Mind több üzemanyagot autózunk el

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás hazánkban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak az autópiac, az üzemanyag-fogyasztás is nőtt hazánkban az első negyedévben.

Idén is folytatódott az üzemanyag-vásárlás tavaly megkezdődött növekedése Idén is folytatódott az üzemanyag-vásárlás tavaly megkezdődött növekedése
Miként arról már beszámoltunk, az idei első negyedévben jelentősen, 29,4%-kal nőttek a hazai újautó-eladások. Most pedig azt láthatjuk, hogy nem csak új autóból, üzemanyagból is több fogy, mint egy évvel korábban. Az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest 8 százalékkal, több mint 630 millió literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás, és mind benzinből, mind gázolajból több fogyott január-márciusban mint 2013 első negyedévében - derül ki a Magyar Ásványolaj Szövetség jelentéséből. A szövetség összesítése szerint a benzinfajták közül a 95-ös fogyott a legjobban: 255,3 millió litert adtak el belőle 3 hónap alatt, 4,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Legjelentősebb mértékben, csaknem 40 százalékkal a 98-as benzin eladása ugrott meg: mintegy 1,4 millió liter fogyott ebből a fajtából, és 30 százalékkal többet - 6,669 millió litert - adtak el prémium motorbenzinből is. Benzinből összességében 5,1 százalékkal fogyott több mint egy évvel ezelőtt, így 263,4 millió liter kelt el ebből az üzemanyagból. [BANNER type="1"] Az eladott gázolaj mennyisége 9,9 százalékkal, 349,5 millió literre nőtt az idei első három hónapban, míg a prémium gázolajból eladott mennyiség 14,9 százalékkal, több mint 17 millió literre nőtt. Gázolajból összesen 10,1 százalékkal kelt el több mint egy évvel korábban - derül ki a szövetség által közölt adatokból.
Üzemanyag 2014 I. negyedév 2013 I. negyedév Változás
RON95 255 335 191 244 467 752 4,4%
RON98 1 398 145 1 005 323 39,1%
Prémium benzin 6 694 954 5 149 108 30,0%
Benzin összesen 263 428 290 250 622 183 5,1%
Gázolaj 349 650 148 318 106 948 9,9%
Prémium gázolaj 17 036 406 14 828 127 14,9%
Gázolaj összesen 366 596 554 332 935 075 10,1%
Üzemanyag összesen 630 024 844 583 557 258 8,0%
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

9 thoughts on “Mind több üzemanyagot autózunk el

Vélemény, hozzászólás?