Elege lett a baleseteknél fotózó autósokból a hatóságoknak!

Külföldi mintára azonnali lépéseket tesznek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Többször is bemutatta már a magyar gyorsforgalmi utakért felelős MKIF, miért veszélyes fotózni a baleseti helyszíneket a volán mögül. Úgy tűnik ez kevés volt, ezért komolyabb lépésre szánták el magukat.

Sok esetben a gyorsforgalmi utakon baleset esetén az ellentétes irányba haladó sávok továbbra is zavartalanul járhatóak lennének, viszont az úgynevezett "katasztrófaturisták" miatt mégis kilométeres sorok alakulnak ki - teljesen értelmetlenül. Ráadásul aki bármilyen képanyagot rögzít a kormány mögül ilyen helyszíneken, az nem csak az etikai normákat rúgja fel, de szabálysértést követ el, mivel a kézben tartott mobiltelefont továbbra is tiltja a KRESZ vezetés közben. Az hazai gyorsforgalmi utakat (kivétel az M0-s) üzemeltető MKIF több ízben is nyilvánosságra hozott ilyen esetekről készült videókat - az egyik ilyen ide kattintva érhető el.

Azonban mostanra úgy tűnik, az útkezelő is belátta, ez kevés. Ezért külföldi mintára takaró molinókat szereztek be. A bejegyzésben ugyanakkor hangsúlyozták, egyelőre csupán kísérleti jelleggel alkalmazzák. A molinón egyébként piktogramokat is elhelyeztek, amelyek ugyancsak felhívják a figyelmet, nem az ilyen helyszíneken kell felvételeket készíteni. A molinókat már éles helyzetben is be kellett vetni, méghozzá a kedden történt, halálos kimenetelű ütközésnél az M1-es autópályán.

 
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?