Az éves országos és vármegyei e-matricák értékesítését tekintve mindig az év eleje a legerősebb időszak, azon belül is a január. Az egyes hónapokat összehasonlítva ekkor vásárolják meg a legtöbb éves úthasználati jogosultságot a közlekedők. Ez logikus is, hiszen így tudják a leginkább kihasználni az összesen 13 hónapon át érvényes matricákat - az 2026-ra vásároltak egészen 2027 január végéig érvényesek.
A számok azt mutatják, hogy egyre többen döntenek az éves engedély megváltása mellett. 2023-ban 3,3 millió darab fogyott, 2024-ben már 3,6 millió, míg a múlt esztendőben 3,7 millió. Idén január közepéig 670 ezer éves matricát váltottak, 95 százalékban magyar felségjelzésű gépjárműre. Ebből 200 ezer volt országos, a maradék pedig vármegyei - derült ki a Magyar Közút Útdíj üzletágának közleményéből.
A fent említett mennyiség jelentős része már az év kezdete előtt elkelt, hiszen a decemberi előértékesítési időszakban 160 ezer éves engedélyt vásároltak, amelyből 63 ezer volt országos, 96 ezer pedig vármegyei - tudatta Bartal Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke.