Kapósak a rendőr Octaviák – rendőrségi autók árverésén jártunk

Ismét érdekesen alakult a rendőrségi autók árverése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén is az Opel Maxabo telephelyén lehetett licitálni a rendőrségi állományból leselejtezett járművekre, amelyek között akadtak roncsok és még használható járművek is.

Szinte már egy sportág az árverés, vagyis a licitálás – ez a gondolat fészkelte be magát a gondolataimba, miközben a rendőrségi verdákért versengtek azok, akik regisztráltak az október 31-én megrendezett aukcióra. Miként arról beszámoltunk, összesen 108 jármű között válogathattak az érdeklődők, amelyek között kétkerekűek is akadtak, sőt még egy IFA teherautó is. [BANNER type="1"] Az elárverezni kívánt autók között az Opel Astra H képviseltette magát a legnagyobb példányszámban, ebből sejthető volt, hogy nem értük lesz a legkiélezettebb a versengés. Roncs, működésképtelen és használható példány egyaránt felbukkant a listán, igazából vitték is őket szépen, mindegyik árát sikerült felsrófolni, de a legnagyobb „csatákat” más modellekért vívták. Őszintén bevallom, most voltam először árverésen és teljesen magával ragadott az élmény. Pedig ez nem az a fajta hollywoodi hangulatú aukció, ahol az újgazdag arisztokrácia milliárdokat tapsol el műtárgyakért. De már itt is benne van a levegőben valamiféle furcsa izgalom. Néha még engem is magával ragadott a hév, szinte már emeletem volna a tétet, amikor egy-egy kapósabb modellnél nem akart vége szakadni a licitnek. Szerencsére csak semleges megfigyelőként vettem részt és nem ugrottam bele egyetlen üzletbe sem, pedig akadt egy-két egészen kívánatos autó is.
Például a Skoda Octavia RS modellek. Szemre ezek között voltak a leginkább megkímélt példányok, ami a kikiáltási árakon is meglátszott, de a sima Octaviák között ugyanígy akadtak szemrevaló szerkezetek. Egy 2013-as, 308 ezer kilométert futott Octavia például az 550 ezer forintos kikiáltási árról indulva eljutott egészen 1 230 000 forintig, amire már senki nem kontrázott, tehát több mint a duplájáért ment el. De nem csak ez az egy autó duplázott. Többek között egy roncsként „benevezett” Skoda Fabiának is sikerült, amely a 300 ezer forintos kikiáltási ár helyett 730 000 forintért kelt el. Majdnem sikerült egy szintén roncsnak nevezett Suzuki Vitarának is, amely 640 000 forintos kikiáltási árral indul és 1 260 000 forintért vitték el. Szépen megnőtt két 2017-es Mercedes Benz B-osztály ára is. Ugyancsak roncsokról van szó, egyikük ára 600 ezer forintról 1 010 000 forintra nőtt, míg a másikat 800 000 forintról 1 720 000 forintra tornázták fel. Néhányan valószínűleg kimondottan a haszonjárművekre és a kisbuszokra utaztak, mert ezeknél is érezhetően tovább tartott a licitálás. Volkswagen Transporterek, Ford Transit, Opel Combók és egy Vivaro is akadt a listán, de a Ford Rangerek sem maradtak új gazda nélkül, persze ezek között is akadtak törött, működésképtelen példányok. A fentebb említett IFA pedig 100 000 forintról indult és 300 000 forintért vették meg. Érdemes még megemlíteni a Suzuki Igniseket, mert esetükben is érezhető volt a kitartóbb licitálás. Tekintve, hogy ezek szinte mind működőképesek volta, nem is csoda ez, főleg, hogy a kikiáltási árakat a piaci ár alá lőtték be és még úgy is jó vételnek tűnnek, hogy a licitálás során többnek is a duplájára nőtt az ára. Ugyanakkor a futásteljesítményük egészen bíztató, hiszen 106 és 200 ezer kilométer között mozgott. Ugyanakkor az árverés végén figyelmes lettem néhány elejtett mondatra, miközben a járműpark között boklásztam. Egyesek ott kezdték felfedezni, hogy mit is sikerült megvásárolni, vagy épp telefonukat a fülükre tapasztva számoltak be róla, hogy a megvásárolt autó milyen állapotban van, pedig az előzetes szemlére is lehetőséget biztosítottak a hét során, amiről mi is írtunk. Ahogy említettem, ez nem a „csitrilliárdos” műgyűjtők bulija volt, de ugyanolyan kulturált mederben folyt a versengés, mintha egy kékvérű rendezvény lett volna. És a versengés kifejezés úgy érzem megállja a helyét. Még ha nem is megy fel úgy a pulzusom, mint mondjuk egy gokartverseny rajtjánál, azért még úgy is ragad rám valamennyi izgalom, hogy számomra tét nélküli a mérkőzés. Képzelem milyen lehet, amikor ritka Ferrarik, Rolls-Royce-ok vagy bármilyen más egzotikus jármű esetében megy a vetélkedés, sokkal több nulla társaságában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?