Villany SUV-on dolgozik a Mercedes

A Mercedes elektromos szabadidő-autóval készül a Párizsi Autószalonra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Errefelé halad a világ, ezt a Tesla vezére elég hamar észrevette, így az első nagyobb szeleteket ő nyúlta le a tortából, de hamarosan a Mercedes is beszáll a buliba egy elektromos SUV-val.

Nem árt követni a divatot, ha egy nagy márka szeretne versenyben maradni a jövőben is, ezért a Mercedesnél is a villanyautókra koncentrálnak. Nem túl régi bejelentésük alapján tudható, hogy kimondottan elektromos hajtású modellekhez fejlesztenek új padlólemez-struktúrát, melyet EVA-nak hívnak. Komoly hatótávú villanyautókat szeretnének, ennek megfelelően jó nagy akkumulátort terveznek az új platformba, de azt ígérik, az egész nem fog többet nyomni 400 kilónál.[BANNER type="1"] Lesz szedán fazon, méretben a C- és az E-osztály között, de a Tesla nyomdokaiba lépve városi terepjárót is terveznek, és úgy tűnik, ez lesz az első, amelyik megjelenhet. Úgy hallani, a Párizsi Autószalonra már készülnek is egy tanulmányautóval ebben a témában, vadonatúj formatervvel, aminél a legfőbb szempont a lehető legkisebb légellenállás elérése volt, meg persze, hogy jól is mutasson. 2019 előtt nem valószínű, hogy megjelenik a sorozatgyártott modell, addig viszont népszerűsíteniük kell valahogy az új terveiket. Egyes források szerint még a Formula E sorozatba is beszállna a Mercedes ennek érdekében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?