10 tipp, hogyan ne aludj el vezetés közben!

A közúti balesetek egyik gyakori oka a vezetés közbeni elalvás, aminek a hosszabb utaknál különösen megnő a veszélye. Itt van néhány tipp, hogyan maradj éber!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyenletes tempó, egyenes út, monoton zúgás: nyáron sokan indulnak hosszabb, akár külföldi körútra is autóval, az utazás élményéért cserébe vállalva az órákon át tartó vezetést, amely a gyakorlott sofőrök éberségét is próbára teszi.

Az Ayvens, hazánk egyik legnagyobb flottakezelője most összegyűjtötte a legfontosabb tippeket, ha nem szeretnél elaludni a volán mögött.


1. Állj meg az első gyanús jelre!


Sokan előre megszabják maguknak, hogy mennyi idő, vagy hány kilométer után állhatnak meg pihenni, és ezt szem előtt tartva figyelmen kívül hagyják a fáradtság jeleit – ennek azonban súlyos következményei lehetnek. Amint azt tapasztalod, hogy gyakrabban pislogsz, vagy nehezedre esik nyitva tartani a szemeidet, azonnal állj meg. Keress egy pihenőhelyet, vagy húzódj le egy biztonságos helyre az útról. Levegőzz egyet, fogyassz el egy kis frissítőt, vagy ha ez sem használ, döntsd hátra az ülést és szundíts egyet! Egy „power nap”, azaz egy 10–15 perces rövid szunyókálás is elegendő lehet ahhoz, hogy visszanyerd az éberségedet. Ha nem szeretnél kiszállni a járműből, indulás előtt akkor is szellőztesd ki az autót.


2. Tarts szünetet 2 óránként vagy 200 kilométerenként!


Ez az egyik legismertebb közúti tanács, amit gyakran láthatsz közlekedési táblákon is. A rendszeres megállás – egy kis nyújtózkodás, hidratálás, felfrissülés – segít az aktivitás fenntartásában és csökkenti a monotonitás okozta álmosságot.

3. Pihend ki magad!


Magától értetődőnek tűnhet, mégis kevés figyelmet fordítunk a megfelelő alvásra vezetés előtt, főleg a hosszúra nyúló nyári estéken. A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás azonban a legfontosabb tényező az éberség és figyelem fenntartásában vezetés közben. Ha tudod, hogy másnap hosszú órákon át utazol majd, már az előző délután kerüld a koffein fogyasztását, és igyekezz hűvös hálószobában, pihentető körülmények között aludni.


4. Kerüld az éjszakai vezetést!


Éjszaka sokkal nagyobb eséllyel álmosodsz el a volán mögött. Természetes bioritmusunk a nappali aktivitáshoz alkalmazkodott, így a sötétség beálltával – és annak hatására az elálmosodásért felelős melatonin hormon termelődésével – egyre fáradtabbnak érezheted magad. Ha nem muszáj, ne vezess olyan időszakban, amikor általában aludni szoktál. Ha mégis így próbálod elkerülni a torlódásokat a népszerű autópályákon, határátkelőkön, különösen fontos, hogy betervezd a kellő hosszúságú alvást az utazást megelőző napon.


5. Kerüld a nehéz ételeket!


Nem csak a sötétségtől, de a zsíros, cukros vagy szénhidrátban gazdag ételektől is elálmosodhatsz. A zsírok lassítják az emésztést, míg a cukor és a szénhidrát megemeli az inzulinszintet, ami növelheti a szerotonin és a melatonin hormonok termelését, ezzel álmosságot idézve elő. Ha közvetlenül vezetés előtt étkezel, válassz inkább könnyű fogásokat.


6. Ne a kávétól várj a csodát!


Sokan a kávé vagy energiaital segítségével próbálják leküzdeni az álmosságot. Bár a koffein és az energiaital erős serkentő, hatásuk rövid ideig tart, és ha cukor is van az italban, a fáradtság hamar visszatérhet. Ezek az italok legfeljebb rövid utakon lehetnek hasznosak, de semmiképp sem helyettesítik az alvást vagy a valódi pihenést.


7. Használd ki a biztonsági rendszereket!


Sok modern jármű rendelkezik fáradtságfigyelő rendszerrel, amely hangjelzéssel figyelmeztet az álmosság első jeleinél. Ha az autóban van ilyen funkció, használd bátran, de ne ezekre hagyatkozz az éberség fenntartásában – ezek csupán emlékeztetőként szolgálnak arra, hogy ideje megállni.


8. Tartsd frissen és hűvösen az utasteret!


Amikor a belső keringetés funkció be van kapcsolva, a ventilátor az utastér levegőjét keringteti újra és újra, anélkül, hogy külső levegőt szívna be. Bár ezáltal elkerülhető a kellemetlen szagok, a por és a szennyeződések bejutása az autóba, azonban  érdemes észben tartani, hogy a levegő egy idő után elhasználódik a kilélegzett szén-dioxid felgyülemlése miatt. Ha a környezet tiszta, használj inkább a külső levegő befúvása opciót, vagy időnként résnyire engedd le az ablakot, hogy friss levegő áramoljon be. Az elhasználódott levegő mellett álmosító hatással bírhat az is, ha túl meleg van az autóban. Ilyenkor nagy segítségedre lehet a klíma, amelynek használatakor szintén választhatsz a belső keringetés és a külső levegő befúvása között – utóbbi lassabban hűti majd le a belső teret, de a friss levegő miatt jobb választást jelenthet. Fontos azonban, hogy ha már fáradtnak érzed magad, ne hagyatkozz a légkondicionálásra, és inkább állj meg pihenni.


9. Hallgass rádiót vagy beszélgess!


Egy dinamikus dal, egy izgalmas podcast adás vagy egy útitárssal folytatott tartalmas beszélgetés szintén segíthet abban, hogy éber maradj vezetés közben. Ügyelj azonban arra, hogy ezek ne vonják el teljesen a figyelmedet – a legfontosabb, hogy elsősorban az útra összpontosíts.


Ezek a tippek nem csak a hosszabb nyári utakra, de a rövidebb, hétköznapi ingázásra is érvényesek, hiszen az elalvás kockázata ilyenkor is fennáll, mivel az út rutinszerűsége csökkentheti a figyelmet.


10. Színesítsd hosszabb megállókkal az utat!


Nem mindig tehető meg, de ha hosszabb nyaralásra indulsz és belefér az idődbe, valamint az úticélig ismeretlen tájakon visz az utad, tervezd úgy az útvonalat, hogy legyen lehetőséged egy-egy rövidebb kirándulást beiktatni. Ezek a kis frissítő megállók nem csak a monoton vezetésből zökkentenek ki, szervezeted is hálás lesz a nyaralás további részében, hiszen segít abban, hogy a derekad, hátad ne gémberedjen el. Nem utolsó sorban pedig új tájak felfedezését is lehetővé teszik, ezzel is növelve a vakáció élményét.


Forrás: Ayvens

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre