról, hanem az Amerikai Egyesült Államokból. Vajon a Tesla is több autót gyárt, mint amennyire kereslet mutatkozik?


Friss tesztek

Kár, hogy nincs hozzá benzinmotor. Viszont nagy kedvezmény az van!

Ebből is népautó lehetne - MG5 teszt

Mindene megvan az MG5-nek, amitől igazi sláger lehetne a családi autóra vágyók számára. Már csak egy olyan motor kellene bele, ami szélesebb közönség számára is ideális.


Él még a TDI legenda? Teszten az új Passat a 150 lóerős dízellel!

Az utolsó "igazi" Volkswagen? Kipróbáltuk!

Vajon tudja még az új Passat azt, ami annak idején igazán legendássá tette a német gyártót? Bejártuk vele az országot, hogy kiderítsük!


Egy autó, aminek minden pontja különleges: íme az új Toyota C-HR!

Videóteszt: kétliteres motorral is jó választás a C-HR? Videó

Jóformán ismét egy koncepcióautó került az utakra a második generációs C-HR-rel, de miben kínál többet az elődjénél? Alaposan körbejártuk a Toyota újdonságát, mutatjuk mire jutottunk!

Még több teszt

Használtautó.hu

VOLKSWAGEN POLO V 1.6 75 CR TDI Comfortline

VOLKSWAGEN POLO V 1.6...

Ár: 1.949.000 Ft

Évjárat: 2010 / 9

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

VOLKSWAGEN TOURAN 1.6 TDI BMT SCR Comfortline DSG 1 ÉV GARANCIA!

VOLKSWAGEN TOURAN 1.6...

Ár: 4.990.000 Ft

Évjárat: 2017 / 8

Kivitel: Egyterű

Üzemanyag: Dízel

BMW X1 sDrive18d (Automata) FRISSEN SZERVIZELVE! NAGYON SZÉP ÁLLAPOT! FIX ÁR!

BMW X1 sDrive18d (Auto...

Ár: 3.199.000 Ft

Évjárat: 2012 / 6

Kivitel: Városi terepjáró (crossover)

Üzemanyag: Dízel

Még több autó