Elkészült a négymilliomodik esztergomi Suzuki

Immár négymilliónál is több Suzuki gördült le a szalagról Esztergomban.

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

32 év alatt immár több mint 4 millió autót rakott össze az esztergomi Suzuki gyár, hétféle különböző modellt. De kitalálod melyik volt pontosan a négymilliomodik?

Hosszú utat tett meg 32 éves fennállása alatt a Suzuki esztergomi gyára, ez pedig az egységnyi idő alatt legyártott járművek számából is könnyen kivehető. 1992-ben öt hónap alatt 970 autót tudtak legyártani, ma egyetlen nap alatt 650 jármű gördül le a szalagról. Jelenleg 123 országba exportál innen a márka autókat, természetesen a jelenleg is gyártott S-Crossokat és Vitarákat.
Hirdetés
Az 1990-es évek elején a mára ikonikussá vált Swiftekkel kezdődött a termelés, és közel tíz évig kizárólag ez az egy modell készült itt. Egészen 2006-ig kellett várni, hogy az egymilliomodik autó is legördüljön a szalagról, amely nem meglepő módon ugyancsak Swift volt. 2011-ben szintén ezzel a típussal ünnepelhette az üzem a kétmilliós mérföldkövet is, majd 2017-ben egy SX4 S-Cross lett a hárommilliomodik Esztergomban gyártott jármű. Az évek alatt a gyártósoron hétféle modell fordult meg: három Swift generáció (1992, 2005, 2010), a Wagon R+ (2000), az Ignis (2003), az SX4 (2006), a Splash (2008), az SX4 S-Cross (2013) és természetesen a Vitara (2015). Utóbbi adja a nemrég elkészült négymilliomodik Suzukit is. A márka közleménye szerint egy elefántcsont-kozmikus fekete gyöngymetál színű, GLX felszereltségi szinttel rendelkező Vitarának jutott a kitüntetés, hogy a négymilliomodik Suzuki lehetett, amely legördült a gyártósorról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?