Kifejezetten Ázsiának készül a Honda Brio

Íme a legolcsóbb Honda, a Brio

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az olcsó japán kisautó Thaiföldön mutatkozott be és ott is készül majd. Csak az ázsiai piacokra szánják, Európa a tervek szerint nem kap belőle.

Az ötajtós karosszéria érezhetően hasonlít a Honda korábbi miniautó tanulmányára, 3,5x1,7x1,5 méteres New Small Car-ra. A jövőre Ázsiában már piacra ígért miniautó Európában is konkurense lehetne a Citroen C1, Peugeot 107, Toyota Aygo triónak vagy a szintén indiai Suzuki Altónak, ám az öreg kontinensen nem kíván megjelenni olcsó miniautójával a Honda. Talán pont azért, mert a Brio mégsem lesz olyan olcsó, mint amennyire vártuk. Az indiai ár ugyanis bőven 2,5 millió forint feletti, így a konkurensekénél magasabb. Persze a Hondának nyilván jót tenne, ha itthon példaképp 3 millió forint alatti modellje is lenne, s talán akadna is olyan miniautó vásárló, aki áldozna a konkurensekénél nagyobb és izmosabb, 1,2 literes, 78 lóerős motorra, illetve az állítólag hondásan precíz vezethetőségre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?