Sejk-e vagy? Ha hív az Aston Martin, akkor igen
Egy kis visszatérés: Aston Martin Lagonda
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Visszahozza a Lagonda nevet az Aston Martin, már látni is a jövőre érkező szuperexkluzív limuzint. Nézzük, miből lett olyan, amilyen.
Ilyen lesz. Nagyon hosszú, nagyon lapos, nagyon széles
Nagy visszatérésnek tán nem aposztrofálnánk, de kicsit azért talán számunkra, halandóknak is érdekes, hogy megint lesz Aston Martin Lagonda. Tetszik tudni, ez egy olyan autó, amit jó eséllyel sosem láttunk, s nem is fogunk. És iszonyat drága. A legújabb, már elképzelt Lagondáról most jött meg az első két hivatalos kép, s még annyit tudni, hogy jövőre mutatkozik be mindenestül, illetve hát rettenet korlátozott darabszámban rendelésre, az exkluzivitást garantáló meghívásos alapon, főleg (vagy kizárólag) közel-keleti kedves vevőknek, sejkeknek gyártják a britek a hosszú-lapos-szuperluxus limuzint. Hogy később lesz-e SUV-verziója is, majd kiderül. De hírlik, hogy lesz. Szénszálas kasztni, 6,0 literes, 12 hengeres szívó V-motor 550 lóerővel, 6 fokozatú automata váltó, hátsókerék-meghajtás, alumínium VH padlólemez, mint a többi Astonnál is, mindegy. A lényeg a dizájn, s a kiváltság. Alább olyan fotók jönnek, hogy ész megáll.
[BANNER type="1"]
Még ezt a képet adták ki a gyáriak, amiből sejthetjük, hogy marad a tripla fényszóró
M45 Tourer 1934-ből, V12 Rapide 1939-ből
Hatvanas évek vége, hetvenes évek eleje: V8 Saloon Prototype
Erre nem nagyon vannak szavak
A William Towns-féle 1976-os ék. Az egyik legszebb autó. Vagy a legrondább?
Felfoghatatlan. A hossza 5,3 méter, V8-as motorja is 5.3-as, literben
A LED-es műszerfalra ismét csak nem nagyon vannak szavak
És ő visz mindent, az ebben az egy példányban eszkábált Shooting Brake, vita nincs














