Spartacus, ez lehetne a Bugatti SUV-ja?
Megálmodták a Bugatti SUV-t, hatásos lenne, annyi biztos
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Bugatti vezére nyíltan kijelentette korábban, hogy az SUV stílus nem csak a márka imidzséhez és múltjához nem lenne méltó, de szerinte luxusautónak is csak csúfolni lehet őket. Vajon fordult a kocka?
Látványos és alapos a Bugatti Spartacus látványterve. Lehet belőle bármi is?
Eleinte még a Porschénél sem gondolták, hogy a vállalat profitját majd egy városi terepjáró fogja kitermelni, ahogy a Bentley-nél, a Rolls-Royce-nál és a Lamborghininél is elhatárolódtak a szabadidő-autó fogalmától. Most mindegyiküknek van, ráadásul a legnépszerűbb modelljeikről van szó, és ezen felbuzdulva már a Ferrari háza táján is híresztelik, hogy készül valami hasonló. A Bugatti vezére, Stephan Winkelmann korábban elég határozottan kijelentette, hogy egy SUV semmiképp nem illene a márka arculatába és főleg nem méltó a múltjához, de szerinte a luxusautó jelző sem akasztható rá, így náluk biztos, hogy nem lesz ilyen.
A maszk úgy lebeg a karbon karosszéria fölött, mint az ókori harcosok sisakja
[BANNER type="1"]
Akkor mi ez az első látásra is elég meggyőző látványterv? Egy független dizájner, Sajdin Osmancevic munkája, aki papírra monitorra vetette, milyen is lehetne a Bugatti óriása. A fotókat látva temérdek ügyes megoldást alkalmazott, felhasználta a Chiron C alakú oldalsó elemét és hatalmas felületekkel dolgozott. Az is látszik, hogy egy teljesen elektromos autót álmodott meg, miután a kicsit újra fazonírozott, de így is jellegzetes első maszkot teljesen kitölti a karbon karosszéria egyik eleme. Nevet is adott neki, Spartacus-ra keresztelte az óriást, ami, ha nem is készülne el soha a Bugattinál, akkor is megérte megrajzolni. Egy ilyen részletgazdag és láthatóan alaposan átgondolt látványterv alapján még fel is kereshetik az alkotót.
Meggyőző, de a Bugattinál vélhetően nem adják be a derekukat, legalábbis még egy darabig biztosan



