A dolgozók érdekeit szem előtt tartva választotta ezt a megoldást a japán gyártó, a NAMI, avagy az orosz központi autóipari kutató és fejlesztő központ veszi át a gyáraikat és alkalmazottaikat.
Féltette a jogosítványát, úgyhogy átadta a szintén ittas, vezetéstől eltiltott testvérének a volánt egy öreg BMW tulajdonosa. Később balesetet okoztak, majd a rendőröktől félve elhajtottak a helyszínről, mindezt egy térfigyelő kamera alatt.
Alig több, mint félszáz készül majd az RS Q3 megjelenésének 10. évfordulójára kiadott különkiadásból, a végeredmény pedig sportosabb és "sötétebb" mint az alapváltozat.
Meglepő üzleti modellel és kimondottan érdekes autókkal érkezik a NIO kínai autógyártó az Európai piacra. Mutatjuk, hogy mennyiért és milyen feltételekkel kínálják az errefelé még ismeretlen gyártó újdonságait!
Legtöbbünknek bizony nem mostanában volt az elsősegélynyújtó tanfolyama, pedig rengeteg élet megmenthető lenne egy kicsivel több tudással és bátorsággal.
Különlegesen jópofa megjelenés, tartósság és strapabíróság jellemzi az FJ Cruisert, ami igen sokáig húzta a piacon, a Final Edition kiadással a Közel-Kelettől is búcsúzik a terepjáró.
Második különkiadását mutatja be a KITH életmódmárka és a BMW, de ennél izgalmasabb a németek első, már 50 éves elektromos autója, amit szintén újraálmodtak.
A Toyota Aygo X a crossoverségének is köszönheti, hogy bajban van a jávorszarvas-teszttel. Mutatjuk, miért nem sikerült az elvárt sebességgel teljesítenie a kikerülő-manővert, hogy hol a probléma, és hogy milyen következményekkel járhat ez a való életben.
Az Alpine Forma-1-es csapatának pilótájaként Fernando Alonso szoros kapcsolatban áll a francia sportmárkával, a közös munka gyümölcsét pedig néhány szerencsés vásárló is megtapasztalhatja.
A nyolcadik generációs Toyota Hilux még 2015-ben mutatkozott be, a japán GMG Double Eight tuningműhely pedig kicsit átszabta, így pedig már inkább a 2021-es Tundrára emlékeztet. Szemből legalábbis biztosan.