Kizárólag SUV-ok értékesítésére áll át ez a japán gyártó

Az utolsó hagyományos modellel is leszámolnak, ahelyett is crossovert árulnak majd

Véget ér a jelenlegi generáció alapjául szolgáló modell gyártása: az új Renault Clio azonban már nem kerül a kínálatba Mitsubishi emblémával, mivel a vállalat a SUV-okra fókuszálja kínálatát.

Hiába volt a Renault Clio alapú Colt 9728 eladással a Mitsubishi legkelendőbb modellje Európában az idei első nyolc hónapban, megszüntetik a típust a Japánok az Automotive News Europe értesülései szerint. A Mitsubishi ugyanis nem öltözteti keleti gúnyába a Renault Clio hatodik generációját, amelyet a szeptember elején Münchenben megrendezett IAA Autószalonon mutattak be. „Fokozatosan kivezetjük a Coltot, hogy azokra a karosszériatípusokra összpontosíthassunk, amelyekben a márkaimázsunk és az örökségünk rejlik” – mondta Frank Krol, a Mitsubishi Europe vezérigazgatója. Mivel a Space Star már nyáron elbúcsúzott, így a gyártó kínálatában innentől kizárólag SUV és crossover modellek maradnak. Hozzá kell azonban tenni, hogy a nem egész 10 ezer eladás ebben a szegmensben messze áll a jótól, ráadásul az átemblémázott Clio viszonylag kevés profittal is szolgálhat példányonként a gyártónak. Így vélhetően még ezek az eladási számok sem voltak elegendőek ahhoz, hogy az újdonság átemblémázásának minimális fejlesztési költsége megtérüljön. 
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?